2014. JÚLIUS

 

Mégsem épül új műtéti tömb Szentesen?

Elvitte az idő az új szentesi műtéti tömböt

 

A szentesi kórház lehet az első, amely áldozatául esik egy tavaly elfogadott, az uniós beruházások szigorú ellenőrzését előíró kormányhatározatnak.

 

Egy tavaly november végén elfogadott kormányhatározat értelmében amennyiben egy uniós beruházási program 2013 szeptember 30-ig nem ér el 10 százalékos pénzügyi előrehaladást, illetve idén január közepéig nem tud számot adni sikeres közbeszerzési eljárásról, úgy akár hatályon kívül is helyezhető az adott beruházásról kötött támogatási szerződés. A MedicalOnline információja szerint ezzel a lépéssel valószínűleg a szentesi kórház esetében él először a kormány.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 31.


 

Vasárnaptól lehet regisztrálni az uszoda megnyitóra!

 FEDETT USZODA MEGNYITÓJA

AUGUSZTUS 7., 16 óra 30 perc

 

A várható kiemelt érdeklődésre való tekintettel a rendezvényen való megjelenést előzetes regisztráció alapján lehetséges biztosítani. A regisztráció helye: Üdülőközpont (Strand) pénztár A regisztráció kezdete: 2014. augusztus 03. (vasárnap) 9 óra. Azok számára, akiknek hely hiányában nem tudunk a fedett uszodában ülőhelyet biztosítani, a Strandfürdő területén több ponton kivetőket készítünk elő, hogy ők is megtekinthessék a rendezvényt.

A fedett uszoda befogadó képessége 700 fő egyidejű nézőtéri elhelyezését teszi lehetővé.

 

 

Tisztelt Sportbarátok, kedves szentesi polgárok!

Hosszú évek óta folytatott átgondolt s megalapozott városépítő munkánk újabb állomásához érkeztünk. Sportvároshoz méltó csapatmunkával régóta tervezett álmot valósítottunk meg Szentes vállalkozóinak és az Önkormányzatnak az összefogásával.

A strand folyamatos fejlesztésének részeként elkészült az 50m-es fedett uszodánk, melynek ünnepélyes átadása 2014. augusztus 7-én 16.30 órakor lesz.

Minden szentesi embert büszkeséggel tölt el ez a nagyszerű alkotás. Köszönöm a közreműködőknek és támogatóknak a példaértékű együttműködést és összefogást.

Kívánom, hogy szolgálja az új uszoda a város valamennyi fiataljának és örökifjújának az egészségét, sport- és közösségi életét.

Legyenek sportszerű versenyek és szülessenek benne nagyszerű eredmények minden szentesi örömére és büszkeségére!

Tisztelettel: Szirbik Imre polgármester

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 31.


 

Fának csapódott egy Wartburg a szegvári úton

 

Egy személy súlyos életveszélyesen sérült meg, amikor autójával fának csapódott Szentes határában. Szegvár felé tartott a Wartburg személygépkocsi, amikor egy jobbra ívelő kanyarban átsodródott a szemközti sávba, majd árokba hajtott és fának csapódott. Az autót vezető férfit súlyos sérülésekkel szállították a szentesi kórházba. Információink szerint a férfinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, ezért úgy előrebukott, hogy a kormányt is kiütötte a helyéről.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 31.


 

A Városi Könyvtár mérlegképes könyvelőt keres

 

Elvégzendő feladatok: a gazdasági társaság önálló könyvelése; adóbevallások, üzleti tervek, beszámolók készítése; pályázatok gazdasági elszámolása; teljes körű bérszámfejtés; munkaügyi feladatok.

Feltétel: mérlegképes könyvelői végzettség (vállalkozási szak), legalább 5 éves szakmai tapasztalat.

Előnyt jelent: Uniós pályázatokban való jártasság.

Foglalkoztatás: teljes munkaidőben történik. A munkakör elbírálás után azonnal betölthető.

Bér: megegyezés szerint.

Jelentkezés módja: fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel az alábbi címre:

                                Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft.

                                6600 Szentes, Kossuth u. 33-35.

A  borítékra kérjük írják rá: „Mérlegképes könyvelő – pályázat”

Jelentkezési határidő: augusztus 07.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 30.


 

Tüzet kért, majd rabolt

Szentesen fogták el

 

Összehangolt nyomozás eredményeként fogták el a szentesi és a röszkei rendőrök a rablót.

A Röszkei Rendőrőrsön tett bejelentést egy helyi lakos 2014. július 29-én a reggeli órákban arról, hogy előző nap 19 óra 30 perc körüli időben egy férfi kirabolta. A megalapozott gyanú szerint a sértett hazafelé tartott tanyájára, amikor az út során szembe találkozott egy férfivel, aki tüzet kért tőle. Az 59 éves nő készséggel nyújtotta az öngyújtót, de a támadó kicsavarta a kezét, megpofozta, majd a földre lökte, ahol fojtogatni kezdte.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 30.


 

Ünnepeljünk együtt!

Megújult a Jézus Szíve templom belseje

 

Örömmel tudatjuk, hogy a nagylelkű hívek adományainak köszönhetően, elkészült a szentesi felsőpárti Jézus Szíve templombelső felújítása. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2014. augusztus 3-án 8,00 órára a szentesi Jézus Szíve templomban (Szentes, Jókai u. 102) tartandó ünnepi szentmise keretében történő átadásra.

2014. februárjában történt a felázott falak átfűrészelése, szigetelése, majd júliusban kezdődött a belső rekonstrukció, festése, eredeti motívumok helyreállítása.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 29.


 

Ringlány kerestetik a hazai profiboksz-gálákra

 

Nem egyedi, de kétségkívül demokratikus megoldás, hogy a profiboksz-gálák előtt szavazáson döntenek arról, kik legyenek a ringlányok. A hazai Ferobox Event kampányt indított.

