Arckép - Labádi Lajos

 

 

 

2016. április 22-én az Együtt Szentesért Egyesület a Szentesi Városi Könyvtárral közösen egy újabb sorozatot indított "Arcképek Szentesről" címmel. Most Labádi Lajos, nyugalmazott levéltár igazgató beszélt családjáról, családfájáról, életéről, szakmai pályájáról.

 

 

 

Labádi Lajos 1953-ban született Szentesen. 1972-ben érettségizett a Horváth Mihály Gimnáziumban. 1977-ben magyar-történelem szakos diplomát szerzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1982-ben levéltárosi oklevelet kapott az ELTE Bölcsészettudományi Karának levéltár szakán.

A Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára munkatársa 1977-től, levéltárosa 1982-től, főlevéltárosa 1987-től. Igazgatója 1995-től 2010-ig.

Főbb kutatási korszakaim: a neolabszolutizmus és a dualizmus kora valamint a Horthy-korszak. Kutatási területeim: közigazgatás- és poltikatörténet, sajtó- és építészettörténet, heraldika, biográfia.

 

 

 

Az Együtt Szentesért Egyesület elnöke, Szobotáné Györgyi által vezetett program kötetlen baráti beszélgetéssel zárult, ahol a barátok felelevenítették Lajossal való baráti kapcsolatukat.

 

 

 

Szakmai életrajz

 

Labádi Lajos Szentesen született 1953. szeptember 4- én.

Szülei: Labádi Sándor és Nagy Margit.

Felesége: Dalosi Anna általános iskolai matematika-fizika szakos tanár.

Gyermekei: Zoltán (1979) közgazdász; Gábor (1982) matematika szakos középiskolai tanár.

 

Az általános és középiskolai tanulmányait Szentesen végezte: a Petőfi Sándor Alt. Isk. énekzene tagozatán (1968) és a Horváth Mihály Gimnáziumban (1972). Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán tanári oklevelet nyert (1973/1977), majd 1979-82 között Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán okleveles levéltárosi diplomát szerzett.

 

- 1977-től a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltárának munkatársa: 1977-től segédlevéltárosa, 1980-tól levéltárosa, 1987-től főlevéltárosa, 1995-2010 között igazgatója, 2011-től főtanácsosa. — Érdeklődési köre: helytörténeti kutatás, biográfia, címertan, sajtótörténet, építészettörténet. Szakmai tevékenységének főbb területei: közigazgatás- és politikatörténet, neves személyek életrajzai, várostörténeti kronológia, községi címertervek, helytörténeti kiadványok, kiállítások, helytörténeti ismeretterjesztés szóban és írásban.

 

- Honismereti tevékenységének kezdete: Szentesen 1977-től (1986-89 között Szentes Város Honismereti Bizottságának titkára).

 

Honismereti tevékenységének területei: helytörténeti kutatás, írás, kiadványszerkesztés, iskolás csoportok fogadása a levéltárban, helytörténeti előadások tartása, megszervezése, kiállítások, vetélkedők rendezése, zsűrizése... stb.

 

Társadalmi tisztségei: a Magyar Levéltárosok Egyesülete tagja (1978-tól), az Alföldi Szekció vezetője (1997-2002), a Magyar Történelmi Társaság (1982-től), a Csongrád Megyei Elnökség tagja (1995-2010), a Csallány Gábor Múzeum Baráti Kör (1984), a Szentesi Városvédő- és Városszépítő Egyesület (1987-1990), a Hajnal István Kör ( 1988-tól), a 425-ös Emlékbizottság (1989), az Erdélyi Szövetség (1989-1994), a Széchenyi Emlékbizottság (1991 ), a Zalotay Asztaltársaság ( 1993) tagja, a Révai új lexikona munkatársa (1995-2008); az Oppidum Csongrád Alapítvány Kuratóriumának elnöke ( 1995-től), a Szentes Városért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke (2003-tól). A Szentesi Műhely Füzetek alapító-szerkesztője ( 1996-tól), A történelem sodrában c. kiadvány sorozatszerkesztője (2009-től).

 

- Kitüntetései: Érdemes Társadalmi Munkás ( 1988); Pro Urbe Szentes ( 1999), Csongrád Megye Közművelődéséért (2003), Oltvai Ferenc Díj (2009), Csongrád Megyéért Emlékérem (2010), Honismereti Emléklap (2010).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Lantos Imre

Szentes, 2016. 04. 24.

 

 

 

.