2015. DECEMBER

Sajtóközlemény a pályázat zárásáról

SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR OKTATÁSI-KÉPZÉSI SZEREPÉNEK INFRASTRUKTURÁLIS ERŐSÍTÉSE

A projekt célja, hogy több célcsoport számára új szolgáltatásokat biztosítsunk a könyvtárunkban zajló iskolarendszeren kívüli képzések és a szabadidő kulturált eltöltése során.

 A gyermekkönyvtár épületében, ahol elsősorban 0-16 év közöttieket szolgáljuk ki, a bútorok cseréjére, a világítás korszerűsítésére, valamint a számítástechnikai eszközök fejlesztésére kerül sor. Kialakításra kerül egy „interaktív sarok”, ahol rendszeres időközönként változó tartalommal virtuális kiállításokat és oktatási célú bemutatókat fogunk rendezni. Az érintőképernyők segítésével más perspektívában hozzuk közelebb a gyerekek számára a virtuális tartalmakat.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 31.

103-an futottak Szilveszter napján Szentesen

Több mint 100 jelentkező volt, a St. Jupát SE által már hagyománnyá vált Szilveszteri futáson Szentesen. 2015. december 31-én ragyogó napsütésben vágtak neki a jelentkezők a két távnak. A rövidebb 2 km, a hosszabb 3,8 km volt így a Széchenyi-liget kapujától kerékpárúton a Topolya u. vonaláig (rövidtáv), illetve a belső körforgalomig (hosszabb táv) és ugyanezen az útvonalon vissza volt a futásra kijelölt szakasz.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 31.

Íme az önkormányzat új számlaszámai

Szentes Város Önkormányzata értesíti ügyfeleit, hogy az önkormányzat számlavezető bankja, így az önkormányzat pénzforgalmi számláinak száma 2016. január 01. napjától megváltozik.

Az új számlaszámok 2016. január 01-től használhatók, melyet a képre kattintva tekinthetnek meg!

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 31.

Fóliázzák a Rigó tetejét!

Négy hónap után kezdték el lefóliázni a Rigó Alajos Gyermekotthon és Iskola leégett tetejét. Az égett szerkezetek eltávolítása után lehetett elkezdeni a munkát. Eddig kegyes volt az időjárás az épülettel, mert több hetes eső nem volt, de az átázott falakat a mostani fagy nem tudni, hogy mennyire fogja kikezdeni.

Fekete UV álló fólia próbálja majd megvédeni az épületet a további állagromlástól. Mindenesetre ez már előrelépés, de ilyen kis lépésekkel érhetünk el a célig.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 31.

Palánkos torna Csőszer győzelemmel

Három napon át rúgták a már hagyományos téli palánkos focitornán Szentesen a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. 2015. december 27-29 között megrendezett év végi viadalra 24 csapat nevezett. A kétszer 12 perces mérkőzések olykor parázs hangulatot és sok-sok gólt hoztak a nézők legnagyobb örömére.

A döntőt a Csőszer Komplett Kft. és a Potenciál csapatai játszották, melyből hat rúgott góllal kettő ellenében a Csőszer csapata diadalmaskodott.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 30.

Sikeres pályázat fejlesztésre a könyvtárban

SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR OKTATÁSI-KÉPZÉSI SZEREPÉNEK INFRASTRUKTURÁLIS ERŐSÍTÉSE címmel pályázatot nyújtott be melynek keretében több mint 30 millió forintot nyert, hogy több célcsoport számára új szolgáltatásokat biztosítsunk a könyvtárunkban zajló iskolarendszeren kívüli képzések és a szabadidő kulturált eltöltése során.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 29.

Fél milliónyi támogatás a szentesi védőnőknek

A Szentesi Védőnői Szolgálat sikeresen pályázott eszközbeszerzésre a GYERMEKEINKÉRT'91 ALAPÍTVÁNY által kiírt pályázaton, így szilveszter előtt vehették át az alapítvány elnökétől a mintegy fél millió forintnyi eszközöket.

Fekete János, az alapítvány elnöke elmondta, hogy 1991-ben alapította személyes indíttatásból az alapítványt, mert kislánya éppen a 24-dik órában került kórházba egy nem felismert betegség miatt. A kislány azóta nagylány, és fontosnak tartja, hogy a védőnői szolgálat is minél jobb felszereléssel láthassa el munkáját, mert ők nem csak a betegség észlelésekor találkoznak a babákkal, hanem a kötelező védőnői szűrésekkor. Fontos, hogy technikai akadálya nem legyen egy-egy elváltozás felismerésénél.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 29.

SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR OKTATÁSI-KÉPZÉSI SZEREPÉNEK INFRASTRUKTURÁLIS ERŐSÍTÉSE

Sajtóközlemény

A projekt célja, hogy több célcsoport számára új szolgáltatásokat biztosítsunk a könyvtárunkban zajló iskolarendszeren kívüli képzések és a szabadidő kulturált eltöltése során.

