Harmadik heti beszámoló a
franciaországi gyakorlatról

 

 

 

A hétköznapok csak a kereskedő lányok életében jelentettek változást. A városközponti kis üzletek helyett a nagy szupermarketek lettek az új munkahelyeik: Auchan, Metro, Carrefour.
 

 

 

A hétvége szerencsére mozgalmasabb volt:

  • A három festő még pénteken este segített kinti mentorunknak, Matra Charonnak a háza körüli rendrakásban. A munka után jól esett a sör egy fedett sípálya éttermében. (ld.: képek)

  • A két fodrász lány, Kata és Szabina Párizsban volt egy nagyszabású fodrász bemutatón. Bristyán tanárnő is elkísérte őket. Az egyik hajszalon tulajdonosa hívta meg őket erre az útra.

 

 

  • A szombati és vasárnapi kirándulásaink színtere a belgiumi Gent volt. Mint a mellékelt fényképek mutatják, volt mit megcsodálni.

  • Akik a vasárnapot Lille-ben töltötték, azok tanúi lehettek ahogy a város főterét megtöltik a dübörgő motorok. Egész nap szakadatlanul tartott ott a jövés-menés. Vasárnap este Lille-ben focimeccsre mentek ki négyen. A csütörtöki Liverpool elleni mérkőzésre ugyan nem sikerült jegyet szerezniük, de azért egy első osztályú francia bajnoki is élmény a hazai pályák lassított felvételéhez képest.

 

 

Még két hét! Már nagyon várjuk a jövő vasárnapi párizsi kirándulást!

 

Szentes, 2010. 03. 22.

 

 

.