Uszoda névadó

Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda

 

 

 

Szó szerint a mai napon lett a Szentesi Sport- és Üdülőközpontból Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda, mert ma 2016. december 11-én került fel az új felirat a strand főbejáratára.

Már érkeztek a vendégek az avatóra, amikor az utolsó betűk is helyükre kerültek.

 

 

 

A névadást volt sporttársak és tanítványok javasolták, mondta Dr. Demeter Attila alpolgármester a névadó ünnepségen elmondott beszédében. Nevesítve őket Gergely József, Dobossy Lajos, Dongó László, Pengő László, Kárpáti Lajos írták alá azt az indítványt, hogy emléket állítsanak annak az embernek, aki munkássága folyamán több mint 50 éve beszélhetünk arról, hogy Szentesen komoly vízilabdaélet van.

 

 

 

Az egykori sporttársak (pl. Filep Aladár) felelevenítették emlékeiket Jozsó bácsiról, majd elérkezett az ünnepi pillanat, amikor is leleplezték azt a márványtáblát, melyen ez áll: A MAGYAR VÍZILABDA SPORT EGYIK LEGENDÁS ALAKJA, AKI SZENTESEN MEGTEREMTETTE AZ ÉLVONALBELI VÍZILABDA ALAPJAIT.

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

Dr. Rébeli Szabó József (Szentes, 1932. szept. 10.) a szentesi vízilabda legendás alakja, aki nemcsak játékosként, hanem edzőként is maradandót alkotott. 1964-ben a klub kiüresedett, a játékosok nagy része kiöregedett. Ekkor kezdett szinte nulláról edzősködni. A legnehezebbet választotta. Kisgyermekekből alkotott csapatot és az egész szakosztály munkáját magára vállalta. Hosszú évek munkájának köszönhetően a kizárólag szentesiekből álló csapata 1971-ben ezüstérmet, majd egy évre rá aranyérmet nyert az OB II-ben és ezzel jogot nyert arra, hogy az OB I-ben szerepeljen újra a szentesi csapat. Legendás emlék, hogy az 1972-es bajnoki felkészülés első napján kitűzött egy papírlapot az öltöző falára, melyen ez állt. „A dobogó legfelső fokáról csak egy ugrás Hollandia„ . És a játékosok hittek Neki. A klub, már az OB I legjobb vidéki csapataként 1976 nyarán elindult két hetes nyugat- európai túrájára, melynek végállomása Hága volt.

 

 

 

 

 

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 12. 11.

 

.