Aki járt már valaha hivatásos ökölvívógálán, pontosan tudja, hogy a menetek között csinos és viszonylag alulöltözött hölgyek járnak körbe egy táblával a kötelek között, jelezvén, hányadik három perc következik. Ők a ringlányok, akiket a férfiak és nők is jól megnéznek, előbbiek kedvtelve, utóbbiak talán némileg kritikusabban. Már máshol, például Kovács Kokó István, Erdei Zsolt és Balzsay Károly korábbi hamburgi klubja, az Universum Box Promotion néhány németországi gálája előtt is megtörtént, hogy nem egy cég hozta a hoszteszeket, hanem jelentkezni lehetett erre a feladatra.

Az eredmény felemásra sikeredett, ám ez a magyar hölgyek közismert szépsége miatt itthon nem fordulhat elő. Márpedig a hazai Ferobox Event ringlánykereső kampányt indít, amelyre 18 év feletti lányok fényképes jelentkezését várják az info@ferobox.com  e-mail címre július 29. és augusztus 25. között.

 

A Ferobox fotóalbumot készít a saját Facebook rajongói oldalán, oda feltölti a jelentkezők képeit, s a nyolc legtöbb like-ot elérő lány továbbjut a döntőbe.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 29.


 

Virágos Magyarországért zsűrije Szentesen

Zsűrizték a várost! Ön szerint virágos-e Szentes?

 

Szentes idén is benevezett a "Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenybe. A szakmai zsűri 2014. július 16-án, szerdán járta be a városrészeket, és szemlézte a zöld felületeket.

A hazai verseny igen jelentős és népszerű, évente kb. 350-400 település vesz rajta részt város és falu kategóriában. Szentes városa először 1996-ban nevezett be a versenybe, tehát több mint 10 éve vesz részt sikeresen a virágosítási, környezetszépítési és környezetvédelmi megmérettetésen. 2006-ban a zsűri Ezüst Diplomát adományozott a városnak.

Városunk 2012-ben a legszebb és legtöbb egynyári virág kiültetéséért elnyerte hazánk legnevesebb egynyári virágfajta nemesítő emlékére alapított Dr. Kováts Zoltán emlékdíjat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 29.


 

Felavatták a felújított I. világháborús emlékművet

Képes összefoglaló a felújításról és az avatásról

 

Közeledik az I. világháború kitörésének századik évfordulója, az elhúzódó háború a bevonultak révén és a gazdasági problémák miatt nem kis mértékben városunkat is érintette. A Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége ellen Szarajevóban elkövetett merénylet után az uralkodó 1914. július 26-án elrendelte a részleges mozgósítást, majd 28-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának. A mozgósításra az első szentesi hadkötelesek a lehető legjobb és legemelkedettebb hangulatban már július 27-28-án elindultak Szolnokra.

Erre emlékeztek 2014. július 28-án a centenáriumi évfordulón Szentesen.

A Városi Fúvószenekar játéka után Paulovics Tamás versét hallhattuk az Erzsébet téren. Végezetül csendben, emlékezve arra a 9200 személyre, akik városunkból katonai szolgálatot teljesítettek a fronton, megkoszorúzták az emlékművet.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 28.


 

Retró véradás augusztus 21-én Szentesen

A Vérellátó 2014. augusztus havi vérvételi tervezete

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes és a Magyar Vöröskereszt Szentesi Vezetősége minden héten kedden és szerdán délelőtt 07.30-12.00 óráig, és csütörtök délután 14.00- 17.00 óráig tart véradást Szentesen a Vérellátó Állomáson.

Minden kedves véradót szeretettel várunk !

 

A Szentesi Vérellátó és a Magyar Vöröskereszt Szentesi és Csongrádi vezetősége véradást tart :

2014. 08. 05-én 15.00- 18.00 óráig Szegváron a Művelődési Házban

2014. 08. 12-én és 2014. 08. 19-én 14.00- 18.00 óráig Mindszenten a Művelődési Házban

2014. 08. 21-én 10.00- 17.00 óráig RETRÓ véradást a Vérellátóban

2014. 08. 26-án 15.00- 18.00 óráig Árpádhalom községben a Művelődési Házban

2014. 08. 30-án 14.00- 17.00 óráig Mindszenten a Művelődési Házban

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 28.


 

Augusztusi moziműsor

 

Megszereztük az augusztusi moziműsort! Jó mozizást hozzá!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 27.


 

I. VILÁGHÁBORÚ CENTENÁRIUMA

Meghívó koszorúzásra és megemlékezésre

 

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2014. július 28-án /hétfőn/ 14.00 órakor az I. VILÁGHÁBORÚ CENTENÁRIUMA alkalmából tartandó koszorúzásra és megemlékezésre az Erzsébet téri  I. Világháborús emlékműhöz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 27.


 

Könyv és könny

G. Szabó Lenke búcsúztatása

 

Hosszú, súlyos betegség után 2014. július 18-án, 61 éves korában elhunyt a szentesi kulturális élet egyik nagy formátumú személyisége, G. Szabó Lenke, a Szentes Városi Könyvtár igazgatója.

A Szeder temető ravatalozójánál több száz ismerős, rokon, barát, kolléga, könyvtárolvasó búcsúztatta G. Szabó Lenkét.

Gilicze Andrásné tiszteletes asszony, a Felsőpárti Református Egyházközség lelkipásztora búcsúztatta G. Szabó Lenkét. Szirbik Imre polgármester kiemelte a városért és a könyvtárért tett tettét, melyet ilyen mosolygósan csak egy vérbeli könyvtáros és könyvrajongó tud tenni.

Végezetül Paulovics Tamás egy verssel búcsúzott a Városi Könyvtár volt igazgatójától.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 27.


 

A Barkas letörölte az Iveco arcát

 

Két könnyű sérüléssel sikerült megúszni az a Barkas Iveco találkozót, mely a Jókai utca és a Mikecz utca találkozásánál történt 2014. július 25-én.

Szinte már megszokhattuk, hogy hol történik baleset a Jókai utcán, mert minden évben egyszer biztos valaki beleszalad ebbe a kereszteződésbe. Mivel a Nagyhegy felől érkezve a Mikecz utcán haladónak végig elsőbbsége van, csak a Jókai utcával való találkozásnál nem, így egy pici figyelmetlenség és ott a baj. Így történt ez most is, amikor egy Barkas kisteherautó elé hajtott a helyi járatos busznak.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 25.


