Lóháton…

 

 

 

2010. szeptember 11-12-én immár 6. alkalommal rendezte meg a Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő támogatásával Lovasterápiás Versenyét Fóton, a Lovasterápiás Centrumban. Szentesi résztvevője is volt a rendezvénynek, a Jó Úton-Lóháton Alapítvány lovasai képviselték városunkat. Bár a szombati kategóriák versenyzőihez az időjárás nem volt kegyes, hiszen gyakran zuhogó esőben kellett végiglovagolni a programot, a lelkesedést az időjárás nem befolyásolta.

 

 

 

Vasárnapra az idő is összekapta magát, így nem csak boldog gyermekarcokat, de a ragyogó égboltot is láthattuk, ami mind a szervezők, mind a versenyzők dolgát megkönnyítette. A szentesi csapat tagjainak eredménye: Gyógypedagógiai lovastornában 3db arany és egy ezüst érem, díjlovaglásban egy ezüst és 2db bronz érem, valamint ügyességi pályán egy 4. illetve egy 6. helyezés.

 

 

 

Mindez az összesített versenyben elég volt a második helyezésért járó kupához. Végül, de nem utolsó sorban a siker kovácsai: Benedek Antal, Dékány Dóra, Földi Péter, Horváth Zsolt, Makai Anikó, Szabó Zita terápiás lovasok, valamint felkészítőik Piti Irén lovasterapeuta, és Csík Anikó lovasterápiás segítő.

 

 

Szentes, 2010. 09. 14.

 

 

.