Horgászközgyűlés

 

 

 

A Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület 2010. január 24-én délelőtt 9 órakor tartotta rendes éves közgyűlését a Tóth József utcai Ifjúsági Házban.

 

A közgyűlést megtisztelte Szirbik Imre polgármester, Láda Gáspár a Csongrád megyei Horgászszövetség ügyvezető elnöke, Kun József a rendőrség képviseletében, valamint a szerbiai Magyarkanizsa küldöttsége Tóth András vezetésével, a Csongrádi, Szegvári, Mindszenti és Hódmezővásárhelyi horgász egyesületek vezetői.

A közgyűlésen a tagság szép számmal képviseltette magát, mely az érdemi munkát Füsti-Molnár Lajos elnök megnyitójával kezdte el.

Füsti-Molnár Lajos elnök rövid, de tartalmas beszámolóban ismertette az egyesület 2009-évi tevékenységét. A beszámolóból kiderült, hogy a tagság vagyonával a nehéz gazdasági év ellenére megfelelően gazdálkodott a vezetőség.

A horgászmester, a gazdasági felelős, az ifjúsági felelős, és a versenyszakosztály munkáját Darabos János, Baranyi László, Nehéz István és Dögei Sándor ismertették.

Dögei Sándor beszámolójában kitért ifjúsági horgászcsapatunk nagyszerű sikerére, akik gyakorlatilag egy hetes felkészüléssel a hátuk mögött verték a teljes megyei mezőnyt, Halász-Szabó Imre eredményére, aki az országos egyéni horgász bajnokságon szerepelt sikerrel. Kitért a horgászsportot sújtó gazdasági nehézségekre, valamint ismertette, hogy a KURCA alacsony vízszintje miatt nem lehet nagy-nemzetközi versenyeket rendezni.

 

 

 

Kis-Tóth Tihamér, a fegyelmibizottság elnöke ismertette a fegyelmibizottság beszámolóját, melybe ismertette a fegyelmi helyzetet. Egyre nagyobb számban jelentkezik az un. megélhetési bűnözés. Az ellenőrök több mint 50 fő ellen kezdeményeztek szabálysértési feljelentést. Ebből 30 fő szabálysértése lett a Cs.megyei halászati felügyelőhöz továbbítva.

Az elnök úr kitért a horgászetikára. Egyes horgásztársak nem tisztelik a nyugalmat, a szórakozást a vízparton. Hangos zenével, kiabálással zavarják mások nyugalmát. Felhívta a figyelmet, hogy a vízpart az nem szemétdomb, az etetőanyagok csomagolását, dobozát haza is lehet vinni, vagy a szemetes edényben elhelyezni.

A beszámolók a felügyelőbizottság elnökének, Vas Pálnak a beszámolójával ért véget.

 

A hozzászólásokban a horgásztársak kitértek a felső-Kurca szakaszon uralkodó helyzetre. A víztározónak használt részen jelentős mértékben megszaporodott a rabsicok száma, mely ellen az ellenőrök és a rendőrség sokszor tehetetlen. Az is igaz, hogy a horgásztársak nem segítik az ellenőrök és a rendőrség munkáját.

Szirbik Imre felszólalásában biztosította a tagságot, hogy a Kurca biológiai kezelésére a városi szakaszon továbbra is biztosított az anyagi forrás. A hozzászólások Láda Gáspár felszólásával ért véget.

A határozat hozatalban a tagság elfogadta a beszámolókat.

A horgászrend módosításában a tagság elfogadta, hogy a Kurcán semmilyen csónakmotort nem lehet használni, ugyanakkor nem járult hozzá, hogy a süllő és a csuka kifogható méretét megemelje a közgyűlés. Az országos horgászrend szerinti méretek az irányadóak.

 

A 2011-es esztendőben tisztújító közgyűlést kell tartani, ezért új jelölőbizottságot kellett választani. A tagság egyhangúan elfogadta a vezetőség javaslatát.

 

A közgyűlés zárásaként Füsti-Molnár Lajos elnök úr megköszönte a megjelenést, eredményes 2010-es évet kívánt a horgásztársaknak.

 

A beszámolót köszönjük Király József-nek!

Szentes, 2010. 01. 28.

 

 

.