 A gyermekkönyvtár épületében, ahol elsősorban 0-16 év közöttieket szolgáljuk ki, a bútorok cseréjére, a világítás korszerűsítésére, valamint a számítástechnikai eszközök fejlesztésére kerül sor. Kialakításra kerül egy „interaktív sarok”, ahol rendszeres időközönként változó tartalommal virtuális kiállításokat és oktatási célú bemutatókat fogunk rendezni. Az érintőképernyők segítésével más perspektívában hozzuk közelebb a gyerekek számára a virtuális tartalmakat.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 28.

Óév-búcsúztató ünnepi koncert Szentesen

Idén 17. alkalommal rendezik meg az Óév-búcsúztató ünnepi hangversenyt 2015. december 30-án a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen közreműködik Szentes Város Fúvószenekara, a Bárdos Lajos Vegyeskar, Jövőnkért Néptáncegyüttes, Geréby Dóra - énekművész és Nagy Johanna - operaénekes.

Belépő: 500,- Ft.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 27.

Szilveszteri Futás Szentesen

A St. Jupát Sportegyesület évek óta megrendezi a Szilveszteri Futást, melyen nem a helyezés, hanem a részvétel a fontos.

A Szilveszteri Futást két távon lehet teljesíteni, a rövidebb 2 km, a hosszabb 3,8 km. Az útvonal a Széchenyi-liget kapujától kerékpárúton a Topolya u. vonaláig (rövidtáv), illetve a belső körforgalomig (hosszabb táv), itt fordító és ugyanezen útvonalon vissza.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 27.

Új 32 szeletes CT került a szentesi kórházba

2015. december 15-én lezárult az a pályázat melynek keretében, a szentesi Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház egy új 32 szeletes CT eszközt szerzett be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiahatékonysági pályázatán elnyert keretösszegből.

Az újonnan beszerzett 32 szeletes CT eszköz a kórház Központi Röntgen Gépműszerparkját korszerűsíti. A pályázat során a kórház közel 220,5 millió forint 100% visszafizetési kötelezettség nélküli támogatást nyert. A modern és hatékonyabb energia-felhasználású berendezést december közepén helyezték üzembe.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 24.

Kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak!

Szentes, 2015. 12. 24.

Meleg ételosztás Szentesen

2015. december 23-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szentesi Csoportja meleg ételosztásra várta a szociálisan rászorulókat Szentesen a Fortuna téren. Hajléktalanok, nehéz sorban élő nagycsaládosok, de egy gyermeket nevelő anyuka is sorba állt a meleg babgulyásért, melyet a Páterház főzött.

Összesen 320 adag készült, de nem fogyott el mind, így az akció végén a hajléktalan szálló azon lakói is részesültek a meleg babgulyásból, akik nem jöttek fel a városba.

A Metalcom Zrt jóvoltából forró tea és kávé is várta az érkezőket, valamint a máltais aktivisták által sütött süteményekből választhatott mindenki.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 23.

100.000 forint támogatás a Rotary Klubtól a mentőalapítványnak

Ez egy lapáthordágy árának 1/3-a! Segíthet Ön is!

2015. december 23-án a Szentes-Csongrád Rotary Klub 100.000 forintos támogatást adott át, a Szentes Kistérségért Mentőalapítvány számára, melyet az alapítvány egy Meber ERGON lapáthordágy beszerzéséhez használ majd fel.

A támogatást Szarvas Pál a klub elnöke dr. Papp Zoltán klubalapító és Nagy Péter Sándor adta át Hajdú Tamásnak, az Alapítvány kuratóriumi tagjának a mentőállomáson. Megtudtuk, hogy ennek a hordágynak az ára több mint háromszorosa a most átadott összegnek, így ha bárkinek lehetősége van hozzájárulni ehhez a nemes gondolathoz, az megteheti a 80600017-10022207 (Szentesi Hitelszövetkezet) számlaszámon (Adószám: 18145838-1-06). 

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 23.

30 millió fejlesztésre

Az idősebbek emlékeznek, hogy a gyermekkönyvtárban található bútorokban még ők is forgatták a könyveket, melyen sok-sok gyermek szerette meg az olvasást és merült bele a könyvek világába.

A 2015. december 23-án megrendezett projekt nyitó rendezvényen a diákokat ismertette a projekt keretében történő fejlesztésről dr. Nagy Enikő a könyvtár munkatársa. Mindez annak köszönhető, hogy SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR OKTATÁSI-KÉPZÉSI SZEREPÉNEK INFRASTRUKTURÁLIS ERŐSÍTÉSE címmel pályázatot nyújtott be melynek keretében több mint 30 millió forintot nyert, hogy több célcsoport számára új szolgáltatásokat biztosítsanak a könyvtárban zajló iskolarendszeren kívüli képzések és a szabadidő kulturált eltöltése során.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 23.

Fénytartók a könyvtárban

2015. december 19-én nyílt meg Fénytartók címmel Horváth Sándor első önálló kiállítása a Városi Könyvtárban. Sándor kezdetben rajzolt, majd amikor Kulbert György egy fát adott kezébe hogy azon mintázza meg gondolatait, elkezdődött valami, ami azóta is tart.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 22.

