HAMAROSAN KEZDŐDIK A VITA-CSATA!

Szentesi iskolások is indulnak!

 

 

DUMACSATA                                                                                 KÖZOKOS

Kovács Vivien, Kun Petra, Mihály André                    Balogh Szabó Renáta, Tóth Amanda, Sarusi-Kis Réka   

 

Hamarosan kezdődik a Vita-csata vetélkedő, amelyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálatának jóvoltából hazánkban először idén áprilisban szervez meg a KULTINDEX Nonprofit Kft. két városban, Kecskeméten és Debrecenben, középiskolás diákok számára.

 

Április 16-a és 18-a között a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban közel félszáz - a dél-alföldi régióból érkező - versenyző méri majd össze érveinek erejét a „szegénység” és az „oktatás” témakörében. A rendezvény célja többek között felhívni a figyelmet arra, hogy a kulturált vita hozzásegíthet az önálló véleményformáláshoz és a sztereotípiák felülvizsgálatához.

 

Az előkészületek már régóta zajlanak, hiszen a verseny mind a tanároktól, mind a diákoktól komoly felkészülést követel. A Dél-alföldi régió több településéről – Szentes, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Orosháza - érkeznek majd a diákok április 16-án a Bács-Kiskun megye székhelyére. A játék során tizenhat, három fős csapat vetélkedik majd egymással nyilvános viták keretében.

http://www.kultindex.hu/vita-csata

Szentes, 2010. 03. 31.

 

 

.