Ha kell, közelben a segítség

 

 

Közel fél éve, pályázat útján szerzett be egy félautomata defibrillátor készüléket a  Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola. Szerencsére még nem kellett használniuk, de ha kell, akkor több diák és tanár fel lett készítve a használatára. Nem csak a gép használatát tanulták meg, hanem az újraélesztést is.

 

Hogyan használjuk a félautomata defibrillátort?

A készülék bekapcsolását követően a műszer hangutasításokban ismerteti a szükséges teendőket. Először az elektródák felhelyezésére szólít fel, a megfelelő hely az elektródákon lévő rajzon látható, a felhelyezést az öntapadó felület biztosítja. A két elektróda között megy az elektromos impulzus, ezért azokat úgy kell elhelyezni, hogy minél nagyobb mértékben érintse a szív izomzatát.. Az egyik elektróda a mellkas jobb oldalára a szegycsont mellé kerül, a másikat a bal oldalra a szívcsúcs alá kell helyezni. (Megjegyzés: a legjobb megoldás az lenne, ha a mellkas bal felének hátuljára és első felszínére tehetnénk az elektródákat, de ez egy földön fekvő, ruházattal bíró betegnél nem kivitelezhető.) A következő lépésben az elektródák csatlakoztatására szólít fel, majd ún. analízist végez a készülék, amely során a beteg ritmuszavarát vizsgálja. Az analízis során nagyon fontos, hogy senki ne érjen a beteghez, mert ez zavarja az értékelést, erre hangutasítást is kapunk!

Az analízis függvényében a készülék javasolja vagy nem javasolja a sokk, azaz a defibrilláció leadását. Amennyiben javasolt a sokk, az utasításnak megfelelően nyomjuk meg "sokk" gombot (piros). Kamrafibrilláció esetén a félautomata defibrillátor - az érvényes protokollnak megfelelően - egy sokk leadását végzi. A sokk leadását követően, ha egyértelműen nem tért vissza a keringés, meg kell kezdenünk az újraélesztést. A készülék méri az időt és 2 perc elteltével ismét analízist végez.

Amennyiben nem javasolt a sokk, akkor azonnal újraélesztést kell kezdenünk 2 percig.

Fontos tehát, hogy a készülék önmagában nem tesz csodát. Arra alkalmas, hogy a leggyakoribb keringés megállási forma, a kamrafibrilláció esetén elektromos ütés leadására képes, melynek következtében esély van a spontán keringés visszatérésére. Amennyiben ez nem sikerült, illetve nem kamrafibrilláció áll a keringés leállása mögött, akkor 2 percig újraélesztést kell végeznünk.

 

A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola után a Horváth Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola tagintézménye, a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola is kíván a főépületében egy ilyen készüléket telepíteni, valamint a szükséges 10 főt a működtetéshez kiképezni. Az elképzelést a fenntartó megyei közgyűlés várhatóan támogatni fogja, melyről a január 21-i ülésükön határoznak véglegesen.

Szentes, 2010. 01. 13.

 

 

 

.