2015. FEBRUÁR

 

 Utazás 2015-ös kiállításon Szentes

 

Városunk sem hiányozhat a legnagyobb hazai turisztikai seregszemléről, az idén 38. alkalommal megrendezett Utazás kiállításról. Szentes a sportos oldaláról mutatkozott be a több száz kiállítót felvonultató eseményen a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Úgy tartják szakmai körökben, hogy aki nincs ott az idén február 26-án, csütörtökön szakmai nappal megkezdődött, s vasárnap, március 1-jén záródó seregszemlén, az nincs is rajta a turisztikai palettán. A szakmai napon a városvezetés is fellátogatott az Utazás Kiállításra, valamint helyi cégek, a Hunor Coop és a Hungerit Zrt. is képviseltették magukat (utóbbi termékkóstolóval).

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 28.


 

 Ilona néni 95. születésnapja

 

Szentes város polgármestere 2015. február 27-én köszöntötte Szappanos Ilonát 95. születésnapja alkalmából az Apponyi téri otthonában.

Ilonka néni a fővárosban született és egész életét a beteg és rászoruló emberek megsegítésére szentelte. 1996-ig Budapesten élt, majd ekkor költözött lányához Szentesre.

Fiatalkorában nővérnek akart tanulni, de az ehhez szükséges pénzt magának kellett előteremteni, így dolgozott szabászként is, majd nővéri tanulmányai után több kisebb kórház után a Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ a Főváros egyik legnagyobb egészségügyi intézménye kerül.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 28.


 

 Favágás a vasút mellett

 

A MÁV Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság felhívása alapján az Erdészeti Igazgatósággal együttműködve Szentes Város Önkormányzata 2015. március 2-án elkezdi a Nagyhegyszéli út melletti erdőrészletekben a kiszáradt és a pályatestet, illetve annak tartozékait veszélyeztető fák kivételét.

A munkát a Szentes Városellátó NKft. végzi munkaidőben: 7.00 – 14.30 óra között.

A beavatkozásnak köszönhetően bízunk benne, hogy hozzájárulunk a biztonságos vasúti közlekedés további fenntartásához.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 28.


 

 Új Merci rendőrautó Szentesen

Részletek az új traffipaxról is!!!

 

Új szolgálati gépjárműveket adtak át a tegnapi napon a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság udvarán megrendezett ünnepségen.

Szentesre egy új 2,2-es benzines Mercedes járőrautó került, melynek ára közel 10 millió forint. Az automata váltós autó elől nem érdemes menekülni, mert a forgalomba hozott hasonló gépjárművek 250 km/h-nál letiltanak, addig ez nem. Erre a tulajdonságára itt Szentesen nem hisszük, hogy szükség lenne, de minden más olyan biztonsági rendszerrel fel van vértezve, ami egy ilyen kategóriás autónál megtalálható.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 27.


 

 Papírforma mérkőzés

Valdor-Szentes–Eger 9–14 (2–3, 3–4, 2–3, 2–4)

 

Az első, a második és a harmadik negyedet is csak egy-egy találattal nyerte meg a sok fiatalt bevető Eger,  a Férfi vízilabda E.ON OB I alapszakasz 19. fordulóján Szentesen.

A házigazdák dicsérete, hogy a meccs nagy részében nem volt nagy különbség a két együttes között de a vége 9-14 lett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 III. Szentesi Magbörze

2015. Március 21. 11:00 – 15:00

Garaboly Gasztro- és Kézműves Piac, Művészetek Háza (Gólyás Ház), 6600 Szentes, Petőfi u. 4  

 

Program:

11:00 Regisztráció

11:30 Vetőmag csere-bere

13:00 Előadás – Major Pali Bácsi csorvási biokertész

14:00 Előadás – Tárkány-Kovács Balázs békásmegyeri közösségi kert

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 Át a Szivárványhídon (Mesi újra Szentesen)

Guessous Majda Mária ’Mesi’ koncertje

 

Emlékeznek még arra a bűbájos (nem mellesleg: gyönyörű hanggal megáldott) ifjú hölgyre, aki a Tóth Bagi Csaba vezette Balkan Unionban magyar népdalokat énekelt a Zeneiskolában 2012. szeptemberében, amikor Al DiMeola virtuóz olasz harmonikását, Fausto Beccalossit is megismerhettük?

Igen, Guessous Majda Máriáról van/lesz szó, akit a barátai - becenevén – Mesinek szólítanak. Nos, ő érkezik a „saját jogán” a zenekarával együtt február 26-án csütörtökön ugyanoda (nem a megszokott pénteki napon tehát!) 19 órakor, a Zene-Világ-Zene hangversenysorozat keretében!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 Téli dobósikerek

 

Az elmúlt hét végén került sor a 2015 évi téli dobóbajnokság küzdelmeire a Puskás Ferenc Stadionban. A szentesi atléták öt versenyzővel képviseltették magukat. A szakmai vezetés a megerőltető téli alapozás után nem várt kiugró eredményeket a versenyzőktől. A minimális elvárás egy bajnoki dobogós helyezés volt, melyet Seres Andrástól reméltek.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 Csákányi Eszter zenés estje Szentesen

 

Csákányi Eszter zenés estjére kerül sor a Pódium bérlet következő előadásán. Akit az istenek szerettek előadás témája örök: nők – végletes lelkiállapotban. Nők, akik alárendelik magukat a férfinak, akik hiába várakoznak a megbeszélt randevún, akik kiszellőztetik a lakásból a magányt és akik mégis mindig életben maradnak. Ahogy Csákányi Eszter fogalmaz: "Magamról és a női lélek megannyi arcáról mesélek ebben az estben". További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 Életünk népdalaink tükrében...

