140 éves a szentesi távírda története

2015. november 7-én, szombaton 11.00 órakor távírótörténeti kiállítás nyílt Szentesen, az 1. sz. posta emeletén abból az alkalomból, hogy 140 évvel ezelőtt kezdődött a szentesi távíró létesítésének története.

Az időszaki kiállítás Sáfár József távközléstörténeti kutató, a Távírómúzeum alapítójának gyűjteményére épül. Megnyitót mondott Szabó Tibor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hatósági irodavezetője.

A megnyitót megelőzően, 10.00 órakor kezdődött Szentes 1 posta emeletén a Hírközlési Tudományos Egyesület (HTE) Szegedi Csoportja, a Postások Szakmai Egyesülete (PSZE) Szegedi Szervezete, a Távírómúzeum és a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány (DAPTA) közös rendezvénye, amelyen posta- és távközléstörténeti, valamint hírközlési és egyesületi előadások hangzottak el. Az előadássorozat a távírókiállítás megnyitásával folytatódott.

A kezdetek: legyen távírdája Szentesnek!

A távirat ma már szinte teljesen eltűnt az életünkből. Az sms-ek és email-ek világában már csak az idősebbek emlékeznek rá, hogy egykor a postai távirat volt a sürgős üzenetek leggyorsabb írásbeli továbbításának eszköze. Legtovább talán a dísz- és gyásztávirat-küldés „össznépi” szokása tartott ki. Napjainkban kevesen adnak fel táviratot – bár még lehet!

Érdemes egy kis időutazást tenni a múltba, megemlékezni a távíróról, aminek története Szentesen 140 éve kezdődött. A Távírómúzeum és a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány november 7-én a távíró történetéről rendez megemlékezést és kiállítást a Szentes 1. sz. postán.

Tekintsük át röviden Sáfár József távközléstörténeti kutató, a Távírómúzeum alapítójának tanulmánya alapján, hogyan sürgette 140 évvel ezelőtt Szentes város lakossága és előljárósága a távíró mielőbbi létesítését, és hogyan valósult meg végre évek múlva a várva várt távírda, ami segítette a város és környéke gazdasági, kereskedelmi fellendülését.

Egy 1870-ben készült állami távírdaintézeti térképen már szerepelt egy Csongrádot Szentessel és Szegvárral összekötő távíróvonal tervezett nyomvonala. Hódmezővásárhelyen 1870 óta, Félegyházán 1872-től, Orosházán 1873-tól működött távírda. A szentesiek is nagyon szerettek volna távírdát kapni. Ez olvasható ki egy 1874-es helyi újságcikkből: „Szentes városa, melynek élete a búza kereskedéstől függ, hogy’ nem tudta eddig kivinni, hogy távírdája legyen?”

1875-ben a város előljárói és polgárai nyomatékosan sürgették a gazdasági fellendülés érdekében hőn óhajtott távíróvonal és egy szentesi távírdaállomás létesítését. Idézet a korabeli újságból: „Felemlítjük végre a távirdát! … ha már egyebet nem, telegraphot már csak állíthattunk volna, mi megpendítettük ez ügyet is, tudjuk, hogy ennek hijját mily érzékenyen fájlalja kereskedelmünk… Ajánljuk ez ügyet országgyűlési követünk, Simonyi Ernő figyelmébe.”

Még ugyanebben az évben – 140 éve – tevőlegesen is megkezdődött a távírdaállomás felállításával kapcsolatos lobbizás. „Sonnenfeid Sámuel városi képviselő írásos indítványt nyújtott be, melyben ajánlja, hogy Szentes város egy, H.-M.-Vásárhelyivel összekötendő távírda létesítéséről gondoskodjék. Az indítvány a képviselő testület közhelyeslésével találkozván, a vasútügyi küldöttségnek adatik ki oly utasítással, hogy Budapestre történendő utazása alkalmával a távírda érdekében is tegyen lépéseket, és eljárása eredményéről jelentést adjon.”

Kiderült azonban, hogy az állam nem vállalja a távíróvonal kiépítésének költségeit, azt az érintett településeknek kell előteremteniük. Bonyolult, fordulatokban gazdag alkudozás kezdődött Szentes, Csongrád és Szarvas vezetői között arról, ki mennyi pénzzel hajlandó beszállni, továbbá hogy Félegyháza vagy Vásárhely felé vezessék a Szentest érintő távíróvonalat. A temesvári távírdaigazgatóság kiszámolta, hány oszlopra, porcelánszigetelőre, tartóvasra, mennyi vezetékre lenne szükség az egyik és a másik irány esetén, és mindez szállítással, felállítással együtt mennyibe kerülne. Az eredeti terv az volt, hogy Csongrád-Szentes-Szarvas közös összefogással épít távíróvonalat, ami Félegyházánál csatlakozik az országos hálózathoz. De Szarvas visszalépett. Emiatt több költség hárult volna Csongrádra és Szentesre. Úgy tűnt, Csongrád a korábban felajánlott pénzbeli hozzájárulását nem tudja megemelni. A szentesiek ezért úgy döntöttek, Vásárhely felé húznak távíróvonalat a saját költségükön. Erre a csongrádiak megsértődtek, majd a következő ajánlatot tették Szentesnek: „Már most, igen szerény kívánata lehet az Csongrád városnak Szentes várostól, hogy ha Hmvásárhelyig 3½ mértföld távolságra vezetendi a vonalt, akkor vezesse e vonalat Kun-Félegyháza felé szintén oly távolságra, vagyis 3½ mérföldre, mely körülbelül a kisújszállási csárdánál érné végét, a többi részt pedig azt mondaná Szentes Csongrádnak, hogy az innen Kun-Félegyházáig terjedő vonal költségeit pedig födözze Csongrád város.”

