2015. OKTÓBER

 

65 éves Petőfis osztálytalálkozó 

 

2015. október 29-én újra találkozott az 1950-ben végzett Petőfi Utcai Általános Iskola végzős osztálya Szentesen. 65 évvel ezelőtt az 1949/50-es tanévtől az intézmény neve Polgári Leányiskoláról változott Petőfi Utcai Általános Iskolára. Ebben a tanévben kezdték meg a koedukált oktatás fokozatos bevezetését is, így az ebben a tanévben végzett osztály volt az első végzős osztály a Petőfiben.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 31.


 

Buborné Zámbó Etelka vehette át idén a Zsoldos Emlékérmet 

 

Buborné Zámbó Etelkát köszöntötték a Zsoldos Napok záró rendezvényén abból az alkalomból, hogy elismerjék és megköszönjék a Zsoldos Ferenc Szakiskolában eltöltött sokéves munkáját, és egyúttal átadják neki a Zsoldos Emlékérmet. Ezt a díjat 5 évvel ezelőtt alapította iskola, és azok a pedagógusok kaphatják meg, akik hosszú időn át bizonyították elhivatottságukat az oktatás és a nevelés terén.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 30.


 

Közkívánatra! - Újra Férfi és Nő (videóval) 

 

Tavaly év elején kezdte a munkát a Szentes Városi Amatőr Színkör, azaz a SzeVASZ tagjai. Egy évig csak saját szórakoztatásukra játszottak, egymás megismerésére törekedtek.

Tartottak zárt körű előadást barátoknak, ismerősöknek, akik bátorították a társaságot, hogy megmutathatja magát másoknak is. Megalakulásuknak örültek a városban, állandó színház és társulat híján régóta igény volt ilyen csapat működésére. A színjátszók: Almásiné Szaszkó Edit, Csó Jánosné Fazekas Ibolya, Dunai József, Dunainé Imre Tünde, Halál Dominik, Nánási Attila, Seres Ferenc, Szűcs Sarolta és Tornyi-Molnárné Gál Tímea.

 

A Férfi és Nő előadásuk annyira sikeres volt, hogy közkívánatra újra jót derülhetünk rajta 2015. november 18-án a Megyeháza KKK dísztermében. Íme egy kis ízelítő a darabból:

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 30.


 

Zsoldos gólyákat avattak 

 

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon a Zsoldos Napok keretében felavatta kisgólyáit a Zsoldos Ferenc Szakiskola az iskola tornatermében. Az ötletes feladatokkal tarkított vetélkedő a végjátéka volt az utolsó tanítási hétnek. Végezetül közösen koccintottak mindenki egészségére a fahéjjal jól megöntött poharakban található üdítővel. Kinézete is már gyomorforgató volt, nem különben az íze. De hát időre kellett elpusztítani az osztályoknak szánt adagot, így volt aki többet is bevállalt az érzékeny osztálytársaknak kedvezve. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 30.


 

Halottak napi városi megemlékezés 

 

Szentes Város Önkormányzata, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és a II. Rákóczi Bajtársi Klub 2015. október 30-án koszorúzással egybekötött halottak napi városi megemlékezést tartott a katonai emlékműveknél. Először koszorút és mécseseket helyeztek el az I. Világháborús emlékműnél (Erzsébet tér), majd a II. Világháborús emlékműnél (Széchenyi liget bejárata), a Lengyel emlékműnél (Csongrádi út), és végezetül a Szovjet katonai síremléknél (Hadzsy János utca).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 30.


 

Megnyílt a XXI. Alföldi Fotószalon

 

A XXI. Alföldi Fotószalonra 88 szerzőtől 414 alkotás érkezett be. Ennek a "versenynek" kezdettől fogva a célja, hogy a lelkes amatőrökből ki tudjanak emelkedni a tehetségek. Mivel téma és technikai megkötés nélkül íródik ki a verseny, így a zsűrinek van a legnehezebb dolga, hogy rangsorolják azokat. A beérkezett művek értékelését Kasza Gábor (Budapest), Kincses Károly (Budapest) és Robitz Anikó (Budapest) fotóművészek végezték, és 62 fotót válogattak be az október 23-án megnyíló kiállításra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 29.


 

Befektetés a jövőbe!

Kiosztották a felsőoktatási ösztöndíjakat Szentesen

 

Szentes Város Önkormányzata 2004-ben kidolgozott egy új felsőoktatási szociális ösztöndíj pályázatot az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára, hogy elérhetővé tegyék felsőoktatásban való részvételt.

A pályázatok 2015. évi elbírálása megtörtént, melynek ünnepélyes értékelésére 2015. október 29-én 15.00 órakor került sor a Városháza dísztermében.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 29.


 

"Virágszínvonalasabb Szentesért" verseny díjkiosztója (videóval)

 

A városszépítő munkában nélkülözhetetlen szerepe van az emberi közösségnek. Az Önkormányzat ezt szeretné évről évre nyilvánosan is elismerni ezzel a versennyel valamint számos környezetszépítési akciójával.

A város "zöld" programja keretében, akciót hirdettek egyének, munkahelyek és lakóközösségek számára, hogy Szentes ne csak a sport és a kultúra, hanem igazi "virágszínvonalasabb" város is lehessen.

A környezetszépítő verseny eredményhirdetésére 2015. október 29-én került sor a Városháza dísztermében.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 29.


