2014. JÚNIUS

 

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése

 

A projekt célja, az egészséget szolgáló egyéni magatartásformák kialakítása a kisgyermekek és családjaik körében, hogy a gyermekek egészségesebb felnőtté váljanak. Ez a cél csak oly módon valósulhatott meg, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik is megismerkedtek az egészséges életmód alapelveivel, szabályaival. Az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód káros következményeivel (elhízás, magas vérnyomás, stb.)

A program célcsoportja az óvodás és kisiskolás korosztály, valamint szüleik.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 30.


 

Szentes műsorával indul a Derekegyházi Palacsintafesztivál

 

2014. július 9-13. között rendezi meg Derekegyház község a falunapját. Ennek keretében öt napon keresztül sül a palacsinta a faluban és minden nap más-más település adja a műsort.

Július 9-én 16 órától a szentesi polgármesteri hivatal dolgozói, sportolók és civil szervezetek tagjai fogják sütni 22.00 óráig a palacsintát.

 18 óra 40 perctől Szentes város műsorát és bemutatóját láthatjuk a nagyszínpadon.

Elsőként bemutatkozik egy új sportág, majd a Kiss Bálint Kötélugró Klub próbálja leugrálni a  palacsintaevést, majd a Jövőnkért Néptáncegyüttes és a Szentes Város Fúvószenekara szórakoztatja a közönséget.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 30.


 

Informatikai tábor a Kosztában

 

Ebben a tanévben a szentesi Koszta József Általános Iskola újabb informatika tantárgyhoz kapcsolódó tábor megvalósításának adhatott otthont. Az ISZE-vel (Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete) közösen a Tantárgyközi ismeretek projektalapú fejlesztése informatikával az ISZE Tehetségpontban pályázat (pályázati azonosító: NTP-TM-13-0117) valósult meg. A tematikát összeállította és a tábort vezette Lucza László.

A pályázat keretén belül 10 szentesi és egy budapesti tanuló táborozhatott.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 30.


 

Július 2-án szúnyoggyérítés a Kurca vonalán

 

Csongrád megyében a szúnyoggyérítési program II. ütemében július 2-án szállnak fel újra a repülőgépek. A tervezetben szereplő adatok szerint mintegy 100 hektáros területen végeznek légi kémiai irtást a szakemberek, a légi biológiai irtás pedig 900 hektárt érint megyénkben.

 

Július 2-án, szerdán Eperjes tértségében kezdődik meg a szúnyoggyérítés II. Csongrád megyei szakasza. A Szatymazról induló repülő célba veszi a Kurca teljes szakaszát is. A gyérítést a katasztrófavédelem a helyi szerveken keresztül felügyeli és ellenőrzi, emellett minden településen fontos a közbiztonsági referensek közreműködése.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 30.


 

Géppuskalábú táncosok jönnek Szentesre!

CATHERINE GALLAGHER – QUEEN OF THE DANCE

 

Catherine Gallagher, az ír nemzeti bajnok és többszörös világbajnok sztepptáncosnő nevével fémjelzett ír sztepptánc-produkció fantasztikus kikapcsolódást nyújt két felvonásban.

 

A szentesiek saját maguk győződhetnek meg arról, ahogy a géppuskalábú táncosok másodpercenként valóban tizenötöt koppantanak lábukkal, amit csak Catherine Gallagher tud felülmúlni.

A gyönyörű fellépőruhák, fergeteges ritmusok, új és modern koreográfiák mellett az előadás részét képezik az akár önálló koncerttel is felérő ír dallamok.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 30.


 

Ifjú Természettudósok  KLUB-ja a Kosztában

Sikeres természettudományos tehetség program zárult a Szentesi Koszta József Általános Iskolában

 

„Ifjú Természettudósok  KLUB-ja a Szentesi Koszta József Általános Iskolában” című nyertes pályázatunk a Nemzeti Tehetségprogram keretében zajlott. Pályázati programunk célja a természettudományok iránt érdeklődő 7-8. osztályos diákok tehetségkibontakoztatása, természettudományos ismereteik és kompetenciáik fejlesztése volt.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 30.


 

Egy ezüst, egy bronz az Országos Bajnokságon!

 

Debrecenben rendezték meg a junior,és utánpótlás korosztályú atléták országos bajnokságát. A hatszáz induló között ott voltak a szentesi atléták is. Mind a hat dobólány a nyolcas döntőbe jutott, női diszkoszvetésben négy szentesi lány került a fináléba, ahol a következő eredményeket érték el.

 

Papp Anita ez ezüst érmes lett a junior lányok között, itt lett Csordás Cintia negyedik, Kocsis Alexandra ötödik, Albert Violetta hatodik.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 30.


 

Hagyomány – Kultúra – Rock’n’Roll

 

Szentes Város Önkormányzata és partnereinek városközpont rehabilitációs programja című város rehabilitációs projekt keretében a Szív-Hang Kulturális és Egészségnevelő Egyesület megrendezi a Hagyomány – Kultúra – Rock’n’Roll című rendezvénysorozatot.

 

A 13 alkalom állandóságot biztosít, így hagyományt teremt, valamint a családok és fiatalok szabadidős programjai közé észrevétlenül beépül a közös játék, zenélés, zenetanulás, beszélgetés és szórakozás során.

 

A programokon részt vevő családok gyermekei hozzászoknak ahhoz, hogy szabadidejüket igényes programokkal, szórakozási lehetőségekkel töltsék meg, megőrizve a számukra fontos közösséget, amiben személyiségük és kreativitásuk zavartalanul fejlődhet. A fiatalok kortársaikkal közösen megtapasztalhatják a hasznos szabadidő eltöltés, és a közös munka lehetőségeit. Cél továbbá fejleszteni a szociális és kommunikációs alapkompetenciáikat elsősorban a non-formális oktatás módszereivel.