Karácsonyi jótékonysági hangverseny

XXVII. Jótékony hangverseny a Szent Anna templomban (videóval)

2015. december 20-án a Szent Anna templomban huszonhetedik alkalommal rendezte karácsonyi jótékony célú kórushangversenyét a Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 22.

Meleg ételosztás a Kossuth utcán

"Adni Öröm" - Máltais karácsonyi akció

2015. december 22-én "Adni Öröm" elnevezésű akciójukról tartott sajtótájékoztatót Bozóné Ágoston Mária a Máltai Szeretetszolgálat Szentesi Csoportjának vezetője a Málta Házban. Elmondta, hogy december 21-én fejeződött be az "Adni Öröm" akciójuk, melyben tartósélelmiszer csomagokat gyűjtöttek rászorulóknak és adtak át az érintetteknek. Összesen 1642 kg élelmiszert osztottak ki az ünnepek előtt., melyben konzervek mellett liszt, cukor, rizs, étolaj és száraz tészta és szaloncukor volt.

Az évet egy újabb akcióval zárják, így a holnapi napon (21015. december 23-án 16.00 órakor a Fortuna téren a Páterház és a nagyposta között meleg ételt osztanak. A menü babgulyás lesz, melyre várják a rászorulókat.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 22.

Ingyen Forralt Bor a karácsonyi vásárban

2015. december 21-én 17 órakor ismét Ingyen Forralt Bor a karácsonyi vásárban. Még mielőtt bárki az ott árusítókra borítaná a standjukat, eláruljuk, hogy a levegőben terjengő illatot árasztó forralt bort meg lehet vásárolni, az "Ingyen Forralt Bort" pedig hallgatni lehet. Ez az alkalmi formáció ad este koncertet a vásárban!

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 21.

Felgyulladt az utolsó adventi gyertya Szentesen

2015. december 20-án 16.00 órakor, advent 4. vasárnapján a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulói adták elő műsorukat a Napernyős lány szobor mellett a Kossuth téren, majd Fehér Csaba református lelkipásztor ünnepi gondolatait után meggyújtotta a negyedik adventi gyertyát a városi adventi koszorún.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 20.

XXVII. Jótékony karácsonyi hangverseny

2015. december 20-án huszonhetedik alkalommal rendezi meg a Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége a karácsonyi jótékony célú kórushangversenyét a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére a Szent Anna templomban.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 18.

Piacos napok decemberben

a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piacon

Decemberben is várja az érdeklődőket a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piac a Művészetek Házában. A piac arany- és ezüstvasárnap is várja az érdeklődőket, akik kézműves termékeket szeretnének kérni a Jézuskától!

A plakátra kattintva megnézheti az előző piac képeit!

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 18.

"Véradóbarát munkahely" kitüntetés az Árpádnak

Vacsorával zárult a kétnapos véradás az Árpádban

Az Árpád-Agrár Zrt.-nél hagyomány, hogy évente kétszer, aratás, illetve karácsony előtt szerveznek véradást dolgozóiknak. A mostanira 55-en mentek el, közülük hárman első alkalommal nyújtották karjukat, összesen a dolgozók egyötöde rendszeres véradó. Az Árpád- Agrár Zrt. karitatív munkáját a Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége is elismerte november 27-én.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 18.

"Új hajtás" ünnepi koncert a Klauzál óvodában

2015. december 17-én az "Új hajtás" zenekar egy gyönyörű koncerttel kedveskedett a Nyolcszín Virág Óvoda óvodásainak karácsony ünnepe előtt. Az óvodában 150 gyermek és a dolgozók együtt tapsolva élvezték a zenei élményt.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 18.

Pálmás ajándék karácsonyra

December 12-én bensőséges ünnepség keretében adta át karácsonyi ajándékát a Szentesi Gondozási Központ Munkás utcai Otthonának a Pálmások Szövetsége.

Az otthon elektromos kerékpárjához három akkumulátort és egy töltőt kért.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 18.

Önkormányzati keret felhasználása

A Városháza konferencia termében tartott sajtótájékoztatót Antal Balázs Tibor, aki beszámolt az általa képviselt politikai képviselőcsoport (Fidesz) képviselői, hogyan használták fel az előző költségvetésben elfogadott képviselői keretüket.

A tavaly októberben megválasztott képviselők körében az idei költségvetés tervezésekor merült fel a gondolat, hozzanak létre egy olyan pénzügyi alapot, mint amiből a polgármester és az alpolgármester is támogatást nyújt a hozzájuk fordulók részére.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 18.

"Új korszak kezdete" a Deákban

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Szentesi Tankerület Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolája A TÁMOP 3.1.4.C – 14 – 2015 – 0411 azonosítószámú „Új korszak kezdete” című pályázatával 12 millió forint támogatást nyert.

Megvalósítási időszak: 2015. május 1 – 2015. október 31.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 18.

Dombi Szentesen

DOMBÓVÁRI ISTVÁN önálló estje

2016. február 9. (kedd) Dumaszínház Szentes

Helyszín: Szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház 6600 Szentes, Tóth József utca 10-14.

