Határtalanul Szentes!

 

Talán a következő esztendőkre lehetne ez a szlogen a várost népszerűsítő PR mondat, mert az elmúlt hetekben történelmi találkozóra került sor Szentesen. Na de ennyire ne ugorjunk előre az időben, hamarosan mindjárt kiderül, hogy mire is gondoltunk.

 

 

 

Az elmúlt esztendőben civil kezdeményezésnek köszönhetően a Szlovákiában található Szentes képviselő-testülete Szentesre látogatott. Kiss Endrének a FotoPrint Stúdió vezetőjének köszönhetően, akkor hivatalosan is találkozott Szentes (HU) és Szentes (SK) polgármester. A lecsófesztivál előestéjén egy fergeteges hangulatú szalonnasütő party-n vehettek részt a szlovák település képviselői. Akkor meghívást kapott Szentes (HU), hogy látogassunk el a szlovák Szentesre.

 

 

 

A viszontlátogatásra 2010. május 8-9-én került sor ugyancsak civil kezdeményezében. A Szentesről (HU) induló delegáció nem csak egy szentesi polgármesterrel vágott neki a több mint 5 órás utazásnak, hanem egyből kettővel. A delegációval tartott a romániai Újszentes polgármestere Szilágyi Géza is, aki nem kis meglepetést okozott a vendéglátóknak. A szentesi képviselő-testület úgy határozott, hogy kezdeményezi a két Szentes testvérvárosi kapcsolatának felvételét – erről is szó volt Szirbik Imre szentesi polgármester és Liszkai Gusztáv Svätuše (Szentes) polgármestere között, miután találkozott a három szentesi városvezető a szlovák Szentesen.

 

 

 

Liszkai Gusztáv nem tudott szóhoz jutni, mikor a két polgármester bemutatkozott, hogy üdvözletét hozzák Szentesről Szentesnek. A település lakosai is elmosolyodtak, mikor bemutatkozáskor azt lehetett hallani, hogy „Szirbik Imre Szentes város polgármestere, Szilágyi Géza Újszentes polgármestere, Liszkai Gusztáv Szentes polgármestere”. Gyorsan körbe is néztek, hogy nem-e kandi kamera, de amikor kiderült az igazság, hogy ez nem vicc, akkor volt csak nagy nevetés.

 

 

 

Mindenesetre a közel 900 főt számláló Szlovák település kitett a vendégszeretet terén, mert e rövid két nap alatt mindent meg akartak mutatni városukból és annak környékéről. Az ott élő emberek nagy része vagy szőlőt termel, vagy/és a szomszédban található kőbányában dolgozik. Szinte minden pincébe be kellett menni és a szakértők azt mondták, hogy tényleg a venyige gyümölcse érlelődik a mélyben.

Még a kőbányának is van pincéje, persze a polgármester sem maradhat ki a sorból.

 

 

 

A kötetlen hangulatú találkozón, felmerült annak a lehetősége is, hogy az ott bányászott követ talán itt Szentesen is lehetne alkalmazni a közterek díszítésénél, de ez majd a jövő zenéje lesz.

Május 9-én a helyi nevezetességeket tekinthettük meg, és egy érdekes felfedezésre lettünk figyelmesek a református templom karzatán, ahol egy pálmafás díszítés található. Épp olyan pálmafa látható, mint amilyen városunk címerében található.

 

 

 

A helyi építészeti emlékek megtekintése után Királyhelmec volt az úti cél, ahol egy kiadós ebéddel búcsúztak a háziak a szentesiek a szentesiektől.

 

 

 

A borra visszatérve, a delegáció minden tagja kapott egy palackozott valódi szentesi bort, ráadásul a polgármester bora lapult az üvegben, melyre egy szlogennel ellátott boros címke került. A szlogen nem más, mint a cikk címe „Határtalanul Szentes!”.

 

 

 

Búcsúzásként pedig a települések polgármesterei megegyeztek, hogy 2010-ben még találkoznak Szentesen. De hogy melyiken? Elég, ha csak annyit árulunk el, hogy lecsót fognak mind a hárman főzni szeptemberben!

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2010. 05. 19.

 

 

.