 

2015. évi Lábtenisz Magyar Bajnokság

Eredmények

 

Az elmúlt hét végén került megrendezésre a 2015. évi lábtenisz Magyar bajnokság. A bajnokság a szentesi Dr. Papp László sportcsarnokban került megrendezésre 2015. október 24-25-i időpontban.

Összesen 18 városból érkeztek versenyzők és csapatok. A bajnokság öt kategóriában került megrendezésre az alábbiak szerint: amatőr páros, profi (nyílt) páros, nyílt hármas, nyílt egyéni, szenior páros.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 29.


 

Nyitott kapuk a Pollákban

 

A HSZC Pollák Antal Szakképző Iskolája immár hagyományosan megrendezett „Nyitott kapuk” napján több mint 80 végzős általános iskolás diák vett részt. A szentesi és környékbeli nyolcadikosok 15 különböző tanórán vehettek részt bepillantva az iskola mindennapjaiba. Az órák után Kovács Attila igazgató adott tájékoztatást a következő tanévben induló osztályokról, valamint az új szakgimnáziumi képzésről. Láthatóan minden résztvevő végzős diák jól érezte magát a Pollákban, és megfogadja tanácsukat: Válassz szakmát, válaszd Te is a POLLÁKOT!!!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 26.


 

Gyermekfoglalkozás és családi délután az Üdülőközpontban!

 

2015. október 30-án Gyermekfoglalkozásra és családi délutánra várnak minden érdeklődőt a Szentesi Üdülőközpontba, ahol az origami és kézműves foglalkozások mellett Vadnyugati Játékok várják a családokat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 26.


 

Igazságos döntetlen

 

Igazságos döntetlen született a megyei rangadón, ahol a Szentesi Kinizsi a Szeged 2011 II. csapata találkozott.

A Kurca-parti gárdának sikerült jobban az első félidő, így nem annyira nyugodtan, de picit fellélegezve várták a folytatást. A szegedi ellentámadásoknak meg lett a jutalma, így Gömöri kapus futhatott a labda után.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 26.


 

Pollákosok az országos döntőben

 

A szentesi Pollák Antal SzKI tanulói Huszka Adrián, Kiss Benedek és Nagy Roland (10.A) a Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoportja által középiskolás diákok számára hirdetett Innovatív Informatika Verseny döntőseiként október 16-án a szegedi Agora Informatóriumában mutathatták be az általuk fejlesztett HAMAL nevű chat programot. Az ország 8 városából 11 programozó diákcsapat került a döntőbe, ahol szoros versenyben, a dobogóról éppen lecsúszva, sikeresen szerepeltek és öregbítették tovább iskola hírnevét. Felkészítő tanáraik: Vári Ágnes és Vidéki Gyula Milán. Sikerükhöz gratulálunk!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 26.


 

Koncertajánló!

 

 

 

Zene-Világ-Zene

2015. november 13. (péntek) 19 óra:

Csaba Tóth Bagi's Balkan Union lemezbemutató koncert

Zene-Világ-Zene Graffiti

2015. november 14. (szombat) 20 óra:

Kowalsky meg a Vega

előzenekar: Dorothy

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 26.


 

40 éves a Mocorgó Óvoda

Ünnepel az Apponyi Téri Ovi

 

2015. november 09 és 12 között ünnepli 40 éves fennállását az Apponyi Téri Mocorgó Óvoda. A plakáton látható rendezvényekre várják a jelenlegi és a volt óvodásokat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 24.


 

A Gimnáziumi Értesítők másfél évszázada

150 éve jelent meg az első kötet, 15 éve az utolsó

 http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=38807

 

  1865-ben, épp másfél évszázaddal ezelőtt jelent meg első ízben a Szentesi Református Gymnasium Értesítője Csukás Benjamin igazgató- tanár szer-kesztésében. 

Ebből az alkalomból a Városi Könyvtárban előadást tart Labádi Lajos főlevéltáros és Tímár Ferenc informatikus-könyvtáros 2015. október 28-án szerdán este 18 órai kezdettel.

Az előadás nyomtatható meghívója ITT!

 

  KATT a képre! 

 

Szentes, 2015. 10. 26.


 

Popey hangolt a Hungary's Got Talent-re

(videóval)

 

Információink szerint a ma esti  (2015. október 24.) Hungary's Got Talent tehetségkutató műsorban ismerős arcot láthatunk. Sinka Zsolt erőművész lesz benne, mely előtt a szentesi közönséget ráhangolta az az esti műsorra. Hogy milyen produkcióval rukkol elő, azt még nem árulhatta el, így kíváncsian várjuk, hogy miként értékeli a zsűri a produkciót.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 24.


 

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

 

2015. október 25-én, vasárnap hajnalban 3:00 órakor egy órával vissza kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Innentől kezdve egyre jobban tudatosul bennünk, hogy lassan itt a tél. Az őszi óraátállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amitől az órák tavasszal való előreállítása idején térünk el.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 24.


 

Gáspár Sándor Szentes új díszpolgára

(videóval)

Részletes beszámoló a Szentes Város Díszpolgára és Szentes Városért Emlékérmek átadásáról

 

 

Részletes beszámoló a Szentes Város Díszpolgára és Szentes Városért Emlékérmek átadásáról. Gáspár Sándor szentesi születésű színművész kapta 2015. október 23-án a városi ünnepségen a Szentes Város Díszpolgára címet.

 

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 23.


