Közszolgálati dolgozók elismerése

 

Az államalapító Szent István ünnepe alkalmából rendeztek ünnepséget 2013. augusztus 16-án délelőtt a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban. Ezen a napon a huzamosabb időn keresztül a köz szolgálatában végzők munkáját ismerték el.

 

Az ünnepségen azokat részesítették elismerésben, akik hosszú éveken keresztül szívesen vállaltak plusz munkát és azt pontosan, precízen végezték el. A közszolgálati területen dolgozók plakettet és pénzbeli juttatást vehettek át kimagasló tevékenységükért Szirbik Imre polgármestertől.

 

 

 

 

 

 

 

Szent István-napja tiszteletére városi elismerésben részesülnek:

 

 

 

Bocskar István Csaba a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Ipari Park referense. Jól működő szakmai és partneri kapcsolatot épített ki és tart fenn a helyi és vidéki vállalkozókkal, vállalkozásokkal, képviselőkkel, illetve szervezetekkel. A tőle telhető maximális segítséget igyekszik minden hozzá fordulónak megadni. Munkahelyi elfoglaltságán túl a város közéletében is jelentős szerepet vállal a sportéletben és a városi rendezvényeken való közreműködésével.

 

Botos Andrea a Családsegítő Központ Gyermekjóléti Szolgálatának családgondozója 1999. október 01-től. Főiskolai tanulmányai befejezésével még magasabb szinten látja el feladatait. Munkája során igyekszik a legoptimálisabb megoldásokat keresni. Javarészt nevéhez fűződik a városi szintű „23 órás tekergés" és a Pepita Macska Ifjúsági Klub működtetése is.

 

 

 

Boros Éva a Gondozási Központ mentálhigiénés munkatársa. Először a fogyatékkal élők foglalkoztatásában, majd később az idősek nappali ellátásában végzi feladatait. Több éven keresztül vezetőként dolgozott az I. sz. Idősek Klubjában. Folyamatosan képezi magát. Számos kezdeményezés fűződik a nevéhez, pl. térségi „ki mit tud?", kiállítások szervezése, demens személyek nappali ellátásának koordinálása, kulturális programok betanítása. Munkatársait új ötletekkel segíti. Hivatástudata, aktivitása, emberi magatartása példaértékű.

 

Csorbáné Tóth Marianna a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal ügykezelője 1999 óta. Munkáját pontosan, felelősségteljesen és nagy figyelemmel végzi, jelentős többlet munkát is vállalva, amellyel hozzájárul, hogy az ügyintézők zavartalanul láthassák el feladataikat. Munkatársaival és az ügyfelekkel egyaránt kedves és segítőkész. Precizitásának köszönhetően az év elejei átalakulást követő iratok átadása fennakadás nélkül zajlott

 

 

 

Laszló Béla a Sportközpont pályamunkása 1983 óta. Közvetlen kapcsolatban áll az egyesületek vezetőivel és tagjaival. Felügyeli és ellátja az öltözőhelyiségek és a futballpálya egész területének rendjét. Szervezi és végrehajtja a szükséges karbantartási, javítási feladatokat olykor a többi sportlétesítménynél is. Nagy szakmai felkészültségével, ötleteivel hatékonyan vesz részt a feladatok megoldásában.

 

Lenti Edina a Központi Gyermekélelmezési Konyha pénztárosa. 1997. decemberétől konyhai kisegítőként a konyhai munkavégzés munkafázisait végigjárva képezte magát, majd érettségit szerzett. 2002. szeptembertől pénztárosi feladatokat lát el. Munkáját precizitás, szakmai hozzáértés és megbízhatóság jellemzi.

 

 

 

Magyar Gézáné a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon szociális ügyi ntézője. 1975-től közalkalmazottként dolgozott a nagymágocsi Idősek Otthonában, majd a derekegyházi Ápoló Otthonban és a Szentesi Pszichiátriai Otthonban. 2008 óta dolgozik jelenlegi munkakörében. Pontos munkavégzése mellett segítőkész, barátságos modora, magas empátiás készsége, megértő magatartása eredményeként az intézmény lakóival bizalmi viszonyt alakított ki. Vidám természete, önzetlen szeretete nagy segítséget jelent az Otthon lakói számára.

 

Makai Lajosné a Bölcsőde kisgyermek nevelője 1988 óta. Módszertani elvek figyelembevételével, szakszerűen, önállóságuk fejlődését elősegítve gondozza a rábízott gyermekeket. Nagy hangsúlyt fektet az etikus viselkedéshez szükséges ismeretek átadására. Csoportjában jellemző a derűs, nyugodt alkotói légkör. Igyekszik a szülőkkel együttműködő, segítő szándékú, mély kapcsolat kialakítására. Életszemléletében pozitív beállítottság, együttműködés, jó problémamegoldó képesség jellemzi. Jó közösségi ember.

 

 

 

Urbánné Lakos Edit a Városellátó Nonprofit Kft főkönyvelője. 2009-ben gazdaságvezetőként kezdett dolgozni az Intézménynél. Munkáját nagy szakmai felkészültséggel és hozzáértéssel végzi. Jelentős érdeme van az intézmény eredményes gazdálkodásában. Kollégái és beosztottjai tisztelik lelkiismeretes munkájáért, szakmai tudásáért és emberi magatartásáért.

 

Tési-Vass Gergelyné a Művelődési Központ portásjegypénztáros-takarító munkakörét látja el 2003. július 01től. Munkáját szorgalmasan, pontosan, megbízhatóan végzi. A rábízott feladatokat maradéktalanul ellátja. Kapcsolata az intézmény összes dolgozójával és a külső partnerekkel kiváló, mindenkivel türelmes, segítőkész.

 

 

 

Varga Mária a Városi Intézmények Gazdasági Irodájának gazdasági főelőadója 28 éve. Feladata a főkönyvi könyvelés és a pénztári kifizetések ellenőrzése. Munkáját mindig jól, pontosan látja el. A rábízott feladatokat a legjobb tudása szerint végzi. Munkatársaival való kapcsolata jó. Szakmai tudását folyamatosan fejleszti.

 

Veres Ferenc a Városellátó Nonprofit Kft. gépzelője 2006 óta. Kezdetben a hulladék tömörítő gépet kezelte, majd a lerakó bezárása után az aprító gépet és a rakodó gépet. Az eltelt idő alatt munkája ellen kifogás nem merült fel, azt mindig becsülettel végzi el.

 

Szentes, 2013. 08. 16.

 

.