Katonadalok

 

A Zöldág Hagyományőrző Szakkör a Művelődési és Ifjúsági Házban (Tóth József utca 10-14.) 2015. március 9-én (hétfőn) 17 órakor Életünk népdalaink tükrében... sorozat első előadásán Katonadalok címmel előadást szervez.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 Nőnapi gálaműsor

 

Szentes Város Önkormányzata és a Szentesi Művelődési Központ a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében (Szentes, Kossuth tér 1.) 2015. március 9-én (hétfőn) 18 órától Nőnapi gálaműsort rendez. Az operett és musicalválogatást előadja Savanyu Gergely és Simon Andrea.

Az előadásra a belépés díjtalan!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 Szeretne bírósági ülnöknek jelentkezni?

Tájékoztató a bírósági ülnökök 2015. évi választásáról

 

Magyarország Alaptörvénye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (bírósági ülnökök) is részt vesznek az ítélkezésben.

A bíróságok ülnökeit az önkormányzati képviselő-testületek 2011. évben választották utoljára, megbízatásuk az új ülnökválasztástól számított 30 nap elteltével jár le.

Magyarország köztársasági elnöke a 2015. évi bírósági ülnökválasztást 2015. március 7. napja és 2015. április 30. napja közé eső időtartamra tűzte ki.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 25.


 

 Szilver sikerek

 

A hétvégén megrendezésre került a 2015. évi  Táncsport Magyar Bajnokságok, amelyen a Szilver TSE párosai szép számban vettek részt.  Számos kimagasló eredmény született gyermek kategóriától kezdve egészen a felnőttek korosztályáig.

 

A szombati nap igazán örömtelien telt, hiszen testvérpárosunk, Szepesi József és Czakó-Szepesi Judit több év kihagyás után újra megmutatta tánctudását, amellyel kivívták maguknak a 2015-ös év Standard Magyar Bajnoki címet. Judit magyar bajnokként méltón búcsúzik versenytáncos pályafutásától, táncpedagógusként folytatja tovább. Ezúton gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 24.


 

 Csongrád Megye Gazdaságáért díjat szentesi üzletember kapta

 

A Csongrád Megye Gazdaságáért díjat idén Bozó Zoltán, a MetalCom Távközlési és Rendszerintegrációs Kft. ügyvezetője vehette át Nemesi Páltól, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől. A díjátadóra 2015. február 21-én, a Kamara Francia Üzleti Estjén került sor.

 

Az idei év díjazottja, Bozó Zoltán elektroműszerészként végzett, később marketinget tanult. Dolgozott az Antenna Hungáriánál, majd egy hazai borászatnál, de közben saját ötletein gondolkodott. 1991-ben két társával vállalkozást alapított, ahol másodállásban dolgozott, s az évek során egyértelművé vált, hogy a távközlésben nagy fellendülés várható.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 24.


 

 Peca Suli indul Szentesen

 

A Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület idén is megrendezi a Peca Sulit.  2015 március 5-én csütörtökön fél 5-től 6 óráig és március 12-én csütörtökön szintén fél 5-től várják horgász palántákat. Az első két alkalommal elméleti foglalkozást tartanak az egyesület ebédlőjében, majd vízparti foglalkozással zárul az oktatás. A vízparti foglalkozás 2015 március 21-én szombaton délelőtt 9 és 11 óra között lesz a Kurca városi szakaszán.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 24.


 

 Sipi 40!

Megemlékezés Sipos Edit szobránál

 

Március 2-án ünnepelné 40. születésnapját Sipos Edit egykori női vízilabdázó, aki hosszú küzdelem után az két esztendővel ezelőtt vett tőlünk örök búcsút. Ezen alkalomból tartanak csendes megemlékezést a szentesi uszodában lévő szobránál 2015. március 1-jén vasárnap este 18. órai kezdettel.

Mindannyian elhelyezhetjük az emlékezés virágait, és gyújthatunk egy gyertyát az Ő emlékére.

Akik részt szeretnének venni a csendes megemlékezésen, azok az uszoda pénztáránál jelezzék hogy a megemlékezésre jöttek, ezután kapnak egy karszalagot,amivel ingyen bejöhetnek 18 és 19 óra között.

Szeretettel várnak mindenkit!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 23.


 

 Versünnep a Kurca partján

Kossuth- és József Attila-díjas költők Szentesen

 

Versírók és Versmondók III. Találkozóját rendezték meg Baka István emlékére Szentesen a Városi Könyvtárban február 21-én. Az esemény fővédnöke és egyik főszereplője Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 21.


 

 Itthon! Helló Afrika!

Hazaérkezett a Bamako Rally csapat!

 

Közel 30 perccel ezelőtt hazaérkezett a Budapest - Bamako Rally szentesi csapata! A sportcsarnok mellett kaptuk lencsevégre, a több ezer kilométert megtett ROBURT! A fiúk 2015. február 21-én 14 óra 42 perckor lépték át Szentes helységjelző tábláját! Gratulálunk a teljesítményhez, és várjuk az élménybeszámolójukat!

A képeken látható majd, hogy ebola járványos területen is jártak, de onnan nem hoztak haza szuvenírt, amúgy kisebb hibákkal de jól teljesített a ROBUR!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 21.


 

 Rossz vicc!

Valaki idő előtt meggyújtotta a téltemetés máglyáját

 

A Kurca parton szokták jelképesen elégetni Szentesen a telet a Tálbúcsúztató Karneválon, amikor is egy hatalmas máglyát gyújtanak meg. Ezt a máglyát egy nappal a rendezvény előtt elkészítik és naplementétől másnap reggelig őrzik. Csakhogy most valaki (vagy valakik) fényes nappal meggyújtották azt.

Az illető elég nagy gebaszba került, mert a tűzoltóság hivatalosan is átadta a rendőrségnek az ügyet, mert közvagyon rongálása történt. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 20.