 

2016-ban KYOKUSHIN KARATE VILÁGBAJNOKSÁG LESZ SZENTESEN

 Sajtótájékoztató összefoglaló videó anyaggal!

 

A Kyokushin Karate társadalma 2016. június 25-én Szentesre fogja figyelmét irányítani, mert ezen a napon kezdődik a II. ALL KYOKUSHIN KARATE WORLD TOURNAMENT (világbajnokság) városunkban, hallhattuk sajtótájékoztató keretében.

Shihan Brezovai Sándor elmondta, hogy egy olyan supervisor-os rendszert alkalmaznak ezen a versenyen, mely az előző világversenyükön is jól vizsgázott, így a szakmától ez a verseny elnyerte a "legigazságosabb döntésű verseny" címet.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 22.


 

Elindult a 23 órás ünnepi tekergés

 

Szentes Város, valamit a Szentesi Családsegítő Központ a hagyományokhoz hűen idén is megrendezte a 23 órás tekerést. Október 22-én 17.00 órakor vágott neki a 15 csapat, melyek a Rákóczi u. - Damjanich u. - Jókai u. - Bajcsy Zsilinszky u. - útvonalon közlekednek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 22.


 

Koncz Gábor önálló estje Szentesen

 

A Szentesi Művelődési Központ szervezésében a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében (Szentes, Kossuth tér 1.) 2015. október 21. (szerda) 19 órai kezdettel tekinthetjük megy "Gyorsvonat" címmel KONCZ GÁBOR önálló estjét.

 

Az est címadója egy Buzatti novella, melyben Koncz Gábor Kossuth díjas színművész a klasszikusok felidézésétől (Dunánál, Walesi bárdok, Toldi), a könnyfakasztóan nevettető humoros történetekig készített válogatást, amelyeket a színész kollégákkal közösen átélt vidám történetek felidézésével fűszerez.

 

A Pódiumbérlet első előadására jegyek elővételben a Művelődési és Ifjúsági Házban (Szentes, Tóth József utca 10-14. Tel.: 63/314-211), a Babilon Könyvesházban (Szentes, Kossuth u. 11. Tel.: 63/318-673) és az előadás napján a helyszínen 1900,-Ft-os áron kaphatók!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 19.


 

Kedves Olvasók!

 NYITVATARTÁS VÁLTOZÁS a felnőtt- és a gyermekkönyvtárnál 2015. november 2-ig!

 

A Városi Könyvtár ezúton értesíti olvasóit, hogy 2015. október 22-én csütörtökön továbbképzés miatt, a könyvtár 13 órakor nyit. Október 23-25. között zárva tartanak. Október 26-30-án az iskolai Őszi szünetre való tekintettel 8-18 óra, október 31-én 8-12 között tartanak nyitva.

 November 2-ától a megszokott nyitva tartás szerint várják az olvasókat!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 20.


 

Ágycserék a sebészeten

 

Két hete számoltunk be, hogy 25 millió értékű (egy kamionnyi) gyógyászati segédeszköz adomány érkezett Szentesre a Dr. Bugyi István Kórházba.

A németországi Wetzlar, Dillingen és Siegen kórházaiból indult gyógyászati segédeszközök a napokban kerültek a végleges helyükre, így új ágyakon gyógyulhatnak a kórház sebészeti osztályán lévő betegek, hála Dr. Győri-Kiss Ferenc és dr. Győri-Kiss Ferencé Szentesről elszármazott Németországban élő házaspárnak az adományozóknak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 19.


 

Győztek a LÁNYOK!

 

Győzött a Szentesi Kinizsi SZITE felnőtt női labdarúgó csapata a Csongrád megyei felnőtt női keresztpályás bajnokság 7. fordulójában Makón. Október 18-án mérkőzött meg a Szentesi Kinizsi a Maros-Menti UFC csapatával, ahol jó láthatóan a szentesiek birtokolták a labdát a mérkőzés nagy részében. Az első félidőben a Kinizsi szerzett vezetést, majd egy szerencsétlen öngóllal kiegyenlített az ellenfél.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 19.


 

Drogdiszkót számoltak fel a rendőrök Mindszenten

A cikkhez kapcsolódó videó!

 

Drogdiszkót szerveztek 2015. október 17-én este Mindszent külterületén. A kábítószert fogyasztó fiatalokat az egyik közösségi portálon toborozták.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói is értesültek a rendezvényről, ezért az éjszaka folyamán több mint száz hódmezővásárhelyi és Csongrád megye más kapitányságairól érkező rendőr szakította félbe a mulatozást. Az egyenruhások a szórakozóhely csaknem valamennyi helyiségében kábítószert találtak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 19.


 

Nyitott kapu a Pollákban

 

A Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakképző Iskolája az elmúlt héten 2015. október 14-én várta a fiatalokat, hogy a vonzó és érdekes oldalát mutassa meg a programozásnak és, hogy eloszlassák a tévhiteket.

2015. október 21-én nyílt órákon tekinthetünk be az ott folyó képzésbe, így a leendő tanulók közvetlen az iskolaéletbe nyernek betekintést. Reggel 8.00 órától 10.35-ig az első három tanítási órában 15 helyszínen látogathatók az órák!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 18.


 

Szakmacsoportos bemutató a Közgében

 

Kedves végzős általános iskolások! Ha szeretnéd megismerni a Borosban oktatott szakmákat, akkor gyere el október 20-án, kedden 14 és 16 óra között! Sok izgalmas feladat vár rád, belekóstolhatsz egy „cég” életébe, vérnyomást mérhetsz, boncolhatsz stb. Játékosan megismerheted az iskolában folyó idegen nyelv oktatását is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 18.