Szeretettel várunk mindenkit a plakátokon található időpontokon

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 24.


 

Mami kakaspörköltje volt a legfinomabb

Nekünk a Muppets csapaté tetszett!!!

 

Több mint ezer ember látogatott ki a Szentesi Szárnyas Napok szombati napjára a Kurca-part Kalandparkba, ahol éhen senki sem maradt.

Délután két órakor csaptak fel a lángok a kakasfőző versenyen, ahol 110 bogrács körül sürgölődtek a csapatok. A zsűri szerint a legeredményesebben a Mami névre hallgató csapatnak sikerült a nap, így ők vihették haza a kupát a főzőversenyben, szerintünk a Muppets csapatának volt a legfinomabb a pörköltje, és ezt azért állítjuk, mert abból kiadós adagot kaptunk és jóízűen vacsorázhattunk.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 21.


 

Gomba volt a Garabolyban

Gasztronómiai ínyencségek a gasztro piacon

 

A törzslátogatók várakozással teli várják a minden hónapban megrendezésre kerülő Garaboly Gasztronómiai Piacot. Így volt ez 2014. június 21-én is, amikor a gombáé volt a főszerep a Művészetek Házában és környékén. Nem csak gomba készítmények borzolták az ízlelőbimbókat, hanem kávékülönlegességek is.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 21.


 

50 éves osztálytalálkozó a Petőfi suliban

 

Ötven esztendővel ezelőtt 1964. június 3-án déli 12 órakor ballagott el azaz osztály az akkori Szentesi Petőfi Utcai Általános Iskolából, akik fél évszázad után 2014. június 21-én újra találkoztak az iskola falai között.

A "hetes" jelentése alapján Szőke Julianna osztályfőnök 8.b leány osztályából hiányoznak öten az élet névsorából, míg Pölös István osztályfőnök 8.a osztályából 9-en.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 21.


 

Józsi negyedszer is megnyerte a sörivást

 

Kánvási Józsi immáron negyedszer is megnyerte a Szárnyas Napok sörivó versenyét, mely versenyben eddig nem igazán tudta senki sem megszorítani. Valaki a közönség közül az kiabálta, hogy nincs is torka, csak úgy önti magába a két korsó sört.

Pedig nyelés nélkül nem illik versenyezni csak Józsi 2,5 dl-enként nyel egy nagyot, így pár másodperc és már volt-nincs két korsóval.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 21.


 

Nagyhegyi nyári napok 2014

 

2014. június 21-én sok-sok rendezvény volt Szentesen, így pontos tervezéssel szinte valamennyin részt lehetett venni. Kellemes nyár eleji időben sokan választották kikapcsolódásnak a Vasutas sporttelepen megrendezésre kerülő 5. Nagyhegyi Nyári Napokat.

Természetesen a főzőverseny csalogató füstje be-be csábította az arra járókat, de változatos programmal is készültek a szervezők. Fogatversenytől a kispályás focitornáig, tűzoltó bemutatótól kutya szépségversenyig volt itt is minden.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 21.


 

18 perc 13 mp alatt 24 csirkeszárny (videóval)

Laczkó Péter megvédte címét

 

A Szentesi Szárnyas Napok első versenyszámát a csirkeszárnyevő versenyt sokan kísérték figyelemmel a Kurca-part Kalandparkban 2014. június 20-án. Öt bátor (vagy éhes) jelentkező ugrott neki a több mint 2-2 kg csirkeszárnynak (összesen 11 kg lett sütve).

A tavalyi győztes Laczkó Péter esélyesként indult idén is, de akadt egy "kihívója" Őri Józsi személyében, mint utóbb kiderült. A versenyről készített videó anyagból kiderül, hogy szinte "célfotó" :-) döntött a két versenyző között.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 20.


 

Orgonahangverseny a Szent Anna-templomban

 

Az amerikai hangversenykörútja előtt, június 29-én, vasárnap 19 órakor hallhatjuk Kuzma Leventét, a fiatal szegedi művészt, aki a nemzetközi hangversenyéletben is komoly helyet vívott ki magának.

Kuzma Levente 1978-ban született Göteborgban. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Pedagógiai és Zeneművészeti Karain végezte. 2001-ben ének-zene – karvezetés szakos diplomát, 2007-ben pedig kitüntetéses orgonaművész-tanári oklevelet szerzett Csanádi László növendékeként.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 20.


 

FILMVETÍTÉS AZ ÚJ KÖZÖSSÉGI TÉREN SZOMBATON!

 

Már múlt héten szombat este is sokan csodálkozva mentek el az Ady Endre utcán, ahol az újonnan Közösségi Térré alakított területen, a volt Tiszti Klub és a Boros Sámuel Szakközépiskola közötti részen, beszélgetéssel és filmvetítéssel ünnepelték a tér megnyitását. Poszler György tanár úr az '50-es, '60-as éveket meghatározó beat kultúráról tartott előadást, majd az e korszakról szóló Szelíd motorosok című filmet tekinthették meg az érdeklődők.

 

A hangulatos Közösségi Téren e hétvégén is programokkal várják a szentesieket, Poszler tanár úr és Perjésné tanárnő előadása után (mindketten a Horváth Mihály Gimnázium volt tanárai) A hosszútávfutó magányossága című filmet vetítik a résztvevőknek. Szeretettel várnak a szervezők mindenkit, aki egy kellemes szombat esetét szeretne eltölteni Szentes Közösségi Terén a szabadban, filmvetítéssel, ropogtatni valóval, kellemes hangulatban.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 20.