 

Szingli Party nem csak szingliknek

 

2014. július 25-én Szingli Party-t rendeznek a Szentesi Üdülőközpont éjszakai fürdőzésén. Ezen az estén mindenki karszalagot kap a pénztárnál, mellyel jelzik "mennyire lehet velük ismerkedni"!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 23.


 

Búcsú G. Szabó Lenkétől

 

 

G. Szabó Lenke a Szentesi Városi Könyvtár volt igazgatójának búcsúztatása 2014. július 25-én pénteken 16.00 órakor lesz a Szeder temetőben.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 23.


 

Átsétálták a Balatont a szentesi búvárok

 Exkluzív víz alatti videóval!

 

A rossz időt is és az 5200 méteres távot is megúszták a 32. Balaton-átúszás résztvevői július 19-én. Míg sokan átúszták a Balatont, addig a nehézbúvárok átsétálva tették meg a Révfülöp és Balatonboglár közötti szakaszt.

Ezen a napon reggel hat órakor már javában folytak az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred nehézbúvárainak előkészületei. Ugyanis idén először a "Balaton lépésről lépésre" akció keretén belül négy pár katona (négy szentesi és négy fővárosi) a tavon váltásban átsétálva tette meg az 5,2 kilométeres távot.

A szentesi MH 37.II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredtől 7 fő vett részt a feladatban. Egy fő merülésvezető, 1 fő mentőbúvár, 4 fő merülőbúvár és egy fő panelkezelő képviselte az ezredet. Bagi László főhadnagy, Debreczeni László főtörzsőrmester, Nagyné László Anikó őrmester és Gazsi Tamás szakaszvezető sétáltak kb. 1300 métereket a Balaton alján található csaknem 30 cm-es iszapban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 23.


 

Szentesi állatterápiások Észtországban!

 

A Pet Assisted Therapy Learning with them, az Európai Bizottság által támogatott projekt 4. találkozójára Észtországban, ebben a gyönyörű kis Balti-államban került sor. A szentesi Jó Úton-Lóháton Alapítványt két önkéntes képviselte, ahogyan a többiekét is.

Piti Irént, a szervezet képviselőjét kérdeztük az észtországi találkozóról:

- Nagy örömünkre mind kutya-, mind ló-asszisztált terápiát tanulni mehettünk oda.

- Az utazás utáni nap Tallinban telt, ahol a Szuzi nevű terápiás kutyáról, a képzéséről, munkájáról tudhattunk meg sok új dolgot. Sok hasznos ismerettel gazdagabban indultunk el észt partnereinknek az észt főváros öreg városrészét, az old town-t bemutató körútjára.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 22.


 

Olasz Táncdal Est KOVÁCS KATI-val!

Korlátozott számban még kapható az előadásra jegy!!!

 

„Ciao, ciao bambína…” Ki ne ismerné a régi klasszikus nagy olasz slágereket és a ‚60-as, ‚70-es évek fülbemászó olasz táncdalait? O sole mio, Funiculi funicula, Sorrentói emlék, Felicita, Volare, Quando-quando, Azzurro, Che sarà, A hegedűtanár, Non ho l’eta..., ugye ismerősen csengenek? Énekeljünk együtt a Szentesi Nyári Szabadtéri Színház július 31-ei előadásán!

 

2014. július 30. (szerda) 21.00 óra (esőnap: július 31.) „Nyáresti olasz táncdal est” a Maya Trió és táncosainak előadásában.

 

Közreműködik: Horváth Melinda, Kamenik Klaudia és Mohácsi Attila a Győri Nemzeti Színház művésze.

 

Sztárvendég: KOVÁCS KATI

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 22.


 

Mérlegképes könyvelő kerestetik!

A Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. mérlegképes könyvelőt keres.

 

Elvégzendő feladatok: a gazdasági társaság önálló könyvelése; adóbevallások, üzleti tervek, beszámolók készítése; pályázatok gazdasági elszámolása; teljes körű bérszámfejtés; munkaügyi feladatok.

Feltétel: mérlegképes könyvelői végzettség (vállalkozási szak), legalább 5 éves szakmai tapasztalat.

Előnyt jelent: Uniós pályázatokban való jártasság.

Foglalkoztatás: teljes munkaidőben történik. A munkakör elbírálás után azonnal betölthető.

Bér: megegyezés szerint.

Jelentkezés módja: fényképes önéletrajzzal, motivációs levéllel az alábbi címre:

                                Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft.

                                6600 Szentes, Kossuth u. 33-35.

A  borítékra kérjük írják rá: „Mérlegképes könyvelő – pályázat”

Jelentkezési határidő: július 31.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 22.


 

ANNA NAPI HANGVERSENY

Sztárok Szentesen

 

2014. július 25-én ANNA NAPI HANGVERSENY lesz Szentesen a Szent Anna Templomban, ahol olyan énekesek lépnek fel, mint Berkes János, Pitti Katalin, Hegyi Anikó, Andor Csilla, Nagy Johanna, Németh Márton, Kállai Erzsébet. Közreműködnek: Pakó Attila, Nagy János, Hegedűs Valér a Bárdos Lajos Vegyeskar.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 21.


 

Három első hely a Paulinyi emlékversenyen

 

Több mint harminc éve rendezi meg a kiváló testnevelőről, edzőről Paulinyi Jenőről elnevezett atlétikai emlékversenyt a Budapesti Atlétikai Szövetség. A rangos versenyen vasárnap három első helyezést szereztek a Maximus sportegyesület atlétái. Seres András a férfi diszkoszvetésben győzött 60 méter 29 centiméteres eredménnyel, Nánai Lilla a női gerelyhajítók között lett első, Csordás Cintia a női súlylökők között lett arany érmes.

A képen Csordás Cintia a verseny különdíjával.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 21.


 

Női felnőtt Szuper Liga versenyen a szentesi dobó lányok

 

Budapesten került megrendezésre a diszkoszvető felnőtt női Szuper liga verseny, ahol a szentesi dobó lányok remek eredményeket értek el, és nagyon fontos pontokat szereztek.