A megvalósítás azonban nem így történt. Hogy hogyan, azt a Városi Visszhang következő számából tudhatják meg olvasóink.

Az óhaj megvalósult: lehet immár táviratozni!

A Szentesi Visszhang előző számában Sáfár Józsefnek a szentesi és csongrádi távírda létesítéséről szóló kutatásaiból közöltünk ízelítőt. Röviden bemutattuk, hogyan lobbizott Szentes város az 1870-es évek közepén a távíróért, amire nagy szüksége volt a városnak a kereskedelem fellendítése, az információk gyors áramlása érdekében. Most a távíró megvalósításával folytatjuk a történetet.

140 évvel ezelőtt, 1875-ben kezdődött a szervezés, de két évig tartott a költségmegosztás és a távíró útvonala körül kialakult vita az érintett városok között. A távíróvonalat Félegyháza-Csongrád-Szentes-Szarvas között akarták felépíteni, de Szarvas visszalépett, Csongrád pedig vonakodott pluszterhet vállalni. Szentes ezért Vásárhely irányába kezdeményezte a távíróvonal kiépítését, amihez 4000 forinttal járult hozzá.

1877 nyarán felgyorsultak az események. A temesvári távírdaigazgatóság elindította a beruházást. Augusztus 12-én ezt írta a helyi újság: „Végre valahára sok vajúdás után létesülni fog távírdánk. A szerelvények megérkeztek; pár nap múlva már a berendezéshez is hozzá fognak. A sodronyt tartó oszlopok lerakásával is sebesen haladnak. Végül még csak azt kell megjegyeznünk, hogy a távírdai hivatal nem T. Gy. mint magánembernek adatik át, hanem a postahivatallal kapcsoltatik össze.”

A távírdaigazgatóság tehát augusztusban már szerelte a vezetékeket és a posta épületében a berendezéseket. Szentest Vásárhelyen keresztül Szegeddel kötötték össze, nem Félegyházával. Csongrádot nem érintette a távíróvonal, se Szentes, se Félegyháza felől.

1877. szeptember 13-án a következő újsághír jelent meg Szentesen: „a távírda kezelője végre is Verner Pál postamester úr lett és jól van ez így teljesen. Mi csak azt várjuk most már nehezen, hogy táviratozni lehessen…” A távíróállomást szeptember végén műszakilag átadták, a nagyközönség számára pedig október 16-án nyitották meg. A Szentesi Lap így írt az eseményről: „Lehet táviratozni. Végre annyi nyüglődés, kínlódás után megkezdte tényleges működését f. hó 16 án a távírda. S mint értesültünk, e pár nap alatt oly nagy számmal adattak föl értesítések, hogy az illető távírdakezelő alig volt képes végezni dolgát. Hisszük, hogy ezen intézmény kereskedelmi viszonyunkra a legjótékonyabb hatást fogja gyakorolni.”

Majdnem egy évvel később, 1878. augusztus 25-én készült el a Szentes-Csongrád közötti távíróvonal. Ennek a nevezetessége a távíróvezetéknek a Tisza feletti átfeszítése volt. A folyó mindkét partján egy-egy nagymagasságú, speciális oszlopot telepítettek. A távíróvezetéket csónakok láncolatának segítségével húzták át a Tiszán, majd a két oszlopra különleges szerelvényekkel erősítették fel.

Szentesen egy ideig a postával közös helyiségben működött a távírda, de már 1881 októberében arról tudósított a helyi újság, hogy még abban az évben el lesz különítve a postától. Arról is tájékoztatta a lakosságot, hogy hamarosan bekötik a szentesi állomáshoz Kunszentmártont, Szarvast, Mezőtúrt, Öcsödöt és Szentandrást.

A távírda ténylegesen 1882. április 1-jén költözött át a Horváth Mihály utcába, a Kohn Gábor-féle házba. Vezetője Gyulai József [Pál] lett. Abban az időben morze-készülékeken történt a táviratok adása és vétele. A postai és a távírdai hálózat országos egyesítésekor – 1887. szeptember 1-jétől – a két szolgálati ág Szentesen is egységes vezetés alá került.

Csongrádra Kiskunfélegyháza felől végül 1887-ben érkezett meg a távíróvonal.

Így valósult meg több éves kitartó szervezéssel, anyagi áldozatvállalással és munkával a szentesiek és a csongrádiak óhaja: a távírónak köszönhetően gyorsabban jöttek-mentek a hírek, ami az államigazgatás és a lakosság, de főként a termelés és a kereskedelem számára hozta meg a további fejlődés várva várt lehetőségét.

Szentes, 2015. 11. 07.