 

Befejeződött a Szentes-Lapistó határában épülő radartorony építése

 

A Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal, mint elsőfokú katonai építésügyi hatóság engedélyezte a torony használatbavételét. Az időjárási radar telepítése a tervek szerint június végéig megtörténik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében az e-környezetvédelem területén benyújtott, „A magyarországi időjárási radarhálózat bővítése és csapadékmérési adatainak minőségi javítása” című pályázatával támogatást nyert.

A projekt célja egy negyedik meteorológiai radar üzembe helyezése a szentesi kistérséghez tartozó Lapistó melletti katonai területből leválasztott telekrészen, mellyel lehetőség nyílik a dél-alföldi régió és a közvetlen országhatáron kívüli területek lefedettségének javítására. A projekt fő elemének hasznosulása elsősorban a dél-alföldi régióra, további elemei pedig az egész országra kiterjednek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 20.


 

Erről olvashat a Szentesi Élet legújabb számában

 

A közbiztonság javulását is várják a bereklaposi zártkertek tulajdonosai, a városrészbe kiköltözők és a városvezetés a közvilágítás bevezetésétől. A régóta várt fejlesztésre bruttó 10 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület. Mind a 280 kiskerttulajdonos nevében köszöni Halmai Béláné, hogy végre fénybe borulhatnak a bereklaposi utcák.

 

Százötven éves hagyományt visz tovább Biár Edina és Biár Csaba azzal, hogy folytatták dédnagyapjuk és a nagyapjuk borbély-fodrász mesterségét. A szentesi fodrász dinasztia tagjaiként olyan értékeket és iránymutatást kaptak, mely a mai napig segíti őket abban, hogy sikeresek legyenek a szakmájukban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 20.


 

Összeállt a zsűri a Kakasfőzőre!

Hétvégén minden napra vidámság a IV. Szárnyas Napokon!

 

Hamarosan kezdődik a várva várt IV. Szentesi Szárnyas Napok!

A pénteken nyitó  kisüzemi sörfőzdékben kóstolhatók lesznek a legkülönfélébb sörök. Kapható lesz többféle gyümölcsös, barna, ír jellegű vörös, fekete, világos és szűretlen sör is. Többek között két kitelepülő csárda is gondoskodni fog arról, hogy senki ne maradhasson éhen, de természetesen nem hiányozhat majd a kürtőskalács, és egyéb finomság sem. Minden napra jut vidámság az idei évi rendezvényen is. Pénteken csirkeszárnyevő verseny, operettek és a Chevrolett Band fergeteges rock and roll koncertje gondoskodik a jókedvről.

Szombaton délelőtti és délutáni gyermekprogramok, népdal, néptánc előadások, és persze az elmaradhatatlan Sör kalandtúra, valamint sörkirály választás lesz a jókedv alapja. Nem kérdés, hogy a rendezvény fő attrakciója mégis a szombaton 14:00 órakor rajtoló IV. Hungerit Kakasfőző verseny lesz, amelyre idén már több mint 100 csapat nevezett.

Természetesen összeállt a kakas ételcsodákat bíráló zsűri is, amelynek –mint ahogy tavaly is -  Szűcs Lajos alpolgármester, Márton Mária (Üdülőközpont igazgató), is tagja lesz. A zsűri elnök pozícióra a szervezőség ez évben a szentesi mesterszakácsot, Dömsödi Imrét kérte fel, aki örömmel vállalta a feladatot.

Az idei zsűrinek egy igazi szakács híresség is tagja lesz. Toókos Ferenc (Olimpiai és Világbajnok mesterszakács, szakácsmester, Magyar Nemzeti Válogatott tagja) tudása és szakértelme is segít a döntésben, mely szerint eldől majd, hogy melyik csapat főzi idén a legfinomabb kakaspörköltet Szentesen.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 19.


 

Elindult a nyári színházi jegyelővétel

Jegyek az ismert jegyirodákban!

 

A Szentesi Nyári Színház 2014. június 21-én egy ragtime, jazz koncerttel indul, és István király - tragédiával zárul augusztus 18-án.

 

Az évad előadásaira a jegyek már kaphatók a Művelődési és Ifjúsági Házban (Szentes, Tóth József u. 10-14., Tel.: 63/314-211), a Babilon Könyvesházban (Szentes, Kossuth Lajos u. 11., Tel.: 63/318-673)

 

Június 21-én a „Zene Ünnepe” Szentesen címmel a Bohém Ragtime Jazz Band koncertjét hallhatjuk a Megyeháza udvarán. Július 1-jén Szántó Armand-Szécsén Mihály-Fényes Szabolcs: Paprikáscsirke -avagy Stex és New York- zenés vígjátékán szórakozhatunk, melyet olyan művészek adnak elő, mint Csomor Csilla, R. Kárpáti Péter, Csonka Zsuzsanna, Laurinyecz Réka, Heller Tamás, Némedi-Varga Tímea, Szabó Máté, Pelsőczy László. A darabot Gergely Róbert rendezte.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 19.


 

Kulturális híd Szentes és Újszentes között

Eminescu–Petőfi-megemlékezés Újszentesen

„A nemzeteket összekötő kulturális híd megtartásához két pillérre van szükség”

 

Mihai Eminescu halálának 125. és Petőfi Sándor eltűnésének 165. évfordulójáról emlékeztek meg hétfőn Újszentesen, a helyi Polgármesteri Hivatal és az Általános Iskola szervezésében. A költőóriások újszentesi szobrainál megtartott koszorúzási ünnepségen részt vett Malac Victor újszentesi polgármester és Miklós Árpád alpolgármester, Móra József szentesi (Magyarország) önkormányzati képviselő, Dénes Ildikó, a helyi Általános iskola aligazgatója, az egyházak és a helyi kulturális élet jeles képviselői, az iskola diákjai. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 19.