Kapunyitás: 18:30 - Kezdés 19.00

Belépőjegy ára .: elővételben: 2500 Ft Amennyiben elővételben valamennyi jegy elkel, a helyszínen már nem lesz jegyértékesítés.

Belépőjegyek kaphatók:

::Szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház | Szentes, Tóth József utca 10-14.

:: Babilon Könyvesház | Szentes, Kossuth utca 11.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

Árva kutyák karácsonya Szentesen

Ha szeretnél egy vidám napot eltölteni a kutyusok közt, gyere el a szentesi HEROSZ állatmenhely bemutató napjára, ahol találkozhatsz azokkal az ebekkel akik nem ismerhetik az otthon melegét.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

Szilveszterezz Rákász Disco-ban!

Ha még nem tudod, hogy a szilveszter estét hol akarod tölteni íme egy lehetőség. Rákász Béla "A DJ" Szentes felsőpárti városrészében várja a szórakozni vágyókat egy fergeteges Szilveszteri Party-val.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

95 éves Terike néni

A Nagyörvény utcai idősek otthonában köszöntötte a városvezetés nevében Dr. Demeter Attila alpolgármester és Antal Balázs Tibor önkormányzati képviselő Balogh Sándorné Terike nénit 95 éves születésnapa alkalmából.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

Adománygyűjtés a Borosban

A HSZC Boros Sámuel Szakközépiskolája és Szakiskolának diákjai és tanárai december hónap folyamán az otthoni játékaik, ruháik közül hoztak adományokat. Ezeket a tanítványok és a pedagógusok december 17-én adták át a Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat ellátottai számára, akik ezt nagy örömmel fogadták.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

KKVHáz nemzetközi vállalkozói versenyén Szentes vezetésével

A KKVHáz Zrt. minden évben megrendezi a megyék versenyét. Ez vállalkozóknak és cégtulajdonosoknak egy játékos, de komoly nyereményekkel kecsegtető, három fordulós versenye. Az idei évben is a Csongrád megyei csapatot Szentes város egyik cége vezette (hiszen mindig kell egy csapatkapitány). A megyék versenye elnevezés megtévesztő, hiszen a Kárpát-medence külhoni magyarjai is csapatokat indítanak.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

In memoriam Feketéné Moldován Mária

A gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy Feketéné Moldován Mária nyugalmazott óvónő 2015. december 15-én 67 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2015. december 22-én 11.00 órakor lesz az Alsó református temető ravatalozójában.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

A világpremierrel egy időben Szentesen is az Ébredő Erő

STAR WARS dec. 18-tól a szentesi moziban

Nézd meg nálunk a legenda folytatását! Star Wars: Az ébredő erő december 18-ától a szentesi Őze Lajos Moziban! Jegyvásárlás és foglalás: http://www.szentesimozi.hu/film/192  – Telefonos jegyfoglalás: 63/789-577

2015. december 25-én Szelfizz Darth Vaderrel és Csubakkával a Szentesi Moziban!!!!

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 17.

Óvodatitkár kerestetik

Szentesi Központi Óvoda pályázatot hirdet óvodatitkári munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartalma: Határozatlan idejű

Foglalkoztatás ideje: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Szentesi Központi Óvoda 6600 Szentes Klauzál utca 5-7

A munkakörhöz tartozó végzettség: Közgazdasági szakközépiskolai érettségi

Illetmény és juttatások: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

- középfokú képesítés

- felhasználó szintű MS Office

A pályázat betölthetőségének időpontja: -2016.január 18.

Benyújtandó iratok: -          fényképes önéletrajz, szakmai bizonyítványok

Pályázat beadási ideje: 2016. január 04.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 15.

PROGRAMVÁLTOZÁS a Múzeumban!

Kedves Érdeklődők!

Pálinkó György történelem tanár a Koszta József Múzeum Nézőpontok-Térhatású fényképek a Nagy Háborúról című, az I. világháborút 3D-s fényképeken bemutató kiállításához kapcsolódó előadássorozatának harmadik, "A hadi menetrend" - élet a hátországban című előadása a tervezett december végi időpont helyett JANUÁR 15-én (pénteken) 17:00-kor kerül megrendezésre.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 15.

Országos döntőben 1. helyezést értek el a Pollákosok!

A szentesi Pollák Antal Szakképző Iskola tanulói részt vettek a MAVIR Zrt. iskolaprogramjának országos döntőjén, ahol szép sikert értek el. A csapat tagjai: Bori Mihály, Luczó István, Göbölyös Gilbert Martin. A Pollákos tanulók az ország 50 csapatát maga mögé utasítva 1. helyezést értek el. Ezen felül a Magyar Elektrotechnikai Egyesület különdíját is megnyerték a legjobb prezentáció készítésével és bemutatásával. A prezentációt a csapat bemutatja a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 63. Vándorgyűlésén. Felkészítő tanáruk: Ágoston Csaba. Gratulálunk a győzteseknek.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 15.

