V. Szentesi Kézműves Ízek Fesztiválja

Részletes program

„Őrizzük meg értékeinket együtt” a jelmondata a Szentesi Vendégszeretet Egyesületnek, melynek tagjai immár ötödik alkalommal rendezik meg idén a Kézműves Ízek Fesztiválját. Az időpont most is Húsvéthétfő: 2016. március 28-a. A rendezvénynek, ami a Szentesi Művelődési Központtal együttműködve valósul meg, a Tóth József utcán található Művelődési és Ifjúsági Ház ad otthont. Jó idő esetén – amiben bizakodnak a szervezők – a Kurca partot is birtokba veszik.

A rendezvény különlegessége az idén is, hogy nem csak hagyományos népi ételeket készítenek, de be is vonják abba az érdeklődőket, és a mesterfogásokon kívül az ételek receptjét is megkaphatják a látogatók.

A nap folyamán a kézművesek munkájába is bekapcsolódhatnak a fesztivál vendégei.

A sütés-főzés mellett előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, népi muzsika, néptánc színesíti a programot. A látogatók pedig locsoló verssekkel készüljenek, amit megoszthatnak másokkal.

A Szentesi Vendégszeretet Egyesület rendezvényén számos civil szervezet működik közre, hogy tartalmas programot nyújtson a locsolkodás mellett és helyett ezt a rendezvényt választó érdeklődőknek. A belépés gyermekeknek 6 éves kor alatt ingyenes, a Fesztivál mindenki más számára támogatójegy vásárlásával látogatható.

Az idei év újdonsága: a rendezvény előhírnökeként, Nagypénteken tojásfa díszítésre várják az érdeklődőket.

Március 25-én 10 órától a Kossuth téren egy, a Luther téren kettő előre kijelölt fát díszíthet fel a város apraja nagyja, a nap folyamán az általa készített Húsvéti díszekkel.

 

 

Szentes, 2016. 03. 20.

 

.