 

A Horváth Mihály Gimnázium anyanyelvi sikerei

 

A HMG irodalmi-drámai tagozatának két tanulója, a 11.D osztályos Elefánti Emma és a 12.D osztályos Márta Renátó kiválóan szerepelt a 43. "Édes anyanyelvünk" verseny Kárpát-medencei döntőjében. Mindkét diák elnyerte a legrangosabb elismerést, Sátoraljaújhely város emlékplakettjét. Ugyanebben a jutalomban részesült eredményes felkészítő munkájáért Szurmik Zoltán, a két diák magyartanára.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 18.


 

A második negyedben elúszott a meccs

Hungerit-Szentesi VK–UVSE 4–10 (1–2, 1–6, 1–2, 1–0)

 

A találkozó Keszthelyi akció- és Antal büntetőgóljával, nagyon rosszul kezdődött (0–2), ezen kozmetikázott még valamit az első negyedben Bujka, aki centerből talált be Gangl kapujába. A hasonló, szoros folytatás azonban elmaradt, sőt a második 8 percben eldőlt minden. A 6 lila találatra csak egy szentesi érkezett, ami azt jelenti, hogy a nagyszünetben már 2–8 virított a fedett uszoda eredményjelzőjén.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 15.


 

Újra gasztropiac a Művészetek Házában

 

2015. október 17-én Magyaros gulyás rotyog, majd a "közös bográcsban" a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piacon Szentesen a Művészetek Háza udvarán. A szervezők a jó időt már jó előre megrendelték, így egy kis kellemes őszi hangulatban mindenki megtalálhatja azt az ajándékot, melyet a közelgő ünnepeknek fénypontja lehet. Sokan már most készülnek a karácsonyra, így még a rossz idő beállta előtt nyugodtan válogassunk a kézműves portékák közül.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 15.


 

Kisiskolások közlekedési versenye a Kosztában

 

A Szentesi Koszta József Általános Iskolában rendezték meg 2015. október 12-én a Kisiskolások közlekedési versenyét.

A szentesi Rendőrség Közlekedésrendészeti osztályának támogatásával kiírt versenyen az általános iskolások 3-4. osztályos tanulói vehették részt. Ebben az évben 8 csapat nevezett a versenyre. A tanulók forgó színpad szerűen, három helyszínen versenyeztek. A korosztályuknak megfelelő tesztlapot töltöttek ki, az iskola udvarán található KRESZ parkban forgalmi szituációban a rendőrök pontozása mellett kellett minél szabályosabban közlekedniük, valamint az ügyességi pályán vetélkedtek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 15.


 

VII. Harc a kincsért - A felfedezők

Videóval

 

Véget ért a VII. Harc a Kincsért ifjúsági kalandvetélkedő 2015. október 07-08-i időponttal, amely idén A felfedezők elnevezést kapta. Az eddig megszokottakhoz képest az eddigi legszorosabb eredmény született, amely során a csapatok végig fej-fej mellett haladtak a versenyben. A kalandvetélkedőben összesen 16  bázis feladatban lehetett a csapatoknak pontokat szerezni. Öt középiskolai csapat, a HMG Harcosok, KÖZGÉ Őrjöngők, Zsoldos Gladiátorok, Pollák Hősei és a MEZGÉ Hortus vett részt a diadalon. Minden iskola teljes létszámú csapattal indult, azaz csapatonként 5-5 fővel, amelyekből 1-1-lány részt vevő volt. A KÖZGÉ csapata +1 fő csere lány résztvevőt is hozott magával.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 15.


 

Vissza a jövőbe! - a Szentesi Moziban

 

 

Szeretettel várunk mindenkit holnap, október 16-án, pénteken 19.00 órakor a Szentesi Moziba a Vissza a jövőbe című klasszikus digitálisan felújított változatával! A film 30 év után mától látható újra a mozivásznakon - az eredeti magyar szinkronnal. Nálunk csak ez az 1 vetítés lesz belőle!

Hasznos és fontos (de legalábbis érdekes) információ: Marty és a Doki a film 2. része szerint 2015. október 21-én, szerdán du. 4:29 -kor érkezik a jövőbe. Nos... szeretettel és egyben kíváncsian várjuk őket! :)

Még lehet változtatni a jövőn, úgyhogy várjuk a foglalásokat a következő linken:
http://www.szentesimozi.hu/jegyrendeles/2237 vagy a mozi telefonszámán 06-63/789-577 ma 15 órától, holnap 14 órától.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 15.


 

Drog helyzet van!

Zacher Gábor toxikológus teltházas előadást tartott Szentesen Drog helyzet van! - címmel a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

 

2015. október 15-én 13 órakor ingyenesen látogatható előadást szervezett a Szentesi Keresztény Pedagógus Társaság az Önkormányzat és más szervezetek támogatásával, melynek előadója Zacher Gábor toxikológus volt.

Nehéz lenne leírni pár mondatban az egy órás előadást, de a legfontosabb, hogy a fiatalok nyelvén szólt a közönséghez. Gyakran hangos nevetésben tört ki a majd kétezres fiatalság, mely nem csak a számukat, hanem a születésük évszámát is jelenti.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 15.