 

Papp Anita harmadik helyezett, Csordás Cintia ötödik, Kocsis Alexandra hatodik lett. Nánai Lilla női gerelyhajításban második helyezett lett. A képen a verseny előtti utolsó megbeszélés látható. Balról jobbra Benkő Márta edző,Papp Anita,Csordás Cintia,Kocsis Alexandra,és Nánai Lilla.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 21.


 

A vártnak megfelelően alakul a nézőszám a Szentesi Moziban

Erről ír a Szentesi Élet!

 

Az ügyvezető szerint a vártnak megfelelően alakul a nézőszám az Őze Lajos Szentesi Moziban. Szinte minden típusú filmre van kereslet, a vezető bízik benne, hogy megtérül a beruházás. Várhatóan a nyár végén ismét moziünnep várja a filmek kedvelőit.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 18.


 

Őrizzük mosolyod!

Búcsú G. Szabó Lenkétől

 

Hosszú, súlyos betegség után 2014. július 18-án, 61 éves korában elhunyt a szentesi kulturális élet egyik nagy formátumú személyisége, G. Szabó Lenke, a Szentes Városi Könyvtár igazgatója. Először a Gyermekkönyvtárban, majd 1980-tól a felnőtt könyvtárban dolgozott. Egy kis kitérő volt életében 1998-2000 között, amikor is Hódmezővásárhelyen a Németh L. V-i Könyvtár informatikai csoportvezetője volt. 2001-től a Városi Könyvtár vezetője lett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 18.


 

A mai naptól lehet jelentkezni a Szentesi Lecsófesztiválra!!!

 

Ebben az évben szeptember 5-6. között már a XIII. Szentesi Lecsófesztiválra várják mindazokat, akik szeretik a jó társaságot, no meg a gyomrukat.

 

Immáron 13. alkalommal rendezi meg a Szentesi Lecsófesztivált a HUNOR COOP ZRt. Szentesen. A nyár legnagyobb szentesi gasztronómiai rendezvényét 2014. szeptember 5-6. között rendezik a KÁLA Áruház környékén.

 

Számos újdonság várható, de erről később, inkább arról essen szó, hogy miért fontos, hogy a mai naptól lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra. (Ha szeretne gyors infót a lecsófesztiválról, akkor lájkolja a https://www.facebook.com/lecsofesztival oldalt!)

 

Az egyik fontos változás, hogy az asztalokat (helyeket) a jelentkezés sorrendjében tudják biztosítani a szervezők. Így aki élvezni szeretné a gazdag programot, akkor még időben kell jelentkeznie a jó helyek reményében.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 17.


 

Fegyveres incidens a Tiszán (videóval)

 

2014. július 16-án a SZENTESI FOKOS 2014 gyakorlat keretében a Tisza jobb partján egy kis erejű ellenálló csoport megtámadta a szövetséges erőket. A tűzharc során az egyik katona megsérül, akihez a biztosító erők fedezete mellett egy mentőt kell a túlpartra szállítani. Kompátkelőhely berendezésével kompozási tevékenység került végrehajtásra különböző incidensek közbeiktatásával a szentesi Tisza parton.

A gyakorlaton a HM 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalja 183 fővel és a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred 144 fővel vett részt. Összesen 115 technikai eszköz lett mozgósítva a tegnapi napon megtartott gyakorlaton.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 17.


 

Szombaton újra Gasztro Piac!

Gyümölcsszezon a Garabolyban!

 

2014. július 19-én újra megtelítődik a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piac a Művészetek házában. További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 16.


 

Használt gépjármű piac nyílik Szentesen

 

A Villogó utcai piac üzemeltetője az állatvásár melletti területen (Szentes, Nagynyomás 49.), augusztus 3-tól használt személygépjármű- és motorkerékpár vásárt tart – bevezető jelleggel.

 

Ha régi, használt autóját, motorkerékpárját el akarja adni vagy cserélni, hozza ki vasárnaponként 8.00-12.00 óra közötti időben, és ezt megteheti.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 15.


 

Szentesre érkezik a Generali szűrés programja

Családi program a hétvégére: tesztelje saját és családja egészségét!

 

Fontos érték az egészség, de mégsem teszünk érte eleget - derül ki egy közelmúltban készített felmérésből. A helyzet súlyosabb, mint gondolnánk: a lakosság jelentős része egyáltalán nem jár szűrővizsgálatokra. Ezen változtathat a Generali a Biztonságért Alapítvány 10000 szűrés programsorozata, melynek keretében olyan ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a szentesiek, melyekre amúgy hosszú hónapokat kellene várniuk.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 15.


 

24 éves szentesi fiatal luxusautót lopott Szegeden

Alig két órán belül megtaláltak a Szegedről ellopott luxusautót a szentesi rendőrök

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. július 11-én kora délután érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi egy autókereskedésből ellopott egy Mercedest. Az álvevő kérte, hogy indítsák be a járművet, majd amikor ez megtörtént, engedély nélkül elhajtott vele. A rendőrök a jelzést követően azonnal elrendelték a jármű körözését.

A Szentesi Rendőrkapitányság járőrei két órával később felfigyeltek a luxusautóra és annak sofőrjére a Kurca-parti városban. Megkülönböztető jelzés használatával akarták megállítani, de a sofőr menekült a rendőrök elől. Végül egy ház előtt lefékezett, kiugrott a kocsiból és megpróbált elszaladni.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 14.


 

Mi újság a szentesi vízilabda klub háza táján?

Tervekről, átigazolásokról és az új játékosokról (videóval)

 

2014. július 11-én tartott sajtótájékoztatót a Szentesi Vízilabda Klub és a HUNGERIT Vízisportot Támogató Nonprofit Kft. a Pano Sport Pub-ban, ahol a Vízilabda Klub következő évi terveiről, átigazolásokról és az új játékosokról hallhattunk.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 11.


 

A Sportcsarnokban lesz a Dumaszínház!

 

Az egész napos eső átírta a 2014. július 11-én a Szentesi Nyári Szabadtéri Színház keretében megrendezésre kerülő Dumaszínház forgatókönyvét, mely csak abban változik, hogy (stílusosan) a rekeszizom gyakorlatokat a Városi Sportcsarnokban végezhetjük. A két tréner: Kovács András Pétert és Aranyosi Péter

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 11.