 

Frontálisan ütközött egy VW a kamionnal

Meghalt az autó 20 éves utasa

 

Csütörtökön 0 óra 45 perc körüli időben egy lengyel honosságú kamion haladt Hódmezővásárhely irányából Szentes felé a 45-ös számú főúton, amikor – eddig ismeretlen okokból – a 47+500-as kilométerszelvénynél frontálisan ütközött a vele szemben közlekedő VW típusú személygépjárművel.

A baleset következtében a személyautóban utazó 20 éves férfi a helyszínen életét vesztette, két másik személy súlyos sérüléseket szenvedett. Az érintett szakaszon a műszaki mentés és a baleseti helyszínelés idejére teljes útlezárás volt érvényben.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 19.


 

 KÉSZ AZ ÚJ FEDETT USZODA!

Bemutatkozik a VÁROSI SPORTUSZODA!

 

 

 

Több mint egymilliárd forint ráfordítással új, fedett, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő 50 méteres medence, és 600–700 fő befogadására alkalmas lelátót és az ezeket magába foglaló csarnoképület létesült Szentesen az Üdülőközpontban.

Sokan izgultak, és annál többen szurkoltak, hogy megvalósuljon a város régi nagy álma a FEDETT VERSENYUSZODA!

Jelentjük, hogy kész van! Az elmúlt héten elkezdődött az új Városi Sportuszoda átadás-átvétele. Elkészült a kivitelező az új fedett 50 méteres uszoda építésével, és elindult a műszaki átadási procedúra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 18.


 

Három új önkormányzati bérlakás

 

Saját erőből bővítette bérlakásállományát az önkormányzat. A Damjanich utcai volt pártházban most átadott két 1 szobás és egy 1,5 szobás lakás átadóján Szirbik Imre polgármester elmondta, hogy a város pályázati forrásból utoljára 2006-ban tudott kialakítani szociális bérlakásokat.

A lakossághoz mérten három lakás nem sok, de sokat jelent a beköltöző családok számára.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 18.


 

ÉJSZAKAI FÜRDŐ

2014. június 20. - Szentesi Üdülőközpont

 

Június 13-tól, ha péntek este, akkor strand! Fergeteges vízibulik koncertekkel, változatos programokkal és forró nyáresti hangulattal. Itt a medencéből élvezheted a nyár legnagyobb slágereit és a különböző fellépők produkcióját. Eközben természetesen úszhatsz is, és látható leszel a Szentes TV Plázs című nyáresti műsorában. Este 9 órától Windy vs. Tailor-al indul a buli.

Neked is ott a helyed!

 

19:00 Plázs – a Szentes Tv nyári műsora

21:00 Windy vs. Tailor

- Foci Vb közvetítés

- VB nyereményjáték a büfében és a kisboltban

- Úszás a kivilágított 50 m-es medencében, lubickolás a brűgben egészen éjfélig!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 18.


 

Nagyhegyi Nyári Napok a hétvégén

2014. június 20-21.

 

2014. június 20-21. között rendezik meg a Vasutas sportpályán a Nagyhegyi Nyári Napokat. Az immáron ötödik alkalommal megrendezett rendezvény főként a helyi művészek és művészeti csoportoknak nyújt bemutatkozási lehetőséget. A szalonnasütéstől a bográcsos pörköltig, a sakktól a teniszig mindenki talál számára érdekes és szórakoztató programot! Jöjjön el Ön is!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 17.


 

Nyári táborok Szentesen - 2014

 

Itt a nyári szünet és itt a nyári táborok ideje is. Összegyűjtöttük a nyári táborok időpontjait és azok témáját, hogy minél könnyebben tudjanak választani a gyermekek és a szülők.

Próbáltuk teljessé tenni a listát, de biztosan maradt ki tábor a felsorolásból, és amint jelzik részünkre egy-egy újabb tábort úgy azonnal frissítjük a listát.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 17.


 

III. HALBARÁT horgásztábor

MÁR CSAK 2-3 HELY van

 

MÁR CSAK 2-3 HELY van az idén is megrendezésre kerülő a III. HALBARÁT horgásztáborba, ami 2014. július 07-11 (hétfő - péntek) között a Nagymágocsi Kastély-tónál lesz megtartva.

Elmúlt évek sikere után idén még több hallal, programmal, versenyekkel várunk minden lurkót.

Táborunk kiemelkedő programja július 09-én (szerda) lesz, amikor a 2012-es év feeder világbajnoka és kétszeres feeder Magyar Bajnok - Erdei Attila fog egész napos előadást és bemutatót tartani a csapatával.

 Az idei horgásztábor 2014. JÚLIUS 07. (HÉTFŐ) – JÚLIUS 11. (PÉNTEK) között lesz megtartva.

 Kiköltözés már Július 06-án. VASÁRNAP ESTE lesz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 17.


 

Eltűnt egy szentesi fiú

 

Eltűnés miatt keresi a Szentesi Rendőrkapitányság Tirpák Rómeó Antalt.

 

A Szentesi Rendőrkapitányság 06050/2476/2014. ált. számon eltűnés miatt körözi Tirpák Rómeó Antal 14 éves szentesi lakost, aki otthonából 2014. május 18-án ismeretlen helyre távozott és azóta nem adott magáról életjelet.

