Játékos bemutató a Szentes VK-nál

 

Kiss Gyula, Kistamás Zsolt, Hegedűs István, Keresztes István, Martin Kolarik, Matajsz Márk, Fülöp Tibor

 

A Szentesi VK új igazolásait mutatták be a csütörtöki sajtótájékoztatón. Hagyományosan a Szentesi VK egyik szponzora, a Pano Sport Pub adott helyet a pólós sajtótájékoztatónak, amelyen a klub bemutatta új edzőit és játékosait. A női kispadon Zantleitner Krisztina helyét a szentesi származású Tóth László foglalja el, míg a férfiaknál a vezetőedző Fülöp Tibor munkáját Matajsz Márk segíti.

 

 

B-J: Kistamás Zsolt, Hegedűs István, Keresztes István, Kiss Gyula, Martin Kolarik

 

Kistamás Zsolt Pécsről érkezett, és 64 találatával a góllövőlista élmezőnyében végzett tavaly. Az utánpótlás Európa-bajnok Keresztes István az Egri Főiskola csapatát cserélte a Valdorra, Kiss Gyula (az OSC-ből jön, kettős igazolással szerepelt a második vonalban a Békéscsabában is) és a szentesi kötődésű Hegedűs István (Kecskemét) is eredményes pólós, az OB I/B góllövőlistájának elején végeztek a 2012–2013-as bajnokságban. A legnagyobb erősítésnek azonban vélhetően a két szlovák válogatott, Martin Kolaraik és Tomas Kostelnik számít majd.

 

 

 

Mindannyian elmondták, sokat várnak az új környezettől, szeretnének tanulni, mindent megtenni a szentesi színekért, és az együttest a legjobb 8 közé várják a bajnokságban. Úgy vélekedtek, a szigorú tréner hírében álló vezetőedző keze alatt fejlődhetnek, elérhetik a kitűzött célt.

 

 

 

A maradókkal lesz teljes a Valdor-keret, Horváth Tamás és Horváth Alex kapusok, valamint a mezőnyjátékosok: Németh Dániel, Hegedűs Bence, Józsa Tibor, Szabó Levente, Nagy Márton, Werner Richárd és Pellei Frank.

 

 

 

Szentes, 2013. 08. 09.

 

.