15 éves az ALIBI együttes

 

 

 

Tizenöt évvel ezelőtt derekegyházi fiatalokból álló baráti társaság indította útjára az azóta már nagyra nőtt ALIBI zenekart. Az évforduló méltó megünneplését ahonnan indultak, a  Derekegyházi Művelődési házban rendezték a zenekar egykori és mai tagjai.

 

 

 

 

 

Ebből az alkalomból idézzük most fel az együttesben megfordult fiatalok segítségével az elmúlt 15 évet. Az első nyilvános fellépésük 1997 tavaszán volt a Tompaháti Kultúrházban ami után a sikertől felvértezve elhatározták, hogy „ALIBI” néven próbálkoznak zenével szórakoztatni kicsiket nagyokat. Az akkori tagok Filep Lajos, Vida Lajos, ifj.Borbás István, Munkácsi Viktor, Schrantz Zsuzsa és Kovács István voltak.

 

 

 

 

 

 

 

Kezdetleges hangtechnikával indultak és ahogy telt az idő szaporodtak a fellépések, úgy a technikai felszerelésüket is tudták fejleszteni. Egyre szebben, egyre színvonalasabban szóltak, de ez nagyon sok anyagi áldozatába került a zenekarnak. A mai felszerelésük már több milliósnak becsülhető és kiváló minőségben szól. Az idők múlásával a zenekar tagjai is cserélődtek, új dobos Farsang Zsolti lett, Vida Angéla énekesnő-ként került a társulatba.

 

 

 

Az alap, a derekegyházi mag azonban nagyon sokáig meg maradt. Ahogy számolgatták a fiúk az eltelt 15 évben kb. 18-an fordultak meg ,  különböző posztokon, zenészek és énekesek egyaránt. Utoljára mint alapító, Filep Lajos vált meg a zenekartól 2011-ben. A mostani felállásban már csak ketten vannak az alapítók közül, ifj.Borbás István és Munkácsi Viktor.

 

 

 

A „Megasztár” döntőiig jutott Boros Réka énekesnőt most Vida Angéla helyettesíti amíg Spanyolországból visszatér. Jelenleg a csapatban zenél Kaczkó Marton György gitáros és Mészáros István Csaba dobos, valamint a férfi énekes Vígh-Molnár Róbert.  Ma már elmondható róluk, hogy igazán igényes és kifogástalan mind a megjelenésük mind a zenéjük, igazi party zenekarrá váltak.

 

 

 

Magukról így vallanak: Együttesünkkel bejártuk az ország különböző pontjait, sőt kaptunk meghívást már külföldről is (Ausztria, Románia).

 

 

 

Az Alibi igazi tánczenét játszik, (pop, rock, disco, funky, latin, cha-cha, rock’n'roll, twist, fox stb.) amely lételeme egy jó mulatságnak, ahol garantáltan táncra perdül minden korosztály.

Az elmúlt évtizedek legjobb retro slágerei és a jelenkor közkedvelt külföldi és magyar dalai csendülnek fel a zenekar előadásában, valamint a legjobb mulatós nóták sem maradnak ki a repertoárból – amelyet folyamatosan bővítünk.

 

 

 

A zenekar műsorában helyet kapnak olyan előadóktól játszott dalok is, amelyek nem igazán jellemzők egy “átlagos” partyzenekar repertoárjában, de mégis remekül fogadja a közönség. (pl: “Petőfi rádiós dalok”,  Ákos, Quimby, Moloko, Dr Alban, Depeche Mode stb.)

A jól megszólaló  élőzene önmagában nem elég, zenekarunk fontosnak tartja az igényes megjelenést és a professzionális megszólalást is – kiegészítve látványos fénytechnikával.

 

 

 

Amire szívesen emlékezünk: Zenekarunk az elmúlt évben (október 22.) a népszerű énekesnő, Judy (Groovehouse) esküvőjén játszott, amelyről a csütörtök esti RTL Klub / Fókusz c. műsora is beszámolt, valamint péntek az RTL Klub Reggeli műsora is. December 31-én Keszthelyen a Hotel Helikon Szállodában lépett fel együttesünk egy egész estét betöltő rendezvényen.

 

 

 

A február 10-i születésnapon igazi örömzenélés volt, hiszen szinte mindenki eljött, aki a zenekarnak tagja volt. és együtt zenéltek egy egész éjszakán át.

A rossz idő ellenére is zsúfolásig megtelt Kultúrházban jól szórakozott mindenki aki eljött ünnepelni az ALIBI születésnapját. 

Borbás István

 

A rendezvény alkalmából készített riportfilmet megnézhetik olvasóink interneten a www.derekpont.atw.hu vagy a www.derekegyhaz.hu   de megnézhető lesz az  induló www.derekwebtv.atw.hu  weboldalon is ahol egy helyen lesz elérhető minden községünkkel kapcsolatos videó felvétel.

Szentes, 2012. 03. 04.
 

 

.