 

Személyleírása: körülbelül 150 centiméter magas, vékony testalkatú, fekete haja és sötétbarna szeme van.

 

Eltűnésekor viselt ruházata: zöld-fehér színű halásznadrág és bordó színű pulóver.

 

A Szentesi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt személlyel kapcsolatban, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 17.


 

Teó nyert az OBB pályázatán

 

Biztonságos közlekedés gyermekszemmel címmel hirdetett országos rajzpályázatot az ORFK-OBB. Óvodás kategóriában a szentesi Bélteki Teó nyerte meg az első díjat, aki a Szent Erzsébet Katolikus Óvodába jár.

Nyereményét, egy kerékpárt 2014. május 31-én vehette át a budapesti Vasúttörténeti Emlékparkban rendezett ünnepségen.

Az elért sikerhez Balogh Szabó Imre r. alezredes, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője 2014. június 17-én gratulált, aki Teót a helyi kapitányság épületében is végigkalauzolta.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 17.


 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Petőfi Sándor Általános Iskola

 

„Én iskolám, köszönöm most neked,

Hogy az eljött élet-csaták között

Volt mindig hozzám víg üzeneted. „

 

Ady Endre verssorai jutottak eszébe június 13-án (pénteken) azoknak a nyugdíjas pedagógusoknak, akik a szokásos találkozójukra jöttek össze a bökényi duzzasztónál. Mindannyian az egykori Petőfi Sándor Általános iskola tanítói, tanárai voltak.

Bár megszűnt az intézmény, de a kollégákban élő összetartó erő a mai napig működik. Rendszeresen tartanak összejöveteleket, ahol felidézik az egykori szép emlékeket, élményeket. A perceknek tűnő órák gyorsan elröppennek, de a kellemes emlékek sokáig erőt adnak a mindennapok nehézségeinek átvészeléséhez.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 16.


 

Természetismereti matiné

 

Természetismereti matinéra várnak minden érdeklődőt a Csallány Gábor Kiállítóhelyre a Széchenyi ligetbe 2014. június 21-én 15-17-óráig.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 16.


 

Mesetábor a Gyermekkönyvtárban

 

Mesével, játékkal, problémamegoldó készség és kommunikáció fejlesztéssel. Naponta 8-tól 16 óráig, napi háromszori étkezéssel.

Jelentkezési határidő: 2014. június 19. csütörtök.

Információ: Szűcs Ildikó Telefon: 63/313-654 v. 70/589-1352

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 16.


 

Tűzifával csaltak Szentesen

32 sértett jelentkezett a Szentesi Rendőrkapitányságon.

 

Egy szentesi gazdasági társaság két vezetője ellen indult büntetőeljárás, miután sorban érkeztek feljelentések arról, hogy 2013 júliusában olcsó tűzifát ígérve megtévesztették a vásárlókat. A nyomozás adatai szerint a cég előre kérte a tüzelőanyag ellenértékét, de a megrendelt árut nem szállították le, illetve a vételárat sem fizették vissza. A Szentesi Rendőrkapitányságon 32 megkárosított sértett jelentkezett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 16.


 

SzentesTurist

Sajtóközlemény

 

2014.06.14.-én sikeresen befejeződött a „SzentesTurist” című ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/03/2 kódszámú mini projekt a DARSZK Szociális Közháló Szövetkezet kivitelezésében. A szövetkezet 1.138.600,-Ft támogatásban részesült melyet 150.000,-Ft önrésszel egészített ki. A projekt konkrét célja volt, hogy a város rehabilitációs projektben szereplő felújított épületek, helyszínek bemutatása városnéző jellegű bejárással. A projekt során 10 városnéző program valósult meg és elkészült a megújult városközpont épületeit bemutató kiadvány.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 15.


 

Legyél Te is a Szentes Junior FC labdarúgója!

 Lányok Figyelem!

 

Gyere és focizz velünk , ismerd meg a labdarúgás szépségeit, a Szentes Junior FC női labdarúgó csapatot szervez! Alakuló gyűlés 2014. június 25-én 17.00 órakor lesz a Horváth Mihály Gimnáziumban. Érdeklődni lehet Tomcsányi Ferencnél a +36-30/345-9068-as számon.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 15.


 

Dizájner drog Szentesen?

Erről olvashat a Szentesi Élet legújabb számában

 

Dizájner drog előállításához keresik egyre gyakrabban a fehérmályvát a szentesi gyógynövényüzletekben. A városban elsők között megjelent terjesztő fiú mesélt a szer előállításáról, hatásairól és arról, hogy tapasztalatai szerint a városban minden harmadik fiatal fogyasztott már valamilyen formában kábítószert....

 

Részletek a Szentesi Élet június 13-án, pénteken megjelenő számában.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 12.


 

Június 21-én újra GARABOLY PIAC!

+ Képgaléria az előző havi piacról!

 

Harmadik alkalommal örülhetünk a kézműves termékek seregszemléjének a Művészetek Háza udvarán 2014. június 21-én. Nézze meg, vásároljon a minőségi, magyar gasztronómiai és kézműves termékek piacán a Garabolyon! A hangulatról ezen a napon a DrasztikAkusztik gondoskodik!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 12.


 

IV. Szentesi Szárnyas Napok

Részletes program

 

Június 20-22. között ismét Szentes lesz a gasztronómiai és a sör fővárosa! Ezen a három napon számtalan program, finomabbnál finomabb ételek, és kiváló házi sörfőzdék remekei várják majd a látogatókat.

A rendezvény idén először a Kurca-part Kalandparkban kerül megrendezésre. Az idei rendezvényen a gasztronómiai kalandok mellett sok más izgalmas kaland vár az érdeklődőkre.