Kerámia házszámok az adventi vásáron

A Hajléktalan Szálló munkái már megvásárolhatók - Kreativitás a periférián

Az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon is bemutatták azt a szentesi programot, amelyet a Szentesi Hajléktalan Segítő Központban valósítanak meg.

A Városi Könyvtár kiállítótermében mutatták meg a szentesi közönségnek azt az alkotómunkát, melyet az intézményben végeznek.

A megható megnyitó beszélgetésbe ment át, ahol többen kérdezték, hogy hol lehet a tárgyakat megvásárolni? Jó hír, hogy a szentesi és a szegedi adventi vásárban bárki vásárolhat a termékekből.

Cikkünkben megtekintheti, hogyan készülnek ezek az ajándéktárgyak.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 15.

Örömvasárnap Szentesen

Advent harmadik vasárnapja (videóval)

2015. december 13-án, advent 3. vasárnapján Veres-Ravai Réka evangélikus lelkész és Seres Krisztián zenész várta az érdeklődőket a városi adventi koszorúhoz Szentesen a Napernyős lány szoborhoz.

Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik, ez a vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja - mondta Veres-Ravai Réka evangélikus lelkész beszédében.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 15.

Farkas Antal emléke a Kisérben

Emléktáblát kapott az író a nevét viselő utcában

Farkas Antal (1875-1940) író, költő, publicista születésének 140. és halálának 75.  évfordulója alkalmából emléktáblát avattak 2015. december 11-én a nevét viselő utca és az Árpád utca sarkán álló óvodaépületnél.

Farkas Antal bronz domborműve Szemerey-Kiss Balázs szegedi szobrászművész alkotása, akinek már több munkája is megtalálható Szentesen. A fehér márvány tábla Baranyi László szentesi kőfaragó mester ajándéka - ő végezte a felirat vésését, illetve a felszerelést. Az emlék állítását közadakozásból finanszírozták.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 14.

Elveszett Cipzár!

Szentesi ismerőseim segítségét szeretném kérni - írja facebook-os oldalán egy kedves olvasónk. Hétfőn kiszökött a kutyusunk, azóta nem tudjuk merre lehet. Az Apponyi tér közeléből tűnt el, utoljára a Koszta József utca-Hungerit környékén volt,amit tudunk. Be van oltva, chip is van benne. Ha valaki látja, kérem szóljon, hívjon a 30/473-72-13-as számon. Barátságos, játékos kutya. Cipzár a neve. Ha csak egy megosztással tud segíteni, akkor kérjük tegye meg!

  Katt a képre! 

 Szentes, 2015. 12. 12.

Adventi esték a múzeumban - A gyöngyfűzés

2015. december 17-én 16.30 órai kezdéssel a gyöngyfűzésről hallhatunk előadást a Koszta József Múzeumban Nyíri Dánielné Pankától, aki művészi fokon űzi ezt a mesterséget. A belépés ingyenes!

  Katt a képre! 

 Szentes, 2015. 12. 11.

Indul a szauna szezon a strandon!

Különleges felöntések decemberben!

Nincs programod szombatra? Felfrissülésre vágysz? Gyere el a Szentesi Üdülőközpontba, nálunk garantáltan kipihenheted magad! Szombaton az 50 méteres sportmedence, élménymedence, wellness medence és szauna részlegünk is 24 óráig tart nyitva!

Minden szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap különleges felöntések a szaunában! A szeánszokon való részvétel ingyenes, a szauna jegyen kívül más költség nem terheli!

December 12. (szombat)

14:00 CITRUSOS FELÜDÜLÉS - Szaunamester: Labádi Kitti

(felhasznált anyagok: virágméz, citromolaj, narancsolaj, citromos testradír, narancsos testradír)

17:00 KARÁCSONYI HANGOLÓDÁS  - Szaunamester: Mlcoch Nóra

(felhasznált anyagok: mézeskalácsolaj, fahéjolaj, alma, narancs)

19:00 MENTOLOS FELTÖLTŐDÉS - Szaunamester: Labádi Kitti

(felhasznált anyagok: borsmentaolaj, eukaliptuszolaj, citromolaj, jég)

21:00 ÉDES ELLAZULÁS - Szaunamester: Mlcoch Nóra

(elhasznált anyagok: édes narancsolaj, virágméz, jég)

  Katt a képre! 

 Szentes, 2015. 12. 11.

Élményközpontú szabadidős programok a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolában

(videókkal)

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a SZÉCHENYI 2020 program keretében 12 millió forint európai uniós támogatást nyert az Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem” című pályázati kiíráson. 

  Katt a képre! 

 Szentes, 2015. 12. 10.

Megnyílt a Karácsonyi vásár Szentesen

2015-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg Szentes Város Önkormányzata a karácsonyi vásárt. Idén a Szent Miklós téren kap helyet a rendezvény, ami 2015. 12. 10-től 23-ig várja az érdeklődőket.

A vásárt 2015. december 10-én 14.30 órakor Dr. Demeter Attila alpolgármester úr nyitotta meg, majd a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány lépett fel. A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola Betlehemi műsorral színesítette a programot.

  Katt a képre! 

 Szentes, 2015. 12. 10.