 

Sodrófolyó sodorta el

Szerencsés kimenetelű baleset a strandon

 

A Szentesi Üdülőközpontban 2015. október 14-én 17,25 perckor történt egy szerencsés kimenetelű baleset, melynek kapcsán egy 4 éves kisgyerek fürdőzéskor került veszélyhelyzetbe. A gyermeket a jelenlévő úszó oktató, egy ismerős szülő, egy idegen fürdőző és a fürdő személyzete közösen, szakszerű ellátásban részesítette. A medence őr azonnal mentőt hívott, mely 10 percen belül a helyszínen volt. A gyermeket a mentő megfigyelésre korházba szállította. A legfrissebb információnk szerint a gyermek jól van, semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett.

A szülő és gyermek nevét a szülő kérésére nem hozhatjuk nyilvánosságra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 14.


 

Indul a "Táblavadászat" Szentesen

 

Hagyományosan a lakossággal együttműködve hirdette meg őszi "Táblavadász" akcióját a Szentesi Rendőrkapitányság.

A kezdeményezés célja, hogy közösen találják meg azokat a pontokat a városban, ahol a közlekedési jelzések félreérthetők, eltúlzottak, vagy éppen hiányosak.

Attól függően, hogy az adott útszakasz kihez tartozik, a rendőrség egyeztet arról, mi történjen a lakosok által jelzett helyszíneken.

Az elmúlt években több tucat bejelentés érkezett. Ezek közt például közlekedési táblák hiányáról, növényzettől nem belátható útkereszteződésekről, elhasználódott közúti jelzőtáblákról. Az akció eredményeként a jelzett helyeken a növényzetet visszanyesték, a táblákat kicserélték és az útburkolati jeleket felújították.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 14.


 

"Varázslatosan jogos" délelőtt

 

2015. október 7-én, délelőtt 10 órától a Szentes Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára egy „varázslatosan jogos” rendezvénynek adott otthont. A Liget Műhely Alapítvány által kiadott Szitakötő folyóirathoz kapcsolódó 2015/2016-os pályázatot megnyerve lehetőséget kaptak a Varázsjogar című, gyermekjogokat megismertető foglalkozás megrendezésére. Az interaktív feladatokat, izgalmas játékokat a folyóirat szerkesztője, Horgas Judit prezentálta – 4. osztályos gyerekeknek, pedagógusoknak, szülőknek, civil szervezetek érdeklődőinek. A program a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével valósult meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 14.


 

Meghívó a XXI. ALFÖLDI FOTÓSZALON-ra

 

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját

2015. október 23-án pénteken 15.00 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth J. u. 10-14.) a XXI. ALFÖLDI FOTÓSZALON megnyitó ünnepségére.

 

A kiállítást megnyitja: Szirbik Imre Szentes város polgármestere

 

A kiállítás megtekinthető november 27-ig.

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 14.


 

Újéletfa átadás

 

Szentes Város Önkormányzata immár 19 éve minden tavasszal és ősszel Újéletfát adományoz az az évben született szentesi gyermekek részére. Az őszi facsemeték ünnepélyes átvételére 2015. október 13-án került sor a Városháza udvarában. Ez alakalommal 72 család kapott lehetőséget arra, hogy gyermeke születése alkalmából facsemetét ültethessen, szimbolizálva a szülőváros és legifjabb állampolgárának összetartozását.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 14.


 

 Új hulladékátrakó épült Szentesen

ÁTALAKULÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁS SZENTESEN

 

40 millió forintból épült új hulladékátrakó Szentesen, melyet 2015. október 12-én adtak át. A 86 településből álló Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás, amelynek Szentes is tagja, 15 milliárd forintból fejleszti a hulladékgazdálkodási rendszert, melynek egyik eleme az átrakó telephely Szentesen

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 13.


 

Október 23. - A szabadság napja

Meghívó a városi ünnepségre

 

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2015. október 23-án (pénteken) 9.30 órára az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltása évfordulójának VÁROSI ÜNNEPSÉGÉRE

 

PROGRAM

  • 9.30 óra Zászlófelvonás a Kossuth téren Koszorúzás a Kopjafánál

  • 10.00 óra Ünnepség a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében

    • Ünnepi beszédet mond: Farkas Sándor országgyűlési képviselő

    • A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS „SZENTES VÁROSÉRT” EMLÉKÉREM kitüntetések átadása

    • Közreműködik: Nagy János ny. igazgató, Szentes város díszpolgára, Tóth Evelin a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola tanulója a Szentesi Lajtha László AMI fúvós kamaraegyüttese és az 582. sz. Attila Cserkészcsapat

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 13.


 

Szeretné megtudni a jövő heti lottószámokat?

Kódolj a jövődre a Pollákban! Csatlakozzatok a kódolás hetéhez!

 

2015. október 14-én várják az iskolák, tanárok, cégek és vállalkozások jelentkezését, hogy minél több programmal tegyék vonzóvá és érdekessé a fiatalok számára a kódolást, eloszlassák a tévhiteket, és hogy népszerűsítsék a programozást a szentesi HSZC Pollák Antal Szakképző Iskolában.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 12.


 

Tokácsli kiállítás két hónapig

 

Október elsején nyílt a száz éve született szentesi festőművész, a város díszpolgára, Tokácsli Lajos gyűjteményes kiállítása a nevét viselő galériában. Magánszemélyektől és intézményektől több tucatnyi festmény érkezett a műtárgyakat begyűjtő és dokumentáló Koszta József Múzeumba, ezekből közel ötvenet láthat a két hónapig nyitva tartó kiállításon a közönség. 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 12.