 

 Elkezdődött a szentesi téltemetés

XIV. Télbúcsúztató Karnevál 1. nap

 

Ha bár kellemes az időjárás és se híre, se hamva a télnek, elkezdődött a városi farsang a XIV. Télbúcsúztató Karnevál. Immáron 14. éve ez az első városi nagyrendezvénye az évnek, ahol nem csak a téltemetésről van szó, hanem végre egy kimozdulási lehetőség, melyet a gyermekek nagyon várnak.

Péntek délután 3 órakor nyílt meg a farsangi udvar a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok mellett. Délután fél ötkor a Vaga Banda gólyalábasok műsorával kezdődött a két napos mulatság.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 20.


 

Fogadóórát tart a szentesi rendőrkapitány

2015. február 26-án tartja soron következő fogadóóráját Balogh Szabó Imre r. alezredes.

 

Lakossági fogadóórát tart a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője Balogh Szabó Imre r. alezredes 2015. február 26-án 14 és 16 között a kapitányság épületében (Szentes, Kossuth utca 43.). Előzetes bejelentkezés nem szükséges.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 20.


 

 Farsangi Garaboly Piac a hétvégén

 

Szeretettel várunk a farsang vidám hangulatát idéző Gasztro Piacunkra: a Gólyás Borház furmint kóstolójával, farsangi felvonulással és a közös bográcsunk magyaros ebédjével, amit most a Rádió 451 csapata főz. Ha velük ebédelsz, hajléktalan embereken is segítesz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 19.


 

 Zsoldos szalagavató (284 fotóval)

 

A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola megrendezte Szalagavató ünnepségét 2015. február 7-én, a szentesi Dr. Papp László Sportcsarnokban. Az idei évben is nagyon sok, összesen 9 végzős osztály tanulóinak tűzték fel a szalagot.

 

A 2014/2015-ös tanévben két szakközépiskolai (kereskedelem-marking, gépész, rendészeti, katonai), egy nappali gimnáziumi és 6 szakmai osztály végez az iskolában. A már hagyománnyá vált keringőtánc mellett színvonalas fellépők színesítették a programot.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 19.


 

 SZENT VIBORÁDA, A KÖNYVTÁRTÜNDÉR a farsangi karneválon

 

Nemsokára itt a farsang: ki-ki álarcot s –ruhát ölt magára, hogy igaz valója néhány órára más bőrébe bújjon. S bizony ilyenkor – maszk mögé rejtőzve – olyasvalakik is az utcára merészkednek, akik az év többi napját csendes visszavonultságban töltik. Feltehetőleg ezért nem találkoztak még Kigyelmetek Szent Viborádával, a könyvtártündérrel, aki zsenge ifjúkorát a szülői házban töltötte, könyvkötőként szorgalmatoskodva. Felcseperedvén apáca lett, s messze földön hírelték jóstehetségét. Ennek köszönhetően tudta előre jelezni a pogányok támadását is, s az ő igaz tanácsára mentették meg kolostora felbecsülhetetlen értékű könyvtárát. Azóta Viboráda féltő gonddal óv minden könyvet, de aszkézisét megtartva csak különleges alkalmakkor mutatkozik közöttünk. Bizony mondom Néktek, most szombaton, február 21-én délután, a farsangi karneválon találkozhattok vele. Igaz, arcát eltakarja, de kosara szívmelengető, mosolycsalogató jóslatokkal lesz tele. Ki mellé pedig Fortuna is odaszegődik… …az biza szerencséjét a Gyermekkönyvtárban meglelheti.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 18.


 

 Olimpiakosz siker Athénban

 

Sajnos nem sikerült abszolválni a reményeket Athénban a női vízilabda Európa Liga negyeddöntőjén a Hungerit Szentes csapatának. Nagy küzdelem, szoros mérkőzés, de a görögök végig vezettek. A 3-1-es első negyed után egy gólokban kiegyenlített második negyed következett. A harmadik negyedet ismét a görögök hozták és a végjáték is nekik sikerült jobban!

A hazai mérkőzésen négy gólos hátrányt kell ledolgozni a lányoknak, ami nem lehetetlen vízilabda mérkőzésen, csakhogy egy Olimpiakosz Pireusz ellen maga a csoda!

Mindenesetre várjuk a hazai mérkőzést és már sokszor bizonyították a lányok, hogy fel tudnak állni, most is így lesz! Hajrá Szentes!

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 18.


 

 Szárnyas Napokkal indul a nyár!

Szavazhat az idei Szárnyas Napok pénteki fellépőjére!

 

Ebben az évben Szárnyas Napok gasztronómiai és sörfesztivállal kezdődik a nyár, hiszen az esemény 2015. június 12-13-án kerül megrendezésre a Kurca-part Kalandpark területén. Az említett eseményt követő hétben indul a nyári szünet, főképp az iskolások számára.

A rendezvény jelen állás szerint két napon, de a szokottnál is magasabb színvonalon kerül megrendezésre, rengetek gyermekprogrammal. Idén először SZTÁRFELLÉPŐK is gondoskodnak majd a jókedvről. Sőt most az olvasóknak lehetőségük nyílik, hogy kedvencüket beszavazzák a pénteki előadók közé. Aki teheti, adja le szavazatát az alábbi énekesek valamelyikére, akit szívesen látna, a június 12-i estén.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 17.


 

 Meghívó a bölcsődei bálra

 

A Szentesi Bölcsödésekért Alapítvány szeretettel meghívja Önt és barátait 2015. március 14-én 18.00 órakor kezdődő II. báljára. Helyszín: Szentesi Séf Kft. ebédlője. A zenét a Music Caffe zenekar szolgáltatja. További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 17.


 

 Három szentesi tanuló az országos döntő küszöbén

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2015-ben is megrendezi a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), kibővítve ezt az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel (OSZTV), melyek országos döntőjére „VIII. Szakma Sztár Fesztivál” elnevezéssel 2015. április 27-29-e között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában kerül sor.