Karácsonyi meglepetések a kollégiumban

Több, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó meglepetéssel kedveskedik a szentesi Terney Béla Kollégium diákjainak. A programok és az ajándékozás megvalósításához több helyi és egy csongrádi cég is segítséget nyújtott. December 7-én délután a szentesi kollégiumba is megérkezett a Mikulás, aki idén csokoládéval örvendeztette meg az általános- és középiskolás diákokat. A kisebbeket a Horváth Mihály Gimnázium 9/d-s tanulói Mikulás műsorral lepték meg, melynek része volt a nagyobb kollégisták által gyűjtött ajándékok átadása is.

  Katt a képre! 

 Szentes, 2015. 12. 10.

Falusi Mariann és Sárik Péter koncertje Szentesen

A Zene-Világ-Zene koncertsorozat ez évi utolsó programját 2015. december 10-én, pénteken 19.00 órai kezdettel rendezik meg a Hangversenyközpontban, ahol Falusi Mariann és Sárik Péter ad közös koncertet.

Tv-spot: https://www.youtube.com/watch?v=IPUbE_EkH44 

  Katt a képre! 

 Szentes, 2015. 12. 10.

Pollák Műveltségi Vetélkedő 2015.

Ismét nagy sikerrel rendezte meg a HSZC Pollák Antal Szakképző Iskolája hagyományos Műveltségi Vetélkedőjét, amelyen 8 általános iskolás csapat mérte össze tudását logikai, ügyességi, irodalmi, történelmi, biológiai és idegen nyelvi feladatokban.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 10.

MEZGÉ BÁL - meghívó

Ciklámen Alapítvány jótékonysági bálja

2016. január 15-én, pénteken jótékonysági bált rendez a „Mezgé ” Ciklámen Alapítványa. A bál teljes bevételét a cél szerinti tevékenységek megvalósítására fordítják: a jól tanuló diákok jutalmazására, hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására , sport és szabadidős tevékenységek támogatására. Belépők már megvásárolhatók az iskola gazdasági irodájában.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 10.

Jótékonysági vetítés a Szentesi Moziban

2015. december 3-án immáron második alkalommal lepi meg a Szentesi Mozi Mikulás alkalmából azokat a gyermekeket, akiknek családja nem engedheti meg a mozi látogatást és ezért kimaradnak ebből a szórakozásból. Most 159 gyerkőccel telt meg a mozi vetítőterme a Családsegítő Központ segítségével.

Testvérek egymás kezét fogva kissé megilletődve vették át az elmaradhatatlan mozi ételt a pattogatott kukoricát és hozzá az üdítőt. (Sajnos volt több gyermek, aki a film alatt még kétszer kijött, hogy kérjen még egy kis kukoricát, mert annyira éhes volt.)

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 09.

Farkas Antal emléke a Kisérben

Emléktáblát kap az író a nevét viselő utcában

Farkas Antal (1875-1940) író, költő születésének és halálának kerek évfordulója alkalmából emléktáblát avatnak 2015. december 11-én a nevét viselő utca és az Árpád utca sarkán álló óvodaépületnél.

A kezdeményező Szentes Városért Civil Fórum közadakozásból finanszírozza a táblaállítást, mellyel az emlékhelyekben nem bővelkedő Kisér városrészt is gazdagítani kívánják.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt péntek délután 4 órakor egy rövid avató ünnepségre és egy forró teára.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 09.

Sportolók és sportvezetők elismerése a megyei lapnál

46. alkalommal rendezte meg a megyei napilap (Délmagyarország) az év sportolója díjátadó gáláját. Tizennyolc elismerést osztottak ki, ennyien vehették át az üvegtrófeákat. A díjazottak között vannak olimpikonok, világbajnokok, nemzetközi versenyeken szereplő sportolók, az év csapata pedig a Bajnokok Ligájában vitézkedett – de az utánpótlásról és az edzőkről sem feledkeztünk meg.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 09.

Szavazzon, hogy nyerjen a kórház gyermekosztálya

Ossza meg, hogy minél többen szavazzanak!

A K&H gyógyvarázs jóvoltából idén ismét bárki hozzájárulhat a hazai gyermekegészségügy támogatásához, amihez mindössze egyetlen kattintásra van szükség. A K&H gyógyvarázs karácsonyi szavazásán 2015-ben három intézményre lehet szavazni, ahol végül a kialakult sorrend alapján dől el, hogyan oszlik meg közöttük az összesen 3 millió forint értékű támogatás.

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház (Szentes) által megpályázott eszközök az újszülöttek ellátásában segítik az intézményt. A pulzoximéter a koraszülött babák oxigénszintjének folyamatos megfigyelését teszi lehetővé, a kékfénylámpa az újszülötteknél jelentkező sárgaság kezelésére szolgál, a 24 órás vérnyomásmérő pedig a vérnyomás folyamatos monitorozását teszi lehetővé. Mindezek mellett a kórházban egy újabb csecsemő újraélesztő készülék beszerzése is szükségessé vált. Ezen eszközök hozzájárulnak a várakozási idő csökkentéséhez, és a kezelések hatékonyabbá tételéhez.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 08.