 

A rendezvény kiemelt támogatója a Hungerit Zrt. baromfifeldolgozó cég, amely termékei világszinten elismertek. A rendezvény minden napja tartogat meglepetéseket, akár ételről, italról, vetélkedőről, vagy sportprogramról legyen szó.

A látogatók megkóstolhatják a finomabbnál finomabb szárnyasokból készült ételeket, és a remek söröket; ihatnak majd világos, barna, vörös és gyümölcsös sörkülönlegességeket is!

Az idei évben ismét lesz Sörkirály-választás, Csirkeszárny-evő verseny, Sör Kalandtúra, sőt idén több mint 100 bográcsban készülnek a finomabbnál finomabb kakaspörköltek a Hungerit Kakasfőző versenyen.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 12.


 

Puskaropogástól lesz hangos Szentes

 

Tájékoztatjuk a kedves lakosságot, hogy június 16 - július 18. között az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred kiképzési foglalkozást tart, melynek helyszínei Szentes város körül elhelyezkedő laktanya melletti, a hékédi, valamint a gyakorlótér.

Ezen gyakorlat alatt gyakorló lőszert fognak használni melyet hanghatások kísérnek.

Felhívjuk tehát a lakosság figyelmét, hogy ezen időszak alatt június 16 - július 18. ne ijedjenek meg, csak egy gyakorló felkészülésről van szó.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 11.


 

65 éves érettségi találkozó Szentesen

 

65 évvel ezelőtt 1949-ben Szentesen először érettségiző osztály tagjai találkoztak a Galéria Étteremben. 49 előtt csak Szegeden lehetett érettségi vizsgát tenni, így tényleg ezek a fiatalok tehették le záróvizsgájukat városunkban először.

 

Az akkor Állami Kereskedelmi Középiskolának nevezett a Közgé elődjének számító iskolába jártak a diákok. A HMG alagsorában volt az osztálytermük, ahová a diákoknak kellett vinni tűzifát a fűtéshez. Akkor még "divat" volt az iskolajelvény!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 11.


 

Frontális halálos karambol Szentesnél

 Frissítve!!!

 

Két SUZUKI személyautó ütközött Szentes külterületén a Csongrádi úton, a hipermarketnél 2014. június 11-én 16 órakor. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Csongrád felé tartó személyautó eddig tisztázatlan okok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy taxival.

Mindkét jármű sofőrjét a tűzoltók szabadították ki a roncsokból, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A balesetben négy ember - köztük egy gyermek - sérült meg. Az elsődleges adatok szerint hárman súlyosan.

 Friss:  Kórházba szállítást követően elhunyt a szentesi Csongrádi úton történt baleset egyik sérültje. A 71 éves csongrádi nő abban az autóban utazott, amely 2014. június 11-én 16 órakor eddig tisztázatlan okok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan ütközött egy taxival.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 11.


 

A la Céklá - Étterem nyílt a Móriczban!

 

Még mielőtt minden étterem tulajdonos a szívéhez kapna, hogy egy újabb konkurencia ütötte föl a fejét a piacon, tudatjuk, hogy csak egy napra nyílt meg az Életmód Klub Szegvár - Szentes szervezésében a rögtönzött étterem a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

Gila Róbertné Magdi, a klub vezetője elmondta, hogy az esemény apropóját a nemzetközi „Restaurant Day” adta. A finn kezdeményezésnek megfelelően egy előre meghatározott napon, bárki, bárhol, bármilyen éttermet nyithat és vendégül láthatja a betévedő érdeklődőket.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 10.


 

2014-es Nyári Szabadtéri Színház programja

 Megszereztük!!!!

 

Hamarosan megnyitja kapuját a Nyári Szabadtéri Színház Szentesen a volt Megyeháza udvarán. A Művelődési Központ szervezésében az idén 13 kulturális program látogatható, melyek nagyobb részben inkább zenei csemegét adnak, köztük könnyű- és népzenei koncertek, musical, humor és nagyszínházi  színdarab.

 

A nyári évad 2014. június 21-én egy ragtime, jazz koncerttel indul, és István király - tragédiával zárul augusztus 18-án.

 

Június 21-én a „Zene Ünnepe” Szentesen címmel a Bohém Ragtime Jazz Band koncertjét hallhatjuk a Megyeháza udvarán. Július 1-jén Szántó Armand-Szécsén Mihály-Fényes Szabolcs: Paprikáscsirke -avagy Stex és New York- zenés vígjátékán szórakozhatunk, melyet olyan művészek adnak elő, mint Csomor Csilla, R. Kárpáti Péter, Csonka Zsuzsanna, Laurinyecz Réka, Heller Tamás, Némedi-Varga Tímea, Szabó Máté, Pelsőczy László. A darabot Gergely Róbert rendezte.

 

Július 5-én és augusztus 16-án az előző évi nagy sikerre való tekintettel újra Rákász Diszkó Szentesen.

Július 11-én a Szentesi Dumaszínházban köszönthetjük Kovács András Pétert és Aranyosi Pétert. Július 25-én Néptáncgála lesz külföldi együttesek közreműködésével, melyre a belépés díjtalan! Július 26-án a Black Five Együttes ad koncert , majd július 30-án "Nyáresti olasz táncdal est” lesz a Maya Trió és táncosainak előadásában. Ennek a programnak sztárvendége lesz KOVÁCS KATI !

