Kiss Bálint tudományos emléknap

 

 

A Kiss Bálint Református Általános Iskola 20 évvel ezelőtt vette fel a tudós lelkipásztor nevét.

 

 Ebből az alkalomból az intézmény tudományos emléknapot szervez 2014. március 21-én pénteken 10 órai kezdettel. 

A rendezvény helyszíne a Kiss Bálint Református Általános Iskola díszterme (Szentes, Kossuth tér 2.)

 

Az előadás-sorozat első részében Labádi Lajos ny. levéltár-igazgató és Karikó-Tóth Tibor iskolaigazgató mellett fővárosi vendégek, dr. Filep Antal néprajztudós, nyugalmazott egyetemi tanár és dr. Takács Edit, a BFL főlevéltárosa szerepelnek. 

A második részben 12 órától két szegedi előadó, dr. Homoki Nagy Mária egyetemi tanár, Szentes díszpolgára és dr. Mód László néprajzkutató-muzeológus, egyetemi adjunktus után Tímár Ferenc mérnöktanár, informatikus könyvtáros előadásával zárul a tudományos emléknap.

 

 Kiss Bálintról további információk, hivatkozások találhatók a Wikipédia szócikkében, míg műveiből néhány már elérhető az e-Könyvtár Szentes digitális helytörténeti gyűjteményben, illetve a SzentesInfo szerveren

 

 

A rendezvény meghívója az alábbi képre kattintva tölthető le. 

 

 

Mindenkit szeretettel várnak a rendezők!

 

Szentes, 2014. 03. 17.

 

.