VESPA ősbemutató

 

 

 

Régóta várt premierre gyűltek a szentesiek az Őze Lajos Filmszínházba 2010. március 31-én. A VESPA című filmet vetítették a moziban, melyet a városban és környékén forgattak. Szűcs Lajos alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy nagy munka áll a készítők mögött. Reméli, hogy az itt szerzett impulzusok újabb alkotásra inspirálják a stábot és Szentes újra helyszínt biztosíthat egy még készülő filmhez.

 

 

 

Groó Diána alkotásában többször feltűnnek a berekháti romatelep lakói, ezért nem csoda, hogy amint magukra ismertek a szereplők, hangos nevetés tört ki a nézőtéren. Ahogy haladt előre, és lett egyre komorabb hangulatú a történet, úgy halkultak a kacajok, a végén pedig tapssal köszöntötték az alkotókat.

 

 

 

Az elmúlt hetekben derült ki. hogy a szentesi Lavotta utca utolsó házába került a 41. Magyar Filmszemle játékfilmes zsűrijének színészi különdíja: a némi pénzdíjjal is járó elismerést Tóth Sanyi kapta a Vespa című produkcióban nyújtott alakításáért.

Szentes, 2010. 04. 07.

 

 

.