Augusztus 5-én A kaktusz virága – zenés komédiát láthatjuk a Bánfalvy Stúdió előadásában. A szereposztás is magáért beszél: Hujber Ferenc, Détár Enikő, Bugár Anna, Harmath Imre, Schlanger András, Sándor Péter Augusztus 8-án First koncert majd másnap Népzenei találkozó lesz a Nyári Színházban

Augusztus 17-én Fúvószenekari találkozón szórakozhatunk, majd végezetül másnak a Szentesi Keresztény Pedagógusok Társaságának szervezésében Sík Sándor: István király - tragédiáját tekinthetjük meg az Evangélium Színház előadásában

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 10.


 

Madarak és fák napja a ligetben

 

2014. június 10-én a Felsőpárti Óvodai Munkáltató Körzet a Madarak és Fák napját ünnepelte egy nagyszabású rendezvény keretében a Széchenyi-ligetben. Az óvodásoknak ismeretterjesztő akadálypályát állítottak fel, ahol a csapatok bővíthették ismereteiket a fákkal és madarakkal kapcsolatban.

A liget és az üdülőközpont fái között pl. kukacot kellett keresni a gyerekeknek, amit még a legfélősebb gyermek is vállalt, mert origami kukacok voltak a fűben. A gyűjtés közben akadt egy-két valódi kukac is a kézbe, de azt visszaengedték a természetbe, mert az a madarak elesége.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 10.


 

Hét nemzet találkozója Szentesen

Állat-asszisztált Terápiás szakemberek eszmecseréje városunkban

 

Sűrű volt a május a Jó Úton-Lóháton Alapítvány lovasainak, önkénteseinek. Alighogy az Új Európa Alapítvány támogatta „Patkó-dobogás” program véget ért, ismét fontos esemény színhelye volt Jáger János lovardája, akinek ezúton is köszönjük, hogy lehetővé teszi számunkra a” lócsoda” megélését.

Bár az állat-asszisztált terápiák világszerte egyre szélesebb körben használatosak fejlesztésre, nincs egy általánosan használt közös modellje a foglalkozásoknak.

A szervezet a Grundtvig Learning Partnership, az Európai Bizottság által támogatott Pet Assisted Therapy (Állat-asszisztált Terápia) című programja keretében angol, észt, litván, olasz, román és spanyol szakembereket fogadott május 29-én délután.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 09.


 

Sürgősséggel kellett orvosolni az SBO-n!

Gyermeksarok kialakítását támogatta a Törődés Alapítvány!

 

A „TÖRŐDÉS” Szentesi Gyermek és Diák Alapítvány 2014. május végén egy gyermeksarok kialakítását támogatta a sürgősségi osztályon, mert itt is több száz gyermek kerül ellátásra.

Dr. Halász Oszkártól a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Sürgősségi Osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy ebben az évben (az év első 5 hónapjában) 732 fő 14 év alatti gyermeket és 1040 fő 14-18 év közötti fiatalt láttak el. Többeket úgy, hogy nem kellett bekerülniük a gyermekosztályra, és az ellátás várakozását a rideg váróteremben kellett eltölteniük.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 09.


 

Két ezüst érem a Balaton Bajnokságon!

 

Pünkösd vasárnapján rendezték meg ötvenhatodik alkalommal a Nemzetközi Balaton Bajnokságot Veszprémben. A szentesi atléták ott voltak a több mint ötszáz versenyző között. Seres András a férfi diszkoszvetésben kétszer is túldobta a hatvan métert,és 60 méter 41 centiméteres eredményével ezüst érmes lett. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 09.


 

TANULNI NEM CIKI!

Tanulmányi versenyek legjobbjainak elismerése 2014.

 

A hétvégén köszöntötték a tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő tanulókat és felkészítő pedagógusaikat a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban. Idén 13 alsó és 13 felső tagozatosnak, 14 középiskolásnak, valamint a Lajtha László Alapfokú Művészeti iskola 24 és a Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3 tanulójának adott át könyvjutalmat és emléklapot Szirbik Imre polgármester és Szűcs Lajos alpolgármester és Móra József önkormányzati képviselő, az önkormányzat Művelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 08.


 

Fundango Bringatábor - Szentes

 

Van egy jó tippünk a nyárra, ha sportolásra vágysz! Bicósok jelentkezését várják a Fundango bringatáborba! Részletek és jelentkezés: fdgtabor@gmail.com

 

Egy hetes MTB/BMX tábor a Fundango profi bringás csapatával. Ha szeretnél trükköket tanulni és tippeket hozzá gyere el Szentesre a Fundango bringatáborba!

Ha részt veszel a táborban, máris gazdagabb leszel egy egyedi gyártású Fundango pólóval!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 05.


 

Mérlegelték az esélyeket

 

Pénteken, a szentesi Dr. Papp László Sportcsarnokban ismét összejön a magyar profi boksz apraja-nagyja, hiszen itt rendezi következő gáláját a Ferobox Event vállalkozás.

Az esemény egyik főmérkőzésén a fiatal nyíregyházi reménység, Nagy Lajos Márk (17 győzelem – 0 vereség) első alkalommal teszi kockára a márciusban megszerzett WBO (Boksz Világszervezet) ifjúsági vb-övét. A középsúlyú versenyző bunyós kihívója a német Toni Camin (8 győzelem – 1 vereség – 2 döntetlen) lesz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 05.


 

NYÁRI MESETRÉNING

 

Miben segíthet?

- fejleszti a társas készségeket; segíti a feszültség és a szorongás oldását; megmutatja, hogyan lehet megoldásokat találni egy egyensúlyvesztett helyzetben; támogatást ad ahhoz, hogy legyőzzük félelmeinket, korlátainkat; a mese megismertet a konfliktussal és annak lehetséges megoldásaival; mindezek mellett alakítja a világról alkotott képet, a fantáziát stb.

