Életveszélyes helyzetek 3 percenként

 

 

A tűzoltóság előtt található útkereszteződésben "fő műsoridőben" három percenként alakul ki veszélyhelyzet, mert az útburkolati jelek nincsenek felfestve, továbbá hiányoznak a főút kanyarodását jelző közlekedési táblák is - erre hívta fel figyelmünket egy olvasó. Már kétszer elé szaladtak, pedig neki volt elsőbbsége!

 

 

A Kossuth utca átalakulása során több jelzőtábla átkerült más helyekre, viszont ebben a kereszteződésben az összes eltűnt. A Rákóczi F. utca felől érkezve semmi nem tájékoztatja az átutazókat, hogy a főút elkanyarodik. Mi helybeliek tudjuk, de aki csak most jár nálunk először, annak ez fontos tájékoztatás.

Az Attila útról érkezők ebbe a kereszteződésbe érkezve akadálytalanul haladnak a városközpont felé. Igen ám de a rendőrség felől érkezve úgy néz ki, mintha egyenesen vezetne a Kossuth utca, így a vasútállomás felé haladva lehet úgy is értelmezni, hogy az ott haladónak van elsőbbsége. Szóval itt van a bibi, amit táblákkal lehet (kell) orvosolni, nehogy az legyen megint belőle, ami a Mi szóltunk esetnél! 

 

 

Míg nem kerülnek fel az útburkolati jelek, és a táblák, addig is figyeljünk az átutazókra ebben a kereszteződésben!!!

Szentes, 2010. 09. 20.

 

 

.