Átadták a felújított Kossuth utcát

  

 

 

2010. szeptember 16-án adták át a forgalomnak a felújított Kossuth utcát. Már nagyon várta mindenki ezt a pillanatot, mert hónapok óta az építkezés lassította a forgalmat.

 Ezen a napon több rendezvény is volt a városban, de ennek ellenére több százan kíváncsiak voltak erre az eseményre.

 

 

 

Az Alföld néptáncegyüttes próbálta ki elsőként az új térburkoló által borította útszakaszt, melyet ezután Szirbik Imre polgármester és a kivitelező képviselője Varga Sándor avatott fel.

Mosolyra fakasztott mindenkit, amikor az első közlekedő megjelent az új útburkolaton, aki nem volt más, mint egy óvodás, aki kerékpárjával végigszáguldott az ünneplők előtt. Ezután a tömeg átsétált a Kossuth térre, ahol tovább folytatódott a Katonazenekari Fesztivál.

 

 

 További képek az eseményről ITT!

A beruházásról részletesebben: Több éves előkészítő munka és sikeres pályázatok összehangolása eredményeként befejezés előtt áll a Kossuth utca rekonstrukciója I. ütemének megvalósítása. Szentes Város Önkormányzata a korábbi években megkezdett belterületi utak felújítását folytatva pályázatot nyújtott be a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz a DAOP-2008-3.1.1/B azonosítási  számú  felhívására  a  „Szentes – Kossuth  utca,  Nagyhegyszéli  út  és Szegvári út felújítása” tárgyában.

 

A Kossuth utca felújításához kapcsolódóan a város kerékpárút hálózatának kiépítésére szintén pályázatot nyújtottunk be a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz a DAOP-2009-3.1.2/A azonosítási számú felhívására. Ezzel összefüggésben Szentes főutcájának járda felújítására is pályázat készült a DARFT/TEKI/2009. a helyi önkormányzatok fejlesztési feladatai „területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztési feladatok” támogatása című pályázatra.

 

E három pályázat eredményeként a teljes kivitelezési költség összesen: 432,2 millió Ft. Ebből az elnyert támogatás:190.6 millió Ft, önkormányzati saját forrás 241.6 millió Ft. A projekt első ütemének keretében felújított útszakasz hossza 815 fm, a megépített kerékpárút hossza 1994 fm, a felújított járda hossza 1704 fm, ez közel 5000 m2 térköves járdát jelent.

 

 

 

A Kossuth utca felújítása kapcsán körforgalmak épültek a Rákóczi és Kossuth utcák, valamint a Klauzál és Somogyi Béla utcák kereszteződésében. A Kossuth utca Mátyás király utcai, valamint a József Attila utcai csomópontjában terelőszigetek kerültek kialakításra. Az építéssel a zöldfelületi részek is bővültek. A virágok, a fák, a gyepek telepítésének eredményeként megközelítőleg 1000 m2 új zöldfelület keletkezik, mintegy 5000 tő növény telepítése történik meg. Az elavult utcabútorok cseréje is sorra kerül.

 

A felújítási munkálatokkal párhozamosan a főutcán lévő közműhálózat rekonstrukciója is megtörtént (víz, szennyvíz, távhő, gáz és telefon). A Kossuth téri körforgalom végleges kiépítése és a Kurca-híd átépítése áthúzódik a jövő évre. Mivel ezek szorosan kapcsolódnak a városközpont rekonstrukciós pályázatához és a Petőfi Szálló felújításához. Ezen munkálatok az önkormányzat tulajdonában lévő Városellátó Intézmény kivitelezésében valósultak meg, helyi munkaerőt foglalkoztatva. A beruházás Varga Sándor intézményvezető, Forrai Ferenc műszaki vezető és Sáfrán Bálint műszaki munkatárs vezetésével valósult meg.

Szentes, 2010. 09. 30.

 

 

.