 

Milyen eszközöket használok?

- magát a mesét különböző módon és formában; művészetterápia (festés, rajzolás, ragasztás stb.); szerepjáték; varázsjátékok.

 

Kik jelentkezhetnek?

- 5-8 éves gyerekek. A csoport létszáma maximum 8 fő ( a csoport 5 jelentkező esetén már biztosan elindul).

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 05.


 

Gyereknap a kutyaiskolában

 

2014. június 7-én gyermeknapi rendezvényt szerveznek a SZESE kutyaiskolában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 04.


 

Műszakiak között a vezérkari hallgatók

 

Csapatlátogatás során az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredhez látogattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem  Felsőfokú vezetőképző tanfolyam hallgatói Szentesre, 2014. június 3-án. A 14 fős látogatói csoportban magyar, kínai, német, olasz, orosz hallgatók vettek részt.

A vendégeket Varga István alezredes, ezredparancsnok-helyettes fogadta és köszöntötte. Jelentés formájában megismertette őket az ezred rendeltetésével, szervezetével, NATO-n belüli nemzetközi szerepvállalásával, valamint a legfontosabb feladataival. A honvédség különböző haderőnemeit képviselő látogatók érdeklődve hallgatták az előadást, hiszen szakmai ismereteik bővültek a műszaki szakma rejtelmeivel.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 04.


 

A Szentesi Művelődési Központ programajánlója

 

Íme a Szentesi Művelődési Központ programajánlója, melyből megtudhatja, milyen rendezvényeket szerveznek, vagy adnak helyszínt júniusban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 04.


 

Erről olvashat a Szentesi Élet legújabb számában

 

- Az Erzsébet tér északnyugati sarkában, egy lelőhelyen ásott munkagödörben előkerült eredeti helyén Szentes első 11-12. századi kemencéje, boltozattal és ép sütőfelülettel, melyet csak a csatornaárok rongált meg.

 - A szentesi polgárőr egyesületnek május 30-án, másodszorra sikerült megtartania a beszámoló, évzáró közgyűlését. Két héttel korábban a vezetőség nem kellően készült fel és heves viták szakították félbe a közgyűlést.

- Május utolsó hetében már nem nyitott ki Lapistón a vegyesbolt, melyet korábban a Hunor Coop Zrt. üzemeltetett. Az ott élők elkeseredetten fordultak lapunkhoz, mivel már nincs lehetőségük helyben beszerezni a mindennapi ellátásunkhoz szükséges fogyasztási cikkeket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 04.


 

A Nemzeti Összetartozás Napján, Szentesen.

250 méteres zászlók a Kossuth téren

 

Szentes - 250 méter hosszú székely, illetve magyar zászlót hoztak magukkal azok a sepsiszentgyörgyi diákok, akik a HMG drámatagozatának meghívására érkeztek a városba.

A zászlókat a Trianon- emléknap tiszteletére 2014. június 4-én kifeszítettek a Kossuth téren. Az eseményen több szentesi intézmény diákjai és tanárai vettek részt, közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 04.


 

Hétvégi útlezárások városi programok miatt!

Közérdekű közlemény

 

Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy városi rendezvények miatt az alábbi útszakaszokon teljes útlezárás lesz:

2014. június 7-én 12:00 – 23:00 óra között: Kossuth L. utca Posta előtti zebrától, Polgármesteri Hivatal előtti zebráig, Ady E. utca Lipóti Pékségtől, Petőfi S. utca SzVSz Nyomdáig.

 

2014. június 11-én 6:00-16:00-ig az Ady E. utcán a Szarvasi Húsbolttól, a Lipóti Pékségig .

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 04.


 

Bizánci zene és az orthodoxia története

 

Bizánci zene és az orthodoxia története címmel hallgathatunk előadásokat a Szent Miklós téren található Görög-Keleti templomban 2014. június 7-én és 14-én 18.00 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenes előadásokra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 03.


 

A holokauszt szentesi áldozataira emlékeztek

 

2014. június 1-jén megemlékezést tartottak a holokauszt szentesi áldozatainak emlékére a szentesi izraelita temetőben. A nyílt rendezvényen beszédet mondott és az áldozatokra emlékezett Markovics Zsolt szegedi főrabbi, Erdélyi Miklós a vásárhelyi hitközség vezetője és Szirbik Imre polgármester.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 02.


 

Mosollyal teli ünnep a Nagygörgős utca végén

Rózsika néni 90 éves

 

Nagy ünnepségre készültek a Nagygörgős utca végén, ahol Vass Antalné - Rózsika néni 90. születésnapját ünnepelte. Széles mosollyal fogadta Rózsika néni a vendégeket és csak akkor tört el a mécses, amikor megérkezett fia is az ünnepségre.

A város nevében Szirbik Imre polgármester úr köszöntötte a mindig mosolygós nénit, melynek a titkát is megtudtuk! "Ha megütnek jobbról, a másik oldalad még akkor is mosolyogjon."

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 02.


 

Új vezetőség az Ipartestület élén

 

Május közepén tartotta éves közgyűlését a Szentesi Ipartestület. Idén lesz 130 éves a szentesi Iparosság, melyet 17 céh hozott létre 1884-ben. Akkor 1053 iparos ember dolgozott Szentesen és vidékén közel 70 iparágban. Sajnos annyira lecsökkent az iparos társadalom, hogy jó, ha 50 iparos működik Szentes és vidékén.

Az éves elnöki beszámoló után új vezetőt választottak a leköszönő Várdai Béla helyére. Az elnöki posztot Kádasi Zoltán tölti majd be a jövőben.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 06. 02.


 

 

.