 A Szakma Kiváló Tanulója Verseny elődöntője alapján 22 Csongrád megyei tanuló köztük három szentesi került be a budapesti válogatóba, így esélyesek az országos döntőn való részvételre.

Mindhárom tanuló a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola tanulója - Baranyi Gábor István központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő,  Lóczi Gábor és Orosházi Márk József szárazépítő.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 17.


 

 Athénból jelentjük ...

 

A Hungerit-Szentes női vízilabdacsapata holnap, magyar idő szerint 17 órakor száll vízbe Athénban az Olympiakosz Pireusz ellen az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A tét a négyes döntőbe jutás.

A csapat köszöni mindenki érdeklődését, jól vannak. A reggeli edzés után séta a tengerparton, ahol 8-10 fok van. Bár tegnap esett az eső, "kellemes" a hőmérséklet.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 17.


 

 Nem csak 1%! Több!

Támogassa adója 1%-ával a Városi Könyvtárakat!

 

Kedves Olvasók! Kedves Szentesiek!

A Városi Könyvtár köszöni az eddigi támogatásukat. így az elmúlt évben befolyt összegből könyveket vásároltak, melyet már többen is elolvastak.

 

Ha felsőoktatásban tanul egy családtagja, akkor tőle értesülhetett már, hogy megyei szinten is kiemelkedő a szentesi könyvtár könyvállománya.

 

Kérjük, hogy adójuk 1%-val támogassák a szentesi könyvtárakat, valamint várják egyéb felajánlásaikat is.

 

A rendelkező nyilatkozatot az alábbi adatokkal kell kitöltetni:

 

A kedvezményezett neve: SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

                     Adószáma: 18460708-2-06

 

Köszönjük támogatását!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 17.


 

 Versünnep a Kurca partján

Kossuth- és József Attila-díjas költők Szentesen

 

Versírók és Versmondók III. Találkozóját rendezik meg Baka István emlékére Szentesen a Városi Könyvtárban február 21-én. Az esemény fővédnöke és egyik főszereplője Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke.

A versnap különlegessége, hogy a magyarság több régiójának jeles irodalmi képviselője találkozik Szentesen. Erdélyből Markó Béla költő, aki 2009-2012 között Románia miniszterelnök-helyettese volt, Zilahról Daniel Săuca, a Caiete Silvane költő-főszerkesztője, Fejér László, a Hepehupa - Szilágysági Művelődési Folyóirat főszerkesztője, a Székelyföld folyóirat szerkesztői, Lövétei Lázár László és Fekete Vince költők, valamint Elek Tibor a Bárka, Füzi László a Forrás, és Kiss László, a Versmondó főszerkesztője.

A találkozón az ország legjobb versmondói – köztük több Radnóti-díjas előadó – tolmácsolásában halhatja a közönség kortársköltőink kiválóságait, a jelenlévő szerzők pedig saját műveiket tolmácsolják. A folyóirat-kerekasztal résztvevői a verskedvelőket az irodalmi újságok szerkesztésének rejtelmeibe avatják be.

A széles összefogással megvalósuló irodalmi rendezvény házigazdája Paulovics Tamás és a Krúdy Gyula Baráti Társaság. A védnökök és a támogatók sorában ott találjuk Szirbik Imrét, Szentes város polgármesterét és Szentmártoni Jánost költőt, a Magyar Írószövetség elnökét.

A találkozó részletes programja a www.vers.hu oldalon olvasható.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 17.


 

 ATHÉN-ra figyel SZENTES

 

Igen nehéz ellenfelet kapott a Hungerit Szentes női vízilabda csapat az Olimpiakosz Pireusz személyében a női vízilabda Európa Liga negyeddöntő sorsolásában. A lányok a tegnapi napon elindultak Athénba és 14 óra körül érkeztek meg repülővel.

A teljes OB I-es keret rendelkezésre áll a mérkőzésen, csak sajnos Bujka Barbara sérülése miatt nem szállhat a medencébe. Kedden két edzést szerda délelőtt egy átmozgató edzés tart a csapat, majd szerda este a mérkőzés vár a csapatra.  Bizakodnak abban, hogy szoros meccset tudnak játszani görög csapattal, akkor remény van a sikeres hazai folytatásra.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 17.


 

 Tervezze a nyarat 1.

A bölcsőde nyári zárva tartása

 

Szerintünk mondanunk sem kell hogy mekkora szervezést igényel a családok számára a nyári szünet megoldása. Csaknem három hónapig nincs iskola, közel egy hónapig zárva lesznek az óvodák és a bölcsőde is három hétig zárva tart. Elsőként ismertetjük bölcsődei zárva tartást, mely július 20 és augusztus 9 között lesz.

 

Ezen időszakot minden kis gyermekes családnak meg kell oldani valahogy ezért időben szólunk, hogy tudjanak tervezni a családok.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 16.


 

 Itt a farsang ...

 

Az elmúlt héten is több iskolában is megrendezték a farsangot, melyek közül mi a Kiss Bálint Református Általános Iskola alsó tagozatos farsangját látogattuk meg. Az osztályok hetek óta készültek hogy a legjobb formájukat hozzák a farsangi produkciók bemutatásakor.  A színpadon megelevenedett a vadnyugat, ellátogathattunk a piramisok földjére, és mesefigurák is (mint pl. Pinokkió) megelevenedtek.

Hatalmas hangulat, fergeteges szórakozás és több száz fotó az amit ez az ünnep hozott.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 16.


