Koszta József születésének 150. évfordulója

 

 

 

Szombaton délelőtt Szentesen, a Kálvária temetőben megemlékeztek Koszta József, Kossuth –díjas festőművész születésének 150. évfordulójáról. Mihály Béla és Várkonyiné Mihály Erna klarinét játéka után, az alkotó életpályáját ismertette és méltatta Dr. Balázs György, a történelemtudományok kandidátusa.

 

 

 

Többek között elmondta, hogy a székely születésű festő igazából a Kurca parti településen tudott alkotásaival kiteljesedni. A beszéd után a Koszta József Általános Iskola diákjai adtak rövid műsort, majd a helyi önkormányzat, az Együtt Szentesért egyesület, a Tájak-Korok- Múzeumok Egyesület helyi csoportja és más civil szervezetek megkoszorúzták Koszta dísz sírhelyét.

 

 

 

A megemlékezést követően a művész utolsó szentesi lakóhelyének falán lévő emléktáblát koszorúzták meg a szervezők és az emlékezők.

 

 

Szentes, 2011. 03. 27.

 

 

.