Lekerült a napirendről

Iskolabezárás felfüggesztve, avagy beszámoló a tüntetésről

 

 

 

Csendes tiltakozást szerveztek két iskola diákjainak szülői a tervezett iskolabezárások miatti tiltakozásuk miatt a Kossuth téren. 2011. március 25-én délután egy órakor gyűltek össze a Petőfi és a Damjanich általános iskolába járó diákok szülei, barátok és diákok, hogy ellenérzésüket mutassák a testületi ülésre siető politikusoknak.

 

 

 

Egy nem várt pillanat következett 13 órakor, amikor is a téren megjelent Szirbik Imre polgármester és tájékoztatta az összegyűlteket az aznapi testületi ülés napirendjében történt változásról. A polgármester elmondta, hogy a képviselők első olvasatban sem tárgyalnak a két iskola bezárásáról, mert az új közoktatási törvényt megvárják és csak azután történik intézkedés (átszervezés) a szentesi közoktatási intézményekben.

 

 

 

A Petőfis szülői értekezleten pont ezt kérdezte az egyik szülő, hogy miért kell Szentesnek elé szaladni az új közoktatási törvénynek. Lehet, hogy az új törvény kisebb osztálylétszámokat fog meghatározni, és így mind a két intézmény életképes lesz.

 

 

 

Sokan csak két óra előtt érkeztek a tiltakozásra, így lemaradtak a polgármesteri tájékoztatóról és a Városháza elé vonultak. Ott a rendőrök megkérték őket, hogy fáradjanak vissza Kossuth térre, mert oda szól az engedélyük, melyet a főszervező is megerősített.

 

 

 

Szúrós tekintettel néztek a tiltakozók a képviselőkre, mikor igyekeztek a testületire, de hogy megnyugodjanak a kedélyek újra lejött a térre polgármester úr.

 

 

 

A később érkezőket szintén tájékoztatta, hogy a mai napon le lesz véve a tárgyalási sorozatból a két iskola ügye és megvárják az új törvényt. Az első tájékoztatója során a tüntetés egyik szervezőjen átadott egy indítványt mely azt tartalmazza, hogy leveszik a tárgysorozatból a kérdést.

 

 

 

Azt végig tanulmányozva az érintettek azt nem értették, hogy miért 16-ai a dátum rajta, mert 16-dika után volt a Petőfiben a tájékoztató, így már akkor tudva lévő volt, hogy lekerül a napirendről, vagy akkor úgy volt, csak utána másról szólt az alpolgármesteri tájékoztató.

 

 

 

A megoldás egyszerű, a módosított indítványt a polgármester úr 25-dikén írta alá csak a kinyomtatásra váró anyagban a 16-dikai dátum maradt.

 

 

 

Szabó Zoltán képviselő is tárgyalt a tiltakozókkal és elmondta, hogy a bizottsági ülésen szinte összeveszésig fajult a vita az iskolabezárásokkal kapcsolatban. Az biztos, hogy valami megoldást kell találni az iskolák jobb finanszírozása tárgyában de ne az legyen az első, hogy iskolát zárjanak be. A tüntetőknek megígérte, hogy nemmel fog mindig szavazni a bezárással kapcsolatban. Továbbá elmondta, hogy sokallja azt, hogy oldalanként szinte 100.000 forintba került a szakértői anyag, mely az iskolabezárásokat javasolja.

Pedagógusok viszont a szakvéleménnyel kívánnak szívesen vitázni, mert abban találnak hiányosságokat vagy félreértéseket.

 

A Damós szülők viszont azért félnek a Deáktól, azaz rosszul fogalmazok, mert nem a Deáktól félnek, hanem a mellette található másik oktatási intézmény lakóitól, mert az iskolába igyekvő gyermekek nem mindig zavartalanul érkezhetnek meg az iskolába (ezt a tüntetésen bárki hallhatta).

 

 

 

Szóval egyenlőre mindenki megnyugodhat, de ezzel a probléma a csökkenő gyermeklétszám nincs megoldva. Az április végi beiratkozás majd mindent megmutat, ugyanis a szülők kezében a döntés.

 

Szentes, 2011. 03. 25.

 

 

.