 

 Már készülhetnek a pályaművek

VI. Országos Szivárvány Képzőművészeti Verseny felhívása

 

Idén is megrendezi a Szivárvány Művészeti Iskola és a Szegedi Tudomány Egyetem Rajz- Művészettörténet tanszék közös szervezésében az Országos Szivárvány Képzőművészeti Versenyt. Immáron hatodik alkalommal várják a művészpalánták alkotásait a Kárpát-medence kincseiről mint építészetre örökségünkről.

Az elődöntőbe beküldési határidő 2015. április 10.

A zsűri elnöke Roskó Gábor képzőművész tanszékvezető egyetemi docens.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 16.


 

 Daloljanak a Zsuzsannák!

 

Az elmúlt hétvégén a jó időnek köszönhetően a városban több helyen lehetett hallani hogy dalolnak a pacsirták így már nincs akkora felelősége a Zsuzsanna napnak az idén mert már érezhető, hogy hamarosan itt a tavasz.

2015. február 19-én ismételten megrendezi Zsuzsanna napi rendezvényét a Koszta József Múzeum. A 16 óra 30 perckor kezdődő előadásra mindenkit szeretettel várnak, ahol a vendégeket köszönti Dr. Béres Mária múzeumigazgató és a programot megnyitja Ráfi Dénes középiskolai tanár. Ezután "A híres Zsuzsannák" című beszélgetésen Mészáros Júlia nyugalmazott középiskolai tanárral Vidovics Ferenc órás mester beszélget. Ezt követően ismételten megszólal a Sussana zenegép. A rendezvényre a belépés ingyenes, mindenkit sok szeretettel várnak!

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 16.


 

Csaba testvér szentesi látogatása

 

Böjte Csaba néhány napra Csongrád megyébe érkezett látogatóba az alapítványa által működtetett dévai otthonban élő néhány gyerek kíséretében.

2015. február 13-án a szentesi Szent Anna templomban tartott előadást a romániai Dévárról érkezett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekeknek, pedagógusoknak és az érdeklődőknek. A helyi oktatási intézményekből több száz gyermek és nevelői érkeztek hogy meghallgassák Csaba testvér gondolatait, üzenetét.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 16.


 

 Csókcsata Valentin-napon Szentesen

 

Valentin nap alkalmából várják az igazi szerelmeseket, nem csak a nagy dumásokat! Mert most bizonyíték kell, nem ígéret! Ezen a napon a LEGSZERELMESEBB CSÓKÉRT EGY ÜVEG PEZSGŐ JÁR! (A HÁZASPÁROKNAK KETTŐ)! Részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 12.


 

 Bolonyai-parádé!

Védekezésből és védésből jeles!

 

2015. február 11-én a női vízilabda OB I középszakaszának negyedik fordulójában a címvédő Hungerit-Szentes rangadót nyert a Dunaújváros ellen.

A tegnapi, Dunaújváros elleni női vízilabda-rangadón a hazai szentesiek dolgát nehezítette, hogy a gólszerzőlista éllovasán, Bujka Barbarán kívül a lázas beteg Miskolczi Kittire sem számíthatott Tóth László edző.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 11.


 

 Suliváró programok

A Kiss Bálint Református Általános Iskolában

 

A Kiss Bálint Református Általános Iskolában SULIVÁRÓ foglalkozásokat tartunk. Ezekre a találkozókra szeretettel várjuk a kedves szülőket és az első osztályba készülő gyerekeket.

Az induló első osztályokban tanító pedagógusok:

1.a       Molnárné Bodnár Henrietta– Baranyiné Kósa Ágnes

1.b       Bucskó Mónika – Vidovicsné Szamosi Csilla

 

1. foglalkozás: 2015. február 17-én (kedden) 15 órától

2. foglalkozás: 2015. március 1-én (vasárnap) 9 órától

3. nyílt órák: 2015. március 17-én (kedden) 8 órától, és március 18-án (szerdán) 8 órától

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 11.


 

 A holokausztra emlékeztek

 

2015. február 10-én a Városi Könyvtárhoz vártak minden emlékezőt, ahol Szentes Városért Civil Fórum és az Árpád Szabadidős Sportklub a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést.

Kocsis Ferenc szavalata után a megemlékezés ünnepi szónoka Móra József, önkormányzati képviselő volt, aki visszaemlékezett a holokauszt szentesi eseményeire.

A megemlékezés végén az Önkormányzat, szentesi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, a Városi Könyvtár, az Árpád Szabadidős Sportklub, a Honvédség és Társadalombaráti Kör képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit a 2004-ben állított emléktáblánál.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 11.


 

 Rendkívüli szűrési nap szombaton

Két ország, egy cél, közös siker!

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház értesíti az ellátási területhez tartozó lakosságot, hogy  Klinikai és Mammográfiás Szűrőközpont  korszerű technikai felszereltséggel és megújult környezetben a Központi Diagnosztikai Tömb I. emeletén működik tovább.

A szűrővizsgálatra behívó levéllel és anélkül is lehet jelentkezni az érintett korosztály (45-65 év közötti, 2 éven belül nem szűrt hölgyek) számára minden hétköznap, rendelési időben. A kórház biztosít rendkívüli, szombati szűrési napokat is azok számára, akik hétköznap nem tudnak az ellátásban részesülni.

A következő rendkívüli szűrési napra 2015. február 14-én kerül sor.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 11.


 

 Útlezárások a Karneválon!

 

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy 2015. február 20-21-én kerül megrendezésre a XIV. Télbúcsúztató Karnevál, mellyel kapcsolatban útlezárásokra lehet számítani.

Mindkét napon le lesz zárva a forgalom elől a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok előtt a Horváth Mihály utca - Bocskai utca közti szakasz. Február 21-én 16-18 óra között részleges útlezárás lesz a karneváli menet miatt a Bocskay utca - Brusznyai sétány - Klauzál utca - Kossuth utca - Tóth József utca útvonalon.

Kérjük szíves megértésüket!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 11.


