Átadták a Látványtárat

 

 

 

Véget értek a szentesi Koszta József Múzeum ligeti épületében zajló felújítási munkálatok.

Az intézményben európai uniós pályázat keretében közel 55 millió forint támogatással épület-felújítás, modern látványtár kialakítás, valamint raktárbővítés- és korszerűsítés valósult meg. A beruházáshoz iskolai oktatást segítő múzeumi órák, informális tanítást erősítő foglalkozások szervezése is kapcsolódik. Ennek jegyében köszöntötte csütörtökön Dr. Béres Mária régész, az intézmény igazgatója az egybegyűlteket.

 

 

 

A köszöntőben Dr. Béres Mária igazgatónő kiemelte: „Szentesen több egymásra épülő TIOP és TÁMOP projekt segítségével kialakított múzeumi látogatói központ valósult meg, amely ötvözi a hagyományos kiállítási funkciókat, a ma igényeit kiszolgáló, modern, interaktív elemekkel. Ennek méltó zárása a mai múzeumpedagógiai foglalkozás és a kiállítás megnyitó.”

 

 

 

További programként egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők, melynek során a takácsmesterség és a gabonaőrlés történetével és kulisszatitkaival ismerkedhettek meg.

 

 

 

A projektzáró rendezvény fénypontjaként megnyitották a „Mesterségünk címere…” - Kézműves remekek a szentesi Koszta József Múzeum régészeti gyűjteményéből című kiállítást, melynek érdekessége, hogy a múzeum munkatársai és a Szegedi Tudományegyetem régészhallgatói közösen tervezték meg a kiállítás anyagát, amely közel hétezer év kézműves remekeinek legszebb múzeumba került darabjait mutatja be: látható lesz többek között római kori csiga alakú mécses, illatszeres üvegcse illetve egy üvegből készült cipellő is.

 

 

 

A harmadéves szegedi és az ERASMUS-program segítségével Szegeden tanuló kolozsvári régészhallgatók a korábbi szentesi múzeumigazgató, Dr. Vörös Gabriella irányítása alatt tanulhatták meg a kiállítás-rendezés praktikáit. A tárlatot a szegedi Régészeti Tanszék vezetője, Dr. Révész László nyitotta meg.

A mintegy 55 millió forintos beruházás, melyet az Európai Unió támogatott, ezzel az eseménnyel hivatalosan véget ért.

 

 

 

Szentes, 2011. 12. 16.
 

.