 

Álommunkahelyek Szentesen?

Erről olvashat a Szentesi Élet legújabb számában!

 

A munka szó hallatán az emberek saját állásukra gondolnak, vagy arra, hogy momentán nincs, esetleg mások pozíciójára fáj a foguk. Összegyűjtöttünk néhány álommunkahelyet, melyeket egy cikksorozatban mutatunk be az ott dolgozók segítségével. Mert Szentesen is létezik, akár hisszük, akár nem.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 10.


 

Hídépítés a Tiszán éjszaka!

 

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred hídépítő katonáit az éjszaka sötétje sem tudta megakadályozni abban, hogy hidat építsenek a Tiszán. A „Szentesi Fokos 2014” gyakorlatsorozat sorában az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred 1. és 2. hídépítő századai vízi átkelés kiképzési foglalkozásokat hajtottak végre két hétben a Tiszán.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 10.


 

Erős kezdet a derekegyházi palacsintafesztiválon

 

Erős kezdetet adott a derekegyházi palacsintafesztiválnak Szentes városa. Természetesen egy gasztronómiai fesztivál életében az első nap mindig erős vendégszájban így fel kellett készülni a rohamra. Szentes városa állta a "sarat", kente, töltötte a palacsintákat.

A fesztivál 2014. július 9-én délután 4 órakor vette kezdetét, ahol Szűcs Lajos, Szentes város alpolgármestere köszöntötte a vendéglátókat. Színes, gazdag, program kavalkádot jelent a település életében az elkövetkező pár nap, melyhez Szentes is csatlakozott.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 09.


 

Sportprogramok a felújított Ady Endre utcában

 

A Szentesi Párducok Utánpótlásnevelő Sportiskola Egyesület 1.499.160 forint uniós támogatást nyert a Szentes Város Önkormányzata és partnereinek városközpont rehabilitációs programja című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalapból. A „Tavaszi sportnap” című ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/02/1 azonosítószámú mini-projekt során egy egész napos nagy sportrendezvény és három kiegészítő sportprogram valósulhatott meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 09.


 

Augusztus 8-án adják át a fedett uszodát

Olyan helyekre juthattunk be ahová még egy sajtó sem!

 

A tegnapi napon többen megtekinthették az új fedett uszodát belülről és annak kiszolgáló egységeit a Szentesi Üdülőközpontban. Márton Mária igazgató asszony elmondta, hogy augusztus 8-án 16 órakor lesz az uszoda avatása, amikor is a magyar és az ausztrál női vízilabda-válogatott küzd meg egymással "barátságos" mérkőzésen.

A vendégeket ezután az igazgató asszony végigkalauzolta az új öltözőkben és a fedett uszodában. A működésről is fontos tudnivalókat osztott meg, valamint ismertette a további pályázatok által biztosított lehetőségeket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 09.


 

Éjszaki fürdő - Sláger Party

 

2014. július 11-én folytatódik az éjszakai fürdőzés a strandon. Erre a napra (estére) már jó időt mondanak az időjósok, így melegen ajánljuk a könnyed nyári szórakozásnak az éjszakai fürdőzést.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 09.


 

A nyári színház folytatódik...

A hátralévő valamennyi plakát egy csokorban!

 

 

Most indul be igazán a Szentesi Nyári Színház programja és eddig hatalmas sikert aratott a közönség körében. Mi sem bizonyítja, hogy a hétvégén bemutatásra kerülő Dumaszínházra a jegyeket napok alatt elkapkodták, így garantált a teltház!

Íme a hátralévő koncertek, színházi darabok, slágerestek plakátja, melyből mindenki tud választani a maga ízlésének valót, egy könnyed nyári szórakozásnak!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 09.


 

Sikeresen megvalósult a „SzentesLike”

 

014.06.30.-án sikeresen megvalósult a „SzentesLike” című ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/03/3 kódszámú mini projekt a DARSZK Szociális Közháló Szövetkezet kivitelezésében. A szövetkezet 1.490.700,-Ft támogatásban részesült melyet 180.000,-Ft önrésszel egészített ki.

A projekt célja az volt, hogy a város fiatal (6-24 éves) korosztályának aktivizálásával mutassa be a városközpont rehabilitációs projekt eredményeit. A www.szenteslike.hu weboldalon is meghirdetett fotópályázatra 38 mű érkezett be 3 korcsportban.  A városközpontot bemutató digitális fotókat a szociális média segítségével -www.facebook.com/szenteslike  - osztottuk meg a szélesebb nyilvánossággal.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 09.


 

Az idén 2 hétig tart a Ki játszik ilyet?

népi játék, néptánc, népzene és kézműves tábor!

 

2014. augusztus 4-15 között hétköznapokon 8.00 - 12.00 között beszélgetés, népi játék, népdal és néptánc tanulás, kézműveskedés, népmese hallgatás, rovás és olvasása lesz a Szentesi Művelődési Központban a Zöldág Hagyományőrző Szakkör szervezésében 6 - 12 éves gyermekek részére.

 

12.30 - 13.30 között ebéd a Galéria étteremben, majd szabadtéri programok (strandolás, játszótéri és ligeti játék, kerékpártúra, szamócázás, madármegfigyelés).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 08.


 

A Nagy Házibuli!

(Sok-sok képpel és videóval!) Hamarosan folytatódik!

 

Igazán jól érezhettük magunkat a Rákász Disco-ban a hétvégén, ahol tényleg zenés színházat láthattunk A-DJ-től Rákász Bélától. Boney M.-től Pitbull-ig teljes volt a zenei repertoár, mely hamarosan folytatódik! A képek megtekintése után ott a következő buli plakátja, melyre már sokan készülnek!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 08.


 

Cowboy Race (videóval)

a III. Szentesi Lovastalálkozó és Országos Western Kupasorozatos Versenyen

 

Fantasztikus két napot tölthettek a western lovas sportok kedvelői az Alsóréten található IC Ranch-en 2014. július 5-6-án, amikor is itt került megrendezésre a a III. Szentesi Lovastalálkozó és Országos Western Kupasorozatos Verseny.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 08.