 

 "KÉKFÉNY" BÁL Szentesen

Már lehet jelentkezni!

 

A rendvédelmi szervezeteknek közös bált szerveznek a szentesi Központi Gyermekélelmezési Konyha ebédlőjében 2015. március 7-én.

A Ráadás Zenekar gondoskodik a jó hangulatról, valamint a gasztronómiai repertoárt sertés raguleves, töltött csirkecomb, Hawai szelet, Párizsi csirkemell, Francia rakott burgonya, Párolt rizs valamint éjfélkor házi túrós lepény gazdagítja. Ha valaki vegetáriánus menüt választana, arra is van mód (rántott sajt rántott gomba + köretek).

Információ és jelentkezés: Molnár Csaba - Szentes HTP 70/459 36 71

 

Részvételi díj: 5.500,- Ft/fő

Program: 19 órától vendégek érkezése 20 órától vacsora. Vacsora után meglepetés műsort láthatnak a kedves vendégek

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 10.


 

 Hat új tűzoltó Csongrád megyében

 

Új tűzoltóit köszöntötte hétfőn reggel Szatmári Imre tű. ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. A frissen végzett újoncok Szentesen, Kisteleken, Hódmezővásárhelyen és Szegeden veszik fel első szolgálatukat a következő napokban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 10.


 

 Marad a látogatási tilalom a kórházban

Tombol az influenza

 

Megyénkben az influenzás betegek száma tovább emelkedik. A legnagyobb növekedés a jelentések alapján a Szentes járáshoz tartozó településeken tapasztalható. Itt a járványküszöböt mintegy háromszorosan meghaladó értékekről van adata a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének. Hódmezővásárhelyen, Makón is növekedett az influenzaszerű megbetegedések száma. Szegeden kisebb mértékben ugyan, de a járványküszöböt szintén meghaladja a megbetegedési szám.

Dr. Tombácz Zsuzsanna megyei tisztifőorvos a február 3-án elrendelt látogatási tilalmat a megye kórházaiban továbbra is fenntartja.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 10.


 

Több mint 4000 db LED-es lámpa lesz Szentesen

Szentes város közvilágítási hálózat korszerűsítés

 

A 4523 lámpatestből 4156 db lesz lecserélve a tervek szerint LED-es típusra, 69 lámpatest esetében csak fényforrás csere történik. Ennek következtében a megtakarított éves energia mennyiség 6122 GJ/év, ami éves szinten várhatóan 29. 368. 401,- Ft költségmegtakarítást is jelent. A lámpacserék előnyei közé sorolható nem utolsó sorban az is, hogy az aktív-passzív elemek karbantartási költsége is csökkeni fog több mint 10 millió forinttal. Egyáltalán nem mellékesen a lecsökkent villamos energia fogyasztás eredményeképpen a CO2 kibocsátás is csökkeni fog 572,3 T-val évente.

A beruházással Szentes Város Önkormányzata a közvilágításra fordított villamos energia mennyiségét és költségét kívánja csökkenteni.

 

A projekt kezdete: 2013. december 20.

A projekt fizikai megvalósulásának tervezett napja: 2015. szeptember 30.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 10.


 

Rendhagyó népi ének- és népzeneóra

Meghívó

 

Meghívó az óvodások és iskolások részére a rendhagyó népi ének- és népzeneórára a Művelődési és Ifjúsági Házba, mely 2015. február 25-én szerdán 10-11, február 27-én pénteken 10 —11 és 14-15 óra között kerül megrendezésre.

Házigazdák: Becsák János és Hankó Györgyné Márti néni

Muzsikusok: Balla Tibor / citera, tekerő Darabos Szilveszter / hegedű Várkonyiné Mihály Erna / furulya, klarinét

 

Jelentkezés 2015. február 24-ig a 06 30 317 70 94 ill. zoldag2011@gmail.com címen!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 10.


 

SZAUNÁZÓK HÉTVÉGÉJE

Február 21-22.

 

Vigyázat forró lesz! 2015. február 21 és 22-én ismét szaunázók hétvégéje a Szentesi Üdülőközpontban!

Szombaton és vasárnap 12-20 óráig sok szeretettel várunk minden szaunázni vágyót. Szauna napijegy CSAK 700 Ft!* Kellemes kikapcsolódást és jó szaunázást kívánunk!

*a szauna kombinált és kiegészítő napijegy ára egységesen 700 Ft!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 10.


 

Szentesre is jön az új szuper traffipax!

 

Százhatvan darab változtatható helyű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pont (KKEP) tesztüzeme kezdődik meg február elején.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy Szentesre érkezik-e az új szuper traffipaxból, így kérdést tettünk fel ORFK Kommunikációs Szolgálatának.

Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság számára 8 db Komplex Közlekedési Ellenőrző Pont áll rendelkezésre a tesztüzemben. Az új eszközök tesztelése változó helyeken, többnyire a már meglévő eszközökkel párhuzamosan történik.

 

A VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózathoz tartozó eszközökkel végzett mérések egyelőre nem járnak joghatással, az éles alkalmazás az egy hónapos felkészülési időszak után várható.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 09.


 

Pollák szalagavató

 

2015. február 6-án rendezte szalagtűző ünnepségét a Pollák Antal Műszaki Szakközép Iskola a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

Ismét érdekes produkciókat, osztálytáncokat és filmeket láthattunk a Pollák szalagavatón.

Az idei tanév utolsó szalagavató báljait rendezték meg ezen a hétvégén a sportcsarnokban. Pénteken a  Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola, másnap a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola tartotta a végzős hallgatók legnagyobb ünnepét a ballagás előtt.

Hangulatában és humorában az idei év legjobb szalagavatóján vehett részt az, aki kíváncsi volt a Pollákosok szalagavatására.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 09.