 

Mezei Gábor (1945-2015)

 

Mezei Gábor nyugállományú dandártábornok életének 70. évében elhunyt. Mezei Gábor (1945-2015) nyugállományú dandártábornok 1964-ben jelentkezett az Egyesített Tiszti Iskolára, légvédelmi rakétás szakra. Szegedre kapta meg a behívóját, ahol megkezdte katonai pályafutását. Az első év után Szentendrére került a műszaki századhoz. 1968-ban út és vasútépítő szakon végzett, és avatták hadnaggyá.

Az elkövetkező években bejárta az országot: Kalocsán hadműveleti tiszt, majd törzsfőnök -közben sikeresen elvégzi a Katonai Akadémiát.

Ezt követően Ópusztaszeren törzsfőnök, majd parancsnok. Innen Szentesre kerül, az akkori dandár törzsfőnöke lesz. 1991-ben Cegléden műszaki főnök, majd a vezérkari tanfolyamot követően a hadosztály parancsnokhelyettese.

1995-ben kerül vissza Szentesre, a 87. Műszaki Technikai Ezredhez parancsnoknak. Irányításával alakul meg a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár.

Feladata volt az IFOR-keretében Okucaniban szolgáló katonák kiképzése, árvízi védekezések, gyakorlatok, s ezek műszaki biztosítása. --- Mezei dandártábornok 2003-ban - közel 40 éves hivatásos katonai szolgálat után - vonult nyugállományba.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 12.


 

Igazságos döntetlen

 

Férfi vízilabda OB I. A csoportjának 4. fordulójában 2015. október 10-én a Szentes a Miskolc csapatát fogadta hazai pályán.

A játék alapján igazságos döntetlen született - nyilatkozta Lukács Dénes a Szentes edzője a mérkőzés után. Nagyon jó mérkőzés volt, talán jobb is néhány tévés meccsnél. A Miskolc jó csapat, pillanatnyilag előrébb tart nálunk, mert az ő kettőjével szemben nálunk hét utánpótláskorú vízilabdázó készül a kerettel. Ezzel a döntetlennel továbbra is esélyesek vagyunk a csoport negyedik helyére.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 12.


 

Szentesi Kinizsi - Mindszent 3:0

 

A labdarúgó megyei I. osztály 9. fordulójában 2015. október 10-én hazai pályán fogadta a Szentesi Kinizsi a Mindszent csapatát. A kiegyenlített első félidő után, megtört a jég, és Kovács N. duplázásával valamint Vincze Z. fejes góljával itthon tartotta a bajnoki pontokat a Kinizsi! Szép volt Kini!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 12.


 

Láthatóvá válni - kiállítás megnyitó

Kreativitás a periférián

 

Az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon is bemutatták azt a szentesi programot, amelyet a Szentesi Hajléktalan Segítő Központban valósítanak meg. Az önkormányzat által fenntartott ellátó intézményben közfoglalkoztatás keretein belül szőnyegszövéssel és kerámia tárgyak formázásával foglalkoznak.

2015. október 10-én a Városi Könyvtár kiállítótermében mutatták meg a szentesi közönségnek azt az alkotómunkát, melyet az intézményben végeznek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 12.


 

Holnap nyílik a
XVII. "Kertmagyarország felé" kiállítás

Filmhíradó részlet a cikkben a 75 éves a "Mezgé" átadásáról

 

 

 

Az FM ASzK-Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája, közismert nevén a „Mezgé”, idén ünnepli 75. születésnapját.

75 éve nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó gazda ifjak előtt. Az eltelt időszakban sok minden történt az iskolával, változott az oktatás szerkezete, de a szellemiségében megmaradt a diákokat szerető kisközösségnek.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 08.


 

Könyves vasárnap Szentesen

Október 11. vasárnap 9-17 óráig

 

Felnőtt könyvtár 6600 Szentes, Kossuth Lajos utca 33-35,Tel.: +36-63/400-271

10 órától vendégünk lesz:

∙ A Szentesi Művelődési Központ kézimunka szakköre,

∙ Gere Sándor és Barabás Anikó kekszformázó sodrófáit és egyéb varázslatos eszközeit mutatja be.

∙ Török Károly gyufakocka építő

∙ Udvardi Jánosné kézimunka előnyomó

14 órától

∙ Kurca-parti foltvarró kör

∙ Őszi dekoráció készítése

 

Gyermekkönyvtár 6600 Szentes, Petőfi utca 1., Tel.: +36-63/313-654

∙ Környezetvédelmi kalandjáték

∙ Élj szelektíven! – kvízek, rejtvények

∙ 10.00-12.00 Tanki-bajnokság (online játék: kezdőknek és haladóknak)

∙ 14.00-16.00 Múltunk a jelenünk – a Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület leányainak-legényeinek nyílt edzése

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 08.


 

Esik az eső? Semmi jó nem történt Önnel?

Ingyenes féléves könyvtári tagság ajándékban, csak ezen a napon!

 

Esik az eső? Semmi jó nem történt Önnel? Vegyen elő egy könyvet és olvasson! Apropó, ha már itt tartunk, akkor, hogy valami jó is legyen ebben a napban 2015. október 8-án, aki ezen a napon beiratkozik a Városi Könyvtárba, annak féléves INGYENES könyvtári tagságok ajándékoznak! Éljen vele! Ez reméljük jól esik! :-)

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 08.


