Suliváró Nagycikusz

 

 

 

Suliváró Nagycirkuszi produkcióval várták a leendő elsősöket a Kiss Bálint Református Általános Iskolába 2014. február 11-én.

 

 

 

A 4.a és b osztály nagyon készült a műsorra, és hetek óta gyakorolták, hogy tényleg cirkuszi hangulatot varázsoljanak az iskola tornatermébe. Karikó-Tóth Tibor igazgató köszöntése után bemutatta a két első osztály tanító párosait, majd rövid tájékoztatót tartott az iskola honlapjáról letölthető igényfelmérő adatlapról, mely az első fázisa az iskolába való bejutásnak.

 

 

 

Ezután következett az interaktív cirkuszi előadás, melybe a közönség is bekapcsolódhatott.

 

 

 

Láthattunk zsonglőröket, bohócokat, oroszlánokat, erőművészeket valamint bűvészeket, feketepárducokat. A gyermekek vastapssal köszönték meg a szórakoztató délutánt.

 

 

 

Az iskola következő iskolaváró programja február 18-án lesz 16.00 órakor, ahol kézműveskedéssel várják a leendő diákokat és szüleiket.

 

További képek az előadásból:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2014. 02. 12.

 

.