 

Újra játsszák a Valdor-Szentes - BVSC mérkőzést?

Jogosulatlan játék miatt megóvják a ffi. vízilabda mérkőzést

 

2015. február 6-án óvást nyújtott be a Magyar Vízilabda Szövetség versenybíróságához a Valdor-Szentes - BVSC férfi OB I-es bajnoki utolsó másodperceiben történtek miatt a Szentesi Vízilabda Klub.

Hat másodperccel a mérkőzés befejezése előtt a BVSC kipontozódott játékosa, Létay Krisztián belépett a játéktérre. ( a képen ez látható).

 

A fenti esetet sem a játékvezetők, sem a zsűri nem vette észre, a játékot nem szakította meg, és a Valdor Szentes számára jogosan megítélendő büntetődobás elmaradt. Ez a hiba súlyosan és döntően befolyásolta a mérkőzés végeredményét. Az óvás bizonyítékait videó felvétellel és fényképpel tudják igazolni, melyeket elküldtek a szövetségnek.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 08.


 

Ezt jól nyakon csapták

 

Ma délután 16.00 óra körül, a József Attila utcán a képen látható tűzcsapot jól nyakon csapta valaki, így a környék vízben úszott. Nagy a valószínűsége, hogy az ifjú drift versenyzőnket, a frissen leesett hó tréfálta meg.

És hogy meddig ömlött a víz az utcában, azt csak a Jóisten és az Alföld Víz tudja!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 08.


 

„Harmóniák és kontrasztok"

 

A Szentesi Művelődési Központ szervezésében 2014. február 5-én nyílt meg a Tokácsli Galériába Bakacsi Lajos festőművész „Harmóniák és kontrasztok" című kiállítása.

Bakacsi Lajos 1972-ben a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett, mesterei: Vinkler László és Cs. Pataj Mihály voltak. A MAOE (Képzőművész Tagozat), a szegedi Szépmíves Céh és a Kisgrafika Barátok Köre Művészeti Egyesületének tagja.

A kiállítást Dr. Apró Ferenc művelődéstörténész nyitotta meg, és közreműködött Mészáros Gábor.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 07.


 

Magyar-Szerb üzleti kapcsolatok konferencia Szentesen

 

Két együttműködési megállapodás került aláírásra Szentesen a Magyar-Szerb üzleti kapcsolatok konferencia keretében 2015. február 6-án. Szentes Város Önkormányzata és a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara (MSZKIK) között valamint Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara (MSZKIK) és a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) között. Az együttműködési megállapodás szerint az a cél, hogy a felek előmozdítsák Magyarország és a Szerb Köztársaság sokoldalú kapcsolatait, ezen belül erősítsék a gazdasági-üzleti szereplők, partnereik, városukban működő vállalkozások, valamint az általuk képviseltek információit, pozícióit, Szerbia és Magyarország piacán.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 07.


 

Látogatási tilalom a Parkerdő otthonban is

 

Látogatási tilalmat rendelt el a megyei tisztifőorvos a kórházakban, mert elérte megyénket is az influenza járvány. A gondozottak védelmében a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonban is látogatási tilalmat vezettek be, amíg a járványküszöböt meghaladja megyénkben a megbetegedések száma.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 05.


 

Hétfőn zárva lesznek a könyvtárak!

 

Tisztelt Olvasóink! Felhívjuk figyelmüket, hogy 2015. február 9-én hétfőn könyvtárunk továbbképzés miatt zárva tart.

 

Ettől függetlenül, az aznap esti Gondolkodók klubja című rendezvényünk, melyre mindenkit szeretettel várunk, a szokott időben -18 órakor - megrendezésre kerül.

Városi Könyvtár

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 05.


 

Nyugdíjas pedagógusok figyelmébe

Felhívás!

 

Tisztelettel felhívjuk a szentesi nyugdíjas pedagógusok figyelmét arra, hogy díszoklevél adományozására jogosult az a pedagógus, aki legalább 30 év szolgálati idővel rendelkezik, és 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt kapta óvónői, tanítói, tanári oklevelét.

A Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Polgármesteri Irodája a díszoklevél (arany, gyémánt, vas, rubin) adományozásához a jelentkezők kérelmét felterjeszti az illetékes felsőoktatási intézményhez.

 

A kérelem benyújtásának határideje:

2015. március 1.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 05.


 

Sportolói díjátadó ünnepség

 

Az 1996-ban Nemzeti Sportváros címet elnyerő Szentes város elismeri és díjak átadásával méltatja a 2014. évben kimagasló eredményeket elért sportolóit és edzőit a „Sportágában és egyesületében kimagasló sportoló”, „Sport versenyen elért egyéni eredmény elismerése”, „Sport versenyen elért csapat eredmény elismerése”, „Év sportolója”, „Év edzője”, „Év csapata”, és az „Életműdíj” átadásával.

A sportolói díjátadó ünnepséget 2015. március 7-én, szombaton rendezik 10.00 órai kezdettel a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 05.


 

Drámai vendégsiker

 

A Hungerit-Szentes OB I-es női vízilabdacsapata a rangadón 12–8-as vereséget szenvedett egyik legnagyobb ellenfelétől, az UVSE-Centráltól.

A női vízilabda OB I középszakaszának rangadóján mindenki szoros összecsapásra számított. De azzal senki sem kalkulált a szentesi drukkerek közül, hogy a Hungerit egyszer sem vezet majd a mérkőzésen, és végül simának mondható vereséget szenved.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 04.


 

Csípés, harapás, volt minden a mérkőzésen

Hungerit-vereség a legnagyobb ellenféltől

 

A Hungerit-Szentes OB I-es női vízilabdacsapata a rangadón 12–8-as vereséget szenvedett egyik legnagyobb ellenfelétől, az UVSE-Centráltól.