 

Tokácsli kiállítás két hónapig

 

Október elsején nyílt a száz éve született szentesi festőművész, a város díszpolgára, Tokácsli Lajos gyűjteményes kiállítása a nevét viselő galériában. Magánszemélyektől és intézményektől több tucatnyi festmény érkezett a műtárgyakat begyűjtő és dokumentáló Koszta József Múzeumba, ezekből közel ötvenet láthat a két hónapig nyitva tartó kiállításon a közönség. 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 08.


 

Megnyílt a szentesi Kormányablak

 Több mint 400 féle ügyben fordulhatnak az állampolgárok a járási ügyfélszolgálathoz

 

Teljes körűen akadálymentesített, okmányirodai szolgáltatásokkal is rendelkező kormányablak kezdte meg működését október 7-én, szerdán Szentesen, a Városháza épületében lévő Járási Hivatalban. Az új ügyfélszolgálaton 11 munkaállomást alakítottak ki, ahol több mint 400 féle ügykörben várja az állampolgárokat a hivatal 13, magasan képzett munkatársa. A megye nyolcadik új típusú kormányablakát dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség terülteti közigazgatásért felelős államtitkára adta át október 7-én, szerdán, 14:00 órakor. (Szentes, Kossuth tér 6.) 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 07.


 

Kerámia házszámokat készítenek a Hajléktalan Szállón

Kreativitás a periférián

 

Az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon is bemutatták azt a szentesi programot, amelyet a Szentesi Hajléktalan Segítő Központban valósítanak meg. Az, hogy az önkormányzat által fenntartott ellátó intézményben közfoglalkoztatás keretein belül lássanak el hajléktalanokat munkával, országosan is ritkaságnak számít. A központot 2015. október 7-én meglátogatta dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és Szirbik Imre a város polgármestere, hogy megismerkedjen a megyében egyedülálló program részleteivel.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 07.


 

Zsűriztek az Alföldi Fotószalonban

 

A XXI. Alföldi fotószalonra 88 szerzőtől 414 alkotás érkezett be. Ennek a "versenynek" kezdettől fogva a célja, hogy a lelkes amatőrökből ki tudjanak emelkedni a tehetségek. Mivel téma és technikai megkötés nélkül íródik ki a verseny, így a zsűrinek van a legnehezebb dolga, hogy rangsorolják azokat. 2015. október 6-án tartották az Ifjúsági Házban a beérkezett művek értékelését. Kasza Gábor (Budapest), Kincses Károly (Budapest) és Robitz Anikó (Budapest) fotóművészek több órán keresztül válogatták és vitáztak egy-egy alkotás fölött, míg kiválasztották azt az 62 fotót, mely kiállításra kerül az október 23-ai megnyitón.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 06.


 

Könyvtáraink októberi programjai

 

Igen színes és változatos programokkal igyekeznek kiszolgálni az olvasókat a szentesi könyvtárak. Elkészítettük a két (felnőtt és gyermek) könyvtár programajánlóját, melyből bárki nyugodtan csipegethet!

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 06.


 

Ünnep vagy gyász?

Megemlékezés az aradi vértanúkról

 

Ünnep vagy gyász a 13 aradi vértanúra való megemlékezés - ezt a kérdést feszegette Szirbik Imre polgármester 2015. október 6-án a volt Damjanich János Általános Iskolában található kopjafás emlékhelynél, ahol Szentes Város Önkormányzata ünnepi megemlékezésre várt mindenkit.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 06.


 

Helyére került a napernyő

 

2015. október 6-án helyezték vissza a hetekkel ezelőtt letört napernyőt a Kossuth téren található Napernyős lány szoborra. Józsa Lajos szobrászművész felügyelte a műveletet. Igaz borús napok következnek, de újra kinyitotta napernyőjét a napernyős lány!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 06.


 

Időpontváltozás!

 

Tisztelt Óvodapedagógusok, Érdeklődők! A honlapra (október 6.) meghirdetett óvodapedagógusok találkozója (Csák Petra gyógypedagógus előadása) új időpontban kerül megrendezésre a Koszta József Múzeumban, mivel átfedés lett volna a Szent Anna Óvoda rendezvényével. Előreláthatólag október 15-én (csütörtökön).

Kérjük figyeljék a plakátokat és az újabb körlevelet!

Megértésüket köszönjük.

Köröndi Leona múzeumpedagógus

Koszta József Múzeum

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 05.


 

Szüreti matiné a Múzeumban

 

2015. október 10-én szüreti kézműves foglalkozás, ismerkedés a szüreti eszközökkel, préselés, darálás, mustkészítés, kóstolás a Koszta József Múzeumban! Belépő: 1 fürt szőlő!!!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 05.


 

Aranyosi Péter a Szentesi Dumaszínházban

 

2015. október 9. (péntek) 18 óra Dumaszínház Szentes: ARANYOSI Péter önálló estje (Művelődési és Ifjúsági Ház, Tóth József utca 10-14.)

Belépőjegyek elővételben 2500,- Ft-os áron kaphatóak a Művelődési és Ifjúsági Házban (Szentes, Tóth József utca 10-14.), valamint a Babilon Könyvesházban (Szentes, Kossuth utca 11.).

