Összeállt a zsűri a Kakasfőzőre!

Hétvégén minden napra vidámság a IV. Szárnyas Napokon!

 

Hamarosan kezdődik a várva várt IV. Szentesi Szárnyas Napok!

A pénteken nyitó  kisüzemi sörfőzdékben kóstolhatók lesznek a legkülönfélébb sörök. Kapható lesz többféle gyümölcsös, barna, ír jellegű vörös, fekete, világos és szűretlen sör is. Többek között két kitelepülő csárda is gondoskodni fog arról, hogy senki ne maradhasson éhen, de természetesen nem hiányozhat majd a kürtőskalács, és egyéb finomság sem. Minden napra jut vidámság az idei évi rendezvényen is. Pénteken csirkeszárnyevő verseny, operettek és a Chevrolett Band fergeteges rock and roll koncertje gondoskodik a jókedvről.

Szombaton délelőtti és délutáni gyermekprogramok, népdal, néptánc előadások, és persze az elmaradhatatlan Sör kalandtúra, valamint sörkirály választás lesz a jókedv alapja. Nem kérdés, hogy a rendezvény fő attrakciója mégis a szombaton 14:00 órakor rajtoló IV. Hungerit Kakasfőző verseny lesz, amelyre idén már több mint 100 csapat nevezett.

Természetesen összeállt a kakas ételcsodákat bíráló zsűri is, amelynek –mint ahogy tavaly is -  Szűcs Lajos alpolgármester, Márton Mária (Üdülőközpont igazgató), is tagja lesz. A zsűri elnök pozícióra a szervezőség ez évben a szentesi mesterszakácsot, Dömsödi Imrét kérte fel, aki örömmel vállalta a feladatot.

Az idei zsűrinek egy igazi szakács híresség is tagja lesz. Toókos Ferenc (Olimpiai és Világbajnok mesterszakács, szakácsmester, Magyar Nemzeti Válogatott tagja) tudása és szakértelme is segít a döntésben, mely szerint eldől majd, hogy melyik csapat főzi idén a legfinomabb kakaspörköltet Szentesen.

 

A szombati napot a Fuvi Band zenekar fellépése zárja majd. Vasárnap 10:00 órától kutyás programok (kutya szépségverseny, agility, agárverseny, stb), és a 16:00 órakor kezdődő „Vasárnapi Kakaskodás” bokszgála lesz a programban. A felsoroltak mellett Hungerit szárnyas farm, gyermek kalandterep, bouilder mászótér várja még ingyenesen a látogatókat. A rendezvény helyszínéül szolgáló szolgáló Kurca-part Kalandpark és a szomszédságában lévő Vidámpark a rendezvény minden napján teljes szolgáltatással nyitva tart.

A szervezők minden érdeklődő látogatót szeretettel várnak a IV. Szentesi Szárnyas Napok rendezvényre!

 

 

 

Szentes, 2014. 06. 19.

 

.