A női vízilabda OB I középszakaszának rangadóján mindenki szoros összecsapásra számított. De azzal senki sem kalkulált a szentesi drukkerek közül, hogy a Hungerit egyszer sem vezet majd a mérkőzésen, és végül simának mondható vereséget szenved.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 04.


 

 Látogatási tilalom a kórházban

Megérkezett az influenza

 

Látogatási tilalmat rendelt el a megyei tisztifőorvos a kórházakban. Elérte megyénket is az influenza járvány. Hódmezővásárhely, Makó járás területén nagymértékű emelkedés tapasztalhat. A járványküszöböt többszörösen meghaladja a betegszám. Szeged, valamint Szentes járás területén járványküszöb körüli értékeket jelentenek.

Megyénkben kettő esetben Influenza A vírus jelenlétét tudta igazolni a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv. A megbetegedésekről szóló jelentések azt mutatják, hogy az emelkedés olyan mérvű, amely indokolja a látogatási tilalom elrendelését a megye összes fekvőbeteg intézményében. A megyei tisztifőorvos ezért a holnapi naptól (2015. február 4-től) kezdődően látogatási tilalmat rendelt el az egész megyében.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 03.


 

Maci Nap a Deákban

 

2015. február 3-án rendezte a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola a MACI NAPJÁT! Ezen a napon nagycsoportos óvodások játékos vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon, ismerték meg az iskola életét az iskola épületét.

Nagy sikere volt a táncháznak és természetesen a macik voltak a középpontba helyezve a kézműves foglalkozásokon. Maci naptárat készítettek, mert hát tegnap derült ki, hogy igen hosszú lesz a tél mert a napsütés miatt a medvék meglátták árnyékukat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 02.


 

Itt a karneváli program!

XIV. Télbúcsúztató Városi Karnevál

 

Bár ugyan ezen a télen, még nem volt igazi "telünk", de hogy még március idusán se kelljen félnünk a hótól (volt rá példa :-) hamarosan itt a Télbúcsúztató Karnevál.

Idén számos újításon esik át a rendezvény! Hosszú évek óta szlovén koránt jelmezesek és busók segítettek a téltemetésben, de az idén nélkülük zajlik majd a télbúcsúztatás. Nem kell megijedni, a szentesi rendezvény nem marad busó jelmezesek nélkül, így garantált, hogy ha még nem is érkezett meg a tél, de rövid idő után távozni is fog térségünkből.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 02.


 

A hideg víz szolgáltatás átmenetileg szünetel

 

Az Üdülőközpont értesíti kedves vendégeit, hogy 2015. február 3-án 8.00 órától 12.00 óráig a hideg víz szolgáltatás átmenetileg szünetel!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 02.


 

40 év tükrében – tükörben a 40 év

avagy elkészült a 40 éves Szentesi Fotókör bemutatkozó és visszatekintő kiadványa.

 

Egy találkozóra hívunk minden érdeklődőt, volt Szentesi Fotókör tagot 2015. február 7-én, szombaton 15.00 órára Szentesen a Művelődési és Ifjúsági Házba, ahol nosztalgiáznánk erről az együtt töltött négy évtizedről.

Az 1974-ben alakult Szentesi Fotókör tavaly ünnepelte a jeles évfordulót. Erre az alkalomra a régmúlt és a közelmúlt fotósainak a képeiből állítottunk össze egy válogatást a csoport mostani alkotóinak átfogó tárlatával együtt a szintén 40 éves Tokácsli Galériában.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 02.


 

Wass Albert igazsága

Pódium bérlet következő előadása

 

Az író születésének 100. évfordulója alkalmából állították össze ezt a műsort. Az irodalmi est az életrajzi adatok ismertetése mellett széles keresztmetszetet mutat be Wass Albert irodalmi munkásságából, ahol mesék, versek, regény és levél részletek hangzanak el. Idézetek hangzanak el a „Wass Albert igazsága” című könyvből is, melyet a fiai írtak róla.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 02.


 

8116 km út után megérkeztek Bamakóba

 Frissítve!!!

 

A Szentesről indult Rob-Urak csapat sikeresen megérkezett a Budapest - Bamako Rally céljába Bamako-ba. Biztos, hogy 8116 km-nél több van a Robur járművükben, de a táv hivatalosan ennyi volt!

 

Fantasztikus helyeken jártak útjuk során melyből egy kis képgalériát állítottunk össze!

 

Pár perccel ezelőtt írták a facebook-on a fiúk: Teljesítve!!!16 nap,8464km!kis pihi,és vissza ugyanez!eddig 4 defekt,szerencsére más probléma nincs.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 01.


 

Durva játék, durva ítéletek

Egy negyednyi emberhátrányt nem bírt el a Valdor

 

A Valdor-Szentesi VK férfi vízilabdacsapatának lett volna esélye a Honvéd ellen meglepetést okozni, de két 4 perces emberhátránya miatt nem sikerülhetett.

2015. január 31-én a férfi vízilabda OB I, 15. fordulóján Valdor-Szentesi VK a Honvéd csapatát fogadta a ligeti sportuszodában. A Füzesi, Marnitz játékvezető páros a női mérkőzés után rövid pihenővel újra sípot ragadtak, hogy a férfi meccsen ítélkezzenek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 01.


 

Sok hiba, sok kiállítás, sok ítélet .. bírói sokk!

Ennek ellenére nem volt izgalmas a megyei derbi

 

 A bajnoki címvédő Hungerit-Szentesi VK a női vízilabda OB I középszakaszának első fordulójában 12-4-es győzelmet aratott hazai pályán a Szeged ellen.

Összesen 30 személyi hiba történt a mérkőzésen, így vagy a mérkőzés színvonala volt másodosztálybeli vagy a játékvezetés. Ennél több izgalom nem is volt a mérkőzésen.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 02. 01.


 

 

.