Piacos napok decemberben

a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piacon

Decemberben is várja az érdeklődőket a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piac a Művészetek Házában. A piac arany- és ezüstvasárnap is várja az érdeklődőket, akik kézműves termékeket szeretnének kérni a Jézuskától!

A plakátra kattintva megnézheti az előző piac képeit!

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 06.

Leesett az első hó Szentesen

A 25 éves Pom-Pom Együttes "Ajándékgyár" műsorán leesett az első hó

A Pom-Pom együttes megalakulása óta a városi rendezvények állandó szereplője és létrehozója. A „Picúrok Farsangja” a zenekar ötlete volt, ami a farsangi időszak legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, majd a Télbúcsúztató Karnevál alapja lett. A „Pom-Pom Gyerkőcnap” a város gyermeknapi rendezvénye évtizedek óta. A decemberi „Pom-Pom Mikulás” mára már olyan népszerű lett, hogy az Ifjúsági Ház pódiumterme nem elég nagy a közönség befogadására. A zenekar tagjai (Kovács Attila gitár, ének, Marton András dobok, Kerekes Róbert billentyűs hangszerek, Vincze Attila basszusgitár, vokál) szeretettel várták a gyermekeket idén is, 2015. december 6-án 17 órakor a Pom-Pom Jubileumi koncertjére a Művelődési és Ifjúsági Házba.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 06.

Vezetőváltás a Hungerit élén

 Részletes beszámoló a HUNGERIT 25-éves jubileumi rendezvényéről!

2015. december 4-én rendezték a HUNGERIT 25-éves jubileumi rendezvényét, ahol Magyar József vezérigazgató jelképesen átadta a cég kormányát fiának ifj. Magyar Józsefnek.

A Hungerit Zrt. elődjének első teljes évében, 1991-ben az árbevétel 700 millió forint volt. Mára pedig a vállalkozás a több mint 40 regisztrált baromfifeldolgozó cég közül ma messze a legnagyobb – 44 milliárd forintos árbevételével.

A Hungerit termelése évi 4400 tonnáról 2015-re 60 586 tonnára emelkedett. Több mint 30 országba exportálja termékeit, az Európai Unió mellett jelen van Ázsia, Amerika és Afrika egyes országaiban is.

A negyed század alatt a vállalkozás 28,1 milliárd forint beruházást hajtott végre, és 17,1 milliárd forint adót, járulékot fizetett az államnak és a helyi önkormányzatnak.

A cég indulásakor 189 alkalmazottat foglalkoztatott, ma 1632 embernek adnak munkát, ami a vállalkozás érdekeltségeit is beleszámolva 2200 dolgozó megélhetését biztosítja.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 06.

Lendületben a Waldorf Szentesen!

A Szentesi Waldorf kezdeményezés 2015. december 10-én 17-órától újra szeretettel várja azon, - elsősorban 2-6 éves - gyermekek szüleit, akik az állami oktatáshoz képest markánsan eltérő elvek alapján szerveződő Waldorf óvodában vagy iskolában képzelik el utódaik jövőjét.

Ünnepváró rendezvényt szervez Adventi kézműves asztallal a Szentesi Waldorf, ahol a családok által hozott gyümölcsök és sütemények gazdagítják a rendezvényt. Itt a szervezők minden felmerülő kérdésre készséggel adnak választ a megjelenteknek.

2015. DECEMBER 10.
17.00, DÓZSA-HÁZ, WALDORF!

A kezdeményezők optimális célként egy 2016. szeptemberi indulást tűztek ki mind az óvoda, mind az iskola tekintetében, jelenleg gőzerővel zajlik az ehhez szükséges feltételek megteremtése. Nagy örömükre terjed a hír Szentesen és vonzáskörzetében, egyre gyarapszik az érdeklődő szülők tábora.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 06.

Ég a második adventi gyertya Szentesen

2015. december 6-án, advent 2. vasárnapján Dr. Gruber László katolikus plébános mondott ünnepi beszédet és a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulóinak műsora színesítette a rendezvényt.

Példaértékű az az összefogás, melynek eredményeként létrejött egy több évre szóló városi adventi koszorú. A város hagyományaihoz híven 2015-ben is felállít a városközpontban egy nagy közös városi adventi koszorút, amely idén a napernyős szobor körül lett elhelyezve.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 06.

Mikulás váró ünnepség a Városházán

A Mikulás ünnepi előszobája

Szentes Város Önkormányzata 2015. december 3-án csütörtökön délután 16.00 órától rendezte meg először Mikulás váró ünnepségét. Ennek keretében a polgármesteri, jegyzői iroda előtti tér várta a gyerekeket ünnepváró kavalkádra. Volt gyermektorna, kézműves foglalkozások, melynek keretében karácsonyi díszeket lehetett készíteni. Arcfestés, készségfejlesztő játszó sarok, mesekuckó, mézeskalács és tea várta a gyermekeket.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 03.

