Az év menedzsere - 2009

 

 

 

Az év menedzsere 2009 pályázatot Károlyi László nyerte megháromszorozott termeléssel és megduplázott árbevétellel.

 

A Menedzserszövetség és a meghirdető szervezetek képviselőiből álló zsűri döntése alapján az "év menedzsere" cím odaítélésekor jelentős súllyal esett a latba Károlyi László kitartó menedzseri tevékenysége. Ennek köszönhető, hogy a Legrand csoport szentesi cége 2006 és 2008 között megháromszorozta termelését, megduplázta árbevételét. Mindeközben folyamatosan javult az eredményesség. Különösen fontosnak ítélte a zsűri, hogy a gazdasági és pénzügyi válság ellenére a szentesi Legrand közel 25 százalékkal növelte az előző évhez képest az innovációra, a K+F-re fordított összegeket.

Az ünnepélyes díjátadóra január 30-án kerül sor a Menedzserbálon.

A Legrand vállalatcsoport villamos szerelési és számítógépes hálózati termékeket és rendszereket gyártó és forgalmazó nemzetközi nagyvállalat. Központja a franciaországi Limoges-ban van. A világ több mint 180 országában jelenlévő, 39 ezer munkavállalót foglalkoztató cég nettó árbevétele 2008-ban elérte a 4,2 milliárd eurót. A cég a nehéz magyarországi piaci viszonyok ellenére megerősítette piacvezető pozícióját a szerelvénypiacon, és a második helyét a kábelcsatorna szegmens területén is.

Szentes, 2010. 01. 26.

 

 

.