A rendezvény napján, a helyszínen a jegyet 3000,- Ft-os áron lehet megvásárolni, azonban ha elővételben valamennyi jegy elkel, a helyszínen már nem lesz jegyértékesítés.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 05.


 

Szentes legrészletesebb programajánlója csak itt a Mozaikon

 

Jogos olvasói igény volt, hogy szeretnék látni az olvasók egy helyen a város valamennyi programját. A mostani fejlesztésünk eredményeként új programnaptár funkcióval vérteztük fel az eddigi programajánló oldalunkat, melynek köszönhetően nyugodtan elmondhatjuk, hogy a város legrészletesebb programnaptára született meg. Platform független, így bárki megtekintheti azt!

A naptár létrejöttéhez, több intézmény munkatársainak közös munkája szükséges. A naptár szerkesztéséhez kapcsolódó intézményeknél egy-egy munkatárs rendelkezik szerkesztési jogosultsággal, így mindenki még azelőtt beírhatja programját, mielőtt az első híradások megjelennének arról.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 05.


 

75 éves a "Mezgé"

Nyílt nap és a XVII. "Kertmagyarország felé" kiállítás az ünnepen

 

Az FM ASzK-Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája, közismert nevén a „Mezgé”, idén ünnepli 75. születésnapját.

 

75 éve nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó gazda ifjak előtt. Az eltelt időszakban sok minden történt az iskolával, változott az oktatás szerkezete, de a szellemiségében megmaradt a diákokat szerető kisközösségnek.

 

Az itt dolgozók és tanulók méltóképpen szeretnék megünnepelni az évfordulót. Ebből az alakomból az iskola 2015. október 9-10 - én két napos programsorozatot rendez, ahová nagy szeretettel várja minden volt diákját, hozzátartozóikat, ismerőseiket és mindenkit, aki a kertészet iránt foglalkozásából adódóan, vagy csak hobbiból érdeklődik.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 05.


 

Szerdán kormányablak nyílik Szentesen

 Több mint 400 féle ügyben fordulhatnak az állampolgárok a járási ügyfélszolgálathoz

 

Teljes körűen akadálymentesített, okmányirodai szolgáltatásokkal is rendelkező kormányablak kezdi meg működését október 7-én, szerdán Szentesen, a Városháza épületében lévő Járási Hivatalban. Az új ügyfélszolgálaton 11 munkaállomást alakítottak ki, ahol több mint 400 féle ügykörben várja az állampolgárokat a hivatal 13, magasan képzett munkatársa. A megye nyolcadik új típusú kormányablakát dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség terülteti közigazgatásért felelős államtitkára adja át október 7-én, szerdán, 14:00 órakor. (Szentes, Kossuth tér 6.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 05.


 

5.290.700 forint gyűlt össze a Richter egészségnapon a kórháznak!

 

Október 3-án, szombaton Szentesen, a Kossuth téren került megrendezésre a Richter Egészségváros Program. Az ingyenes családi program szűrésekkel, egészségügyi tanácsadással, ismeretterjesztő előadásokkal, fitnesz-, torna- és családi programokkal hívta fel a lakosság figyelmét az egészségmegőrzés fontosságára, a megelőzés jelentőségére.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 03.


 

Sprint úszóverseny Szentesen

(teljes jegyzőkönyvvel)

 

2015. szeptember 26-án Sprint úszóversenyt rendezett a Kurca Kupáért a Szentes Városi Úszóklub. Mondhatni teltház volt az új fedett uszodában, mert annyi úszó jelentkezett a megmérettetésre.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 02.


 

25 millió értékű adomány a kórháznak

Egy kamion gyógyászati segédeszköz adomány érkezett Szentesre

 

2015. október 2-án reggel 8 órakor gurult be az a kamion a szentesi Dr. Bugyi István Kórház kapuján, mely a A németországi Wetzlar, Dillingen és Siegen kórházaiból indult gyógyászati segédeszközök adománnyal.

Az adományozók Dr. Győri-Kiss Ferenc és dr. Győri-Kiss Ferencé Szentesről elszármazott Németországban élő házaspár, akik már több alkalommal (ez volt az ötödik) segítették adományokkal a szentesi Dr. Bugyi István kórházat és a környékbeli idősek otthonait. A mostani szállítmány közel 25 millió Ft értékben tartalmazott gyógyításban használatos mechanikai eszközöket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 02.


 

Egy kamion gyógyászati segédeszköz adomány érkezik holnap Szentesre

 

2015. október 2-án reggel 8 órakor gurul be az a kamion a szentesi Dr. Bugyi István Kórház kapuján, mely a németországi Wetzlarból indult gyógyászati segédeszközök adománnyal.

Az adományozók Dr. Győri-Kiss Ferenc és dr. Győri-Kiss Ferencé Szentesről elszármazott Németországban élő házaspár, akik már több alkalommal segítették adományokkal a szentesi Dr. Bugyi István kórházat és a környékbeli idősek otthonait.

Ebben minden esetben segítőjük volt Dr. Pappné Deák Éva, aki időt és energiát nem kímélve szervezte az adomány útját és igyekezett megtalálni annak a legmegfelelőbb helyet, ahol talán a legnagyobb szükség van rá.

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 01.


 

Műsorváltozás a szentesi moziban!

 

Jelentősen megváltozott a szentesi mozi előzetesen kiadott műsora október 1-4 között. További részletek a plakáton!!!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2015. 10. 01.


 

 

.