 

Tücsök Zene Mindenkinek záró party

 

A SZÍV-HANG Kulturális és Egészségnevelő Egyesület és a Tücsök Zenekar nagyszabású bulival zárta a Tücsök Zene Mindenkinek elnevezésű programsorozatát! Most egy rövid nyári szünet után újra örülhetünk a Közösségi téren a Tücsök zenének, mert az iskola (óvoda) kezdetével folytatódik a Tücsök Klub.

A hétvégi eseményen ugrálóvárnak, mászófalnak, kovácsolásnak, a Fényesség Táltos Dobkörnek, a Misztrál együttesnek, a családi vetélkedőnek, kutyás bemutatónak, a Grimm-busz színháznak és nem utolsó sorban a TÜCSÖK ZENÉNEK örülhettek a gyerekek!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 08.


 

Jolán néni 90 éves! Isten éltesse!

 

Sokszor hallott mondás, hogy arról ismerszik meg egy ember, s arról ismerszik meg egy adott kor vagy adott társadalom, hogy hogyan bánik időseivel. A bölcs ember, a tisztességes és alázatos ember tudja, hogy időseink, bölcs öregjeink nélkül mi magunk sem lennénk: tőlük kaptuk az életet, tőlük kaptuk szellemi és kulturális javainkat, az ő kezük munkájából épült fel mindaz, amit mi a saját munkánkból építhetünk tovább.

Lantos Istvánné Jolika nénit 90. születésnapja alkalmából a város nevében Szűcs Lajos alpolgármester köszöntötte Vecsei utcai otthonában 2014. július 7-én. Mikor be akarták mutatni alpolgármester úrnak Jolika nénit jött a meglepetés, mert a Kontaktánál együtt dolgoztak. Már meg is volt a közös téma.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 07.


 

Orgonahangverseny a Református Nagytemplomban

 

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait 2014. július 13-án, vasárnap 19 órára a szentesi Református Nagytemplomba NAGY JÁNOS orgonahangversenyére.

 Belépődíj nincs, de önkéntes adományokat köszönettel fogadnak.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 04.


 

Sima győzelem, folytatás az OB I-ben!

 

Csak egyszer vezetett az OB I/B másodikja, a Miskolc: a meccs legelején – Keresztes találatával a meccs 3. percében 1–0-ra. Utána nem volt vita, melyik a jobb csapat a férfi vízilabda OB I osztályozójának második mérkőzésén.

Az OB I 13. helyezettje, a Valdor-Szentes innentől kezdve nem engedte ki a kezéből az előnyt – még a második és a harmadik negyed gólgazdag nyolc percében sem. A szlovák Martin Kolarik igazán elemében volt, de Nagy Márton sem akart lemaradni tőle: kettejük gólpárbaját végül a szentesiektől búcsúzó Kolarik nyerte a mérkőzés végére felzárkózó Kistamás Zsolttal közösen, de ezt Nagy sem bánta, hiszen csapata bennmaradt az OB I-ben, mégpedig magabiztosan.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 04.


 

Malacuk lett

 

Szentes Város Önkormányzata a természetbeni szociális ellátások keretében ebben az évben is folytatta a szociális haszonállat programot. 20 – elsősorban több gyermeket nevelő – család részére biztosít az önkormányzat 1 db választási malacot, és az év végéig minden hónapban 70 kg takarmányt, vissza nem térítendő támogatásként.

A kismalacokat a családok 2014. július 4-én reggel 7.00 órakor vehették át a Röfi Takarmánybolt (Szentes, dr. Udvardi u. 42.) előtt, az első adag takarmánnyal együtt.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 04.


 

Festékvihar Szentesen

 

2014. június 27-én reggelre festékvihar söpört végig a felsőpárton, ahol művészileg nulla alkotások keletkeztek.

 

Egy járókelőt kérdeztünk, hogy mi a véleménye arról, aki ezt művelte:

- Mit képzel az ilyen diszkómocsok kis cserépedény? Hogy száz orvos állja körül, és mind azt hajtogassa, hogy szüljél sünt farfekvéssel. Te!!!! Vacogó fogú tigris tépje szét a cipődet és a hóhér kösse meg a nyakkendődet! Neved eggyé váljon azzal a szörnyűséggel, amit tettél!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Strandfesztivál 2014

 

Július 19-én STRANDFESZTIVÁLRA várnak minden barnulni, szórakozni és fürdőzni vágyót a Szentesi Üdülőközpontba. Egész napos szórakozással, családi programokkal és este nosztalgia diszkóval készülnek a szervezők és a humor sem marad ki a rendezvényből. 18.00 órától Hajdú Balázs tart fitnesz edzést a rekeszizmoknak!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Hibásak a kiragasztott mobilparkoló rendszer matricái Szentesen!!!

 

Mondjuk egy kis költői túlzást tartalmaz a cikk címe, de így garantált, hogy sokan elolvassák. Eddig azért nem adtunk tájékoztatást a július 1-től Szentesen is bevezetésre kerülő mobilparkolásos rendszerről, mert hibát ill. hiányosságot fedeztünk fel a tájékoztató matricákon.

A fizetési mechanizmust végigkövetve a folyamatábrán hiányoztak az SMS START ill. SMS STOP telefonszámok. A szolgáltatónak is jeleztük a hibát és megtudtuk, hogy a központilag gyártott és kiküldött matricák hiányosak, de a rendszer hibátlanul működik, melyet az is bizonyít, hogy 10-15-en már az első napon ezen a rendszeren keresztül fizették parkolásukat.

Felvettük a kapcsolatot a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel (nem volt egyszerű, fél napunkba telt), és elismerték, hogy nem a megfelelő matricák kerültek Szentesre.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

50 kW-os naperőmű Szentesen

Napelemrendszerrel fedezi áramfelhasználásának tizedét a Városi Szolgáltató Kft.