Átadták az új termál kutat a strandon

Sokan emlékeznek arra a Nagy Bandó András kabaréra, ahol a humorista énekelte, hogy "Van meleg víz - az jó jel, de csak ha süt a nap - ez nem jó jel!" :-) Ez volt a helyzet a szentesi strandon is eddig! De ennek vége!

2015. december 3-án adták át az SZVSZ Kft. IV. számú újonnan fúrt termálkútját a Szentesi Üdülőközpont területén. 1700 méteres mélységből minden energia befektetés nélkül (azaz szivattyúzás nélkül) 60 m3 70 °C víz jön fel a föld mélyéből, így új meleg víz betáplálással elegendő hőmennyiség áll majd rendelkezésre a medencék töltésére a tusolók üzemeltetésére és az üdülőházak fűtésére.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 03.

Szilveszteri tűzijáték Szentesen

Már sokan érdeklődtek, hogy lesz-e szilveszterkor tűzijáték Szentesen! Bizton állíthatjuk, hogy nem szakad meg az évek óta hagyományos szilveszteri tűzijáték a Kossuth téren, ahová az idén is több ezer embert várnak. És hogy pontosan mikor? Szerintünk ezt mindenki tudja!

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 02.

25 éves a Pom-Pom együttes

Talán elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy generációk „nőttek” fel Szentesen a Pom-Pom együttes koncertjein, hallgatták a kazettákat, CD-iket, oly sokat, hogy a szülők néha már a magnót vagy a CD játszót is a pokolba kívánták. Mára már felnő a második generáció, a volt Pom-Pom rajongók gyermekei énekelnek és tapsolnak a jubiláló zenekar koncertjein.

2015. december 6-án 17 órakor a Pom-Pom Jubileumi koncertjére várunk minden érdeklődőt a Művelődési és Ifjúsági Házba, ahol a koncert végén - már sokadszorra - ismét elhangzik „Ez volt a Pom-Pom együttes Szentesről”.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 02.

Mikulás Party a Tücsök Klubban

Kedves Szív-Hang Egyesületi és Tücsök Klub tagok!

Sok szeretettel meghívunk benneteket 2015. december 6-án megrendezésre kerülő Tücsök Klub - Mikulás Party rendezvényünkre.

Program:

09.00-tól ajtónyitás

09.30-tól kézműveskedés

10.00-tól Tücsök Zenekar koncert

Helyszín : Közösségi Tér (Dózsa Ház)

Időpont : 2015.12.06. (vasárnap) 09.30-11.00

A belépés minden gyerekeknek ingyenes!

Szív-Hang Egyesületi szülőknek ingyenes!

Nem tagoknak - támogató jegy : 300 Ft/felnőtt

Az első 50 gyermek ajándékot kap a mikulástól. 

A bejáratnál lehet regisztrálni a neveket.

GYERTEK IDŐBEN!!!

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 02.

Ünnepi díszbe öltöztették a gyerekosztályt

"Osztály az osztályért" program Szentesen

2015 december 1-én "Osztály az osztályért" program keretében a Horváth Mihály Gimnázium 11. A osztálya ünnepi díszbe öltöztette a Dr. Bugyi István kórház gyermekosztályát.

A díszeket is az osztály készítette önkéntes alapon, ahol a diákok megismerkedhettek a Korábban érkeztem alapítvány önkéntesével és közösen karácsonyi és adventi díszeket készítettek.

A díszeket hatalmas örömmel fogadták a bent fekvő gyermekek. Csillogó szemmel állták körül a szép díszeket, megfeledkezve fájdalmaikról és a hosszú, sokszor hetekig tartó nehéz gyógyulásról.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 02.

Polgármester kerestetik Szentesen!

2015. december 3-án megüresedik Szirbik Imre polgármester széke a Városházán. Most biztosan sokan felkapják a fejüket a hír hallatán, és akkor jöjjön a felhívás...

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 02.

Darth Vader nagyúr már Szentesen

Star Wars láz Szentesen

Darth Vader (Anakin Skywalker) a központi figurája George Lucas kitalált Csillagok háborúja univerzumának.

Vader az egyik legmarkánsabb, legikonikusabb és legkarizmatikusabb gonosztevő a filmtörténelemben, hatalmas (bár még emberléptékű) termetével, sötét sisakjával, félelmetes akusztikájú, jellegzetes lélegzetvételével és hangképzésével. Igaz a Csillagog Háborújának a legújabb része 2015. december 18-án érkezik Szentesre, de a mai napon (dec.1.) Darth Vader meglátogatta városunkat.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 01.

Klimatizálják a Kosztát

Képviselői keretből való hozzájárulással a Koszta József Általános Iskola 6-7 tantermét klimatizálni fogják.

Dr. Chomiak Waldemar önkormányzati képviselő 2015. december 1-jei sajtótájékoztatóján ismertette, hogy képviselői keretéből 700.000 forint támogatást ad a iskola jobb tanulási körülményeinek biztosítására. Ebből az összegből a második emelet keleti oldalon fekvő és a nyári időszakban felforrósodó termeknek oldják meg a légkondicionálását.

  Katt a képre! 

Szentes, 2015. 12. 01.

.