 

A Városi Szolgáltató Kft. saját forrásból építtetett napelem parkot a Hungerit Zrt. melletti önkormányzati területen. A 200 panel 50 kilowatt áramot állít elő, melyet részben az 1-es termálkút működtetésére használják, a többi megtermelt áramot pedig az országos villamos hálózatba továbbítják.

A Városi Szolgáltató Kft. tavaly adott be pályázatot két nagyteljesítményű naperőmű építésére, azonban nem kaptak értesítést a pályázat eredményéről. A cég ezért úgy döntött, hogy a két pályázat önerejéből megépíti saját költségén az egyik napelem parkot a nyár kezdetére. Amennyiben mégis nyer a beadott pályázat, akkor megépítik a másikat is a kertvárosi fűtőmű tetejére - mondta Döbrőssy Iván ügyvezető a napelem park hivatalos avatásán.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Csúcsfejlesztésű útburkolatot adtak át Szentesen

 

Magyarországon 12 óránként meghal egy ember az utakon. Ezt a tragikus számot csökkentheti a Generali a Biztonságért Alapítvány innovatív technológián alapuló csúszásgátló útburkolata, melyet Szirbik Imre, a település polgármesterének közreműködésével adtak át július 3-án.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2012-ben négy halálos, tizenhat súlyos és harminc könnyű sérüléssel járó baleset történt Szentesen, amivel a település Szeged és Hódmezővásárhely után a harmadik helyet foglalja el a megyei baleseti statisztikákat tekintve.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

A nyáron ebösszeírás Szentesen

FELHÍVÁS

 

Tisztelt szentesi ebtartók!

Szentes város közigazgatási területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B §-ában foglalt kötelezettségnek eleget téve 2014. július 01. – 2014. augusztus 31. között ebösszeírásra kerül sor.

Az ebösszeírás  során az ebtartóknak minden kutyájára vonatkozóan egy, a fenti jogszabályban meghatározott adattartalmú adatlapot kell kitölteni és azokat az önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Az ebösszeírást az önkormányzat által meghatalmazott diákok végzik, ezért kérjük a tisztelt lakosságot, támogassák és segítsék a diákok munkáját.

Szentes Város Önkormányzata jelenleg nem tervezi ebrendészeti hozzájárulás bevezetését, egyetlen célja a törvényi előírásnak megfelelő nyilvántartás létrehozása.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

III. Szentesi Lovastalálkozó és Országos Western Kupasorozatos Verseny

 

A verseny időpontja: 2014. július 5-6. (szombat- vasárnap egész nap) A verseny helyszíne: IC Ranch, Szentes, Alsórét 178. (A helyszín a szentesi elkerülő útról nyíló „Gázos kövesút”-on található.

Az elkerülő útról és a kalandparktól ki lesz plakátolva a megközelíthetősége!

 

Kedves Lószerető Emberek, Gyerekek!!

Ezúton szeretnénk Önöket/Titeket, barátaidat, ismerőseidet meghívni a Szabadidős Lovas Versenyünkre július 5-6-ra, Szentesre.

A versenyről részletes tájékoztató (versenyszámok bemutatása, programajánló, videó a korábbi versenyekről, …stb.) itt található: http://www.icranch.hu/icranch-westernverseny-szentes.htm 

A versenyre a belépés ingyenes!

A versenyen érdekes - a megszokottól eltérő - lovas programokkal és bemutatókkal várjuk az érdeklődőket.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Caribi Party az éjszakai fürdőn

 

2014. július 4-én Caribi Party-ra várnak minden fürdőzni vágyót a strandra. A pénztár 22.00 óráig tart nyitva és éjfélig szórakozhatunk az egzotikus ritmusokra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Ötletből a semmi közepén

 

A munkanélküli fiatalokat segítő Maradunk vagy útra kelünk? - Keressük a helyünket Európában projekt újabb állomásához érkezett. Ezúttal egy különleges szegvári vállalkozásba nyerhettek betekintést a megjelentek. Az itt szerzett tapasztalataikról Gyermán Dániellel beszélgettünk, aki maga is belekóstolhatott már a vállalkozások világába.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Ősidők jelei

Kiállítási meghívó hétfőre!

 

Mindenkit szeretettel várunk 2014. július 7-én, hétfőn 18.00 órára Szentesen a Galéria Kávéházba Fekete István váci fotográfus kiállításának megnyitására. A megnyitó után a fotóművész mesél a képek készítéséről, az átélt kalandokról a Művelődési és Ifjúsági Házban. Ide is vár minden érdeklődőt a Szentesi Fotókör egy jó beszélgetésre és további képek megnézésére.

A kiállítás szeptember 1-ig lesz látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Mesetábor a Péter Pál Polgárházban

 

Mesetáborba várnak minden gyerkőcöt (napi háromszori étkezéssel) egy mesebeli környezetbe a Péter Pál Polgárházba. További információ a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Nehezen, de hozták a kötelezőt

 

A férfi vízilabda OB I-es tagságért zajló osztályozó első mérkőzésén a Valdor-Szentes gyenge játékkal, nagy küzdelemben 6–4-re megverte az OB I/B ezüstérmesét, a Miskolcot.

A hazaiak nem voltak könnyű helyzetben, hiszen Matajsz Márk vezetőedző már nem számíthatott Kiss Gyula, Hegedűs Bence és Szabó Levente játékára, míg Kistamás Zsolt, Hegedűs István és Martin Kolarik úgy szállt medencébe, hogy tudta, ősztől már nem a Valdorban folytatja pályafutását.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Szolgálaton kívüli rendőr mentette meg a szentesi férfi életét

Spriccelt a lábából a vér

 

A Szentesi Rendőrkapitányság egyik szolgálaton kívüli munkatársa OB I-es biliárdedzésen vett részt egy helyi vendéglátóhelyen 2014. július 2-án az esti órákban. A főhadnagy 19 óra 15 perc körüli időben észlelte, hogy a mosdó előtt álló egyik vendég lábából az artérián keresztül folyamatosan spriccel a vér. A szabadnapos rendőr azonnal megkezdte a sérült ellátását.

A férfit egy padra ültette, lábára nyomókötést helyezett, majd a vérző testrészt egy „gumipókkal” elszorította. Ezt követően értesítette a mentősöket, akik kórházba szállították a 65 éves helyi férfit. Kiderült, hogy véralvadásgátlót szed. Ezért amikor egy sebét elkaparta, az erősen vérezni kezdett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 03.


 

Ilonka néni 100 éves

Letagadhatna 20 évet, de nem teszi!

 

Nem illendő hölgyek életkorának firtatása, de Lucz Istvánné, Ilonka néni büszkén vállalja, hogy 1914. július 2-án született (Budapesten) és a mai napon tölti 100. életévét. A szentesi OTP-től ment nyugdíjba 1969. július 2-án. Egy fia és egy leánya született. Öt unokája és hat dédunokája örült, hogy Ilonka néni 100. születésnapjának.

Egész életében kedvelte a zenét az éneklést és aktív éveiben a nyugdíjasklub énekkarában énekelt, de mindig nyitott maradt az egyéb művészeti ágak iránt is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 02.


 

A NAGY HÁZIBULI (előzetes videóval)

 

Igazi házibulival folytatódik a Szentesi Szabadtéri programja, melynek rendezője Rákász Béla lesz! A szereposztásról csak annyit, hogy bárki szereplője lehet a szentesi NAGY HÁZIBULINAK!

 

Ízelítő az előző évi fergeteges buliról a képre kattintva!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 02.


 

Tücsök Zene mindenkinek

 

A SZÍV-HANG Kulturális és Egészségnevelő Egyesület és a Tücsök Zenekar szeretettel meghív a Tücsök Zene mindenkinek elnevezésű rendezvényre!

 

A rendezvény időpontja: 2014. Július 6

Helyszíne:Szentes Közösségi tér (Csongrádi út 2.)

Programok: 2014. 07.06 (vasárnap) 14.00 – 20.00-ig

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 02.


 

Városi Közösségek

Sajtóközlemény

 

2014.06.30.-án sikeresen megvalósult a „Városi Közösségek” című ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/01/6 kódszámú mini projekt a KIÚTXXI Közhasznú Egyesület kivitelezésében. Az egyesület a projekt megvalósulására 995 000,-Ft támogatásban részesült.

A projekt célja volt, hogy gyakorlati példákon keresztül a közösségfejlesztés egyes elemeit megismerjék a helyi civil szervezetek, helyi nem formális közösségek és a lakosság. A megvalósult programelemek egy-egy közösségfejlesztési eszközt, módszert, cselekvést mutattak be a gyakorlatban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 01.


 

Dumaszínház Szentesen

 

2014. július 11-én a Szentesi Nyári Szabadtéri Színház keretében hallhatjuk Kovács András Pétert és Aranyosi Pétert a Megyeháza KKK udvari színpadán. Jó tanács: már most szaladjon megváltani jegyét, mert nagyon fogynak és csak korlátozott számban kaphatók!!!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 01.


 

Csúcsfejlesztésű útburkolattal védik a szentesi lakosokat

Living Road a Kossuth utcán

 

2014. július 1-én kezdődött el annak a világszínvonalú útburkolatnak a kivitelezése, melyet a Generali a Biztonságért Alapítvány támogat. A Városi Könyvtár közelében a Penny-vel szemben található gyalogátkelő előtt olyan útburkolatot hordanak fel, mely egy több komponensű ragasztóból és zúzalékból tevődik össze. Ez a felület (nem csak esős időben) segíti a közlekedők gyors reakciójának hatékonyabb kivitelezését (magyarul a fékezést).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 01.


 

6 órán belül visszakapta a lopott marhát a szegvári gazda

5 ezerért adott túl a negyedmillió forint értékű jószágon a szegvári tolvaj.

 

A szegvári körzeti megbízotthoz fordult segítségért 2014. június 30-án reggel 6 órakor egy szegvári gazda, aki bejelentette, hogy az éjszaka folyamán ellopták a magyar tarka tehenét. A helyi rendőr széleskörű adatgyűjtésbe kezdett, így néhány órán belül nemcsak a tolvajt, de az orgazdát is előállította. 6 órán belül pedig már az állat is hazatérhetett gazdájához.

A lopással gyanúsított 22 éves K. Zsolt kihallgatásán azt mondta, hogy már régen kinézte magának a szarvasmarhát, amit egy láncon vezetett el a szegvári ingatlanról. A 38 éves V. Jánoshoz fordult, akitől 5 ezer forintot kért a negyedmillió forint értékű jószágért, amit végül két részletben kapott meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 01.


 

Múzeumok Éjszakája a szentesi Damjanich Laktanyában

 

A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került Szentesen, az országos programokhoz képest egy héttel később, a Múzeumok Éjszkája rendezvénysorozat. Az eseményen a városi Koszta József Múzeummal együttműködve immár ötödik éve a MH. 37.II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred csapatmúzeuma is nyitva tart.

Délutántól egészen este 9 óráig ismét nagyon sokan tekintették meg a szentesi laktanya történetének tárlatát, a nemrég átadott Bese László nyá. alezredes ( 1926- 2010) emlékét őrző szobát, a keramikus művész, Magyar Kultúra Lovagja, a népművészet mesterének méltán híres fekete kerámia gyűjteményét.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 01.


 

ÚjraSzentes

Sajtóközlemény

 

2014.06.30.-án sikeresen megvalósult a „ÚjraSzentes” című ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/01/7 kódszámú mini projekt a KIÚTXXI Közhasznú Egyesület kivitelezésében. Az egyesület a projekt megvalósulására 606 580,-Ft támogatásban részesült.

A projekt célja volt, hogy a város lakosságának szemlélete a hulladékgazdálkodás területén megváltozzon. Új tudásra és szemléletre tegyenek szert a hulladékkezelés területén. A projekt a szemléletformáláson túl gyakorlati technikákat is közvetített a célcsoport felé a házi hulladékok újrahasznosítás területén. Ezek mellett bemutatásra kerül a város biológiai sokszínűsége, a Kurca és környékének élővilága.

Köszönjük a Szentesi Művelődési Központ minden dolgozójának önzetlen segítségét, mellyel nagyban hozzájárultak a projekt sikeres megvalósításához.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 07. 01.


 

 

.