Átadták a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat

 

 

 

Szentesen, a Koszta József Múzeumban tartotta Magyar Kultúra Napi rendezvénysorozatának legnagyobb eseményét Csongrád Megye Önkormányzata. Itt adták át a 2009-es év Csongrád Megye Közművelődéséért Díját, és hirdették ki a Rendezvényház Himnusz-pályázatának eredményeit is.

 

 

 

A díjazottakat elsőként Farkas Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte, aki kulturális értékeink megőrzésének fontosságáról beszélt. A képviselő úr példaként a neves szentesi színészeket, Tóth Józsefet és Őze Lajost, valamint a festő Koszta Józsefet, akiről a múzeum kapta a nevét, is megemlítette.

Ezután került sor a Csongrád Megye Közművelődéséért Díj átadása.

 

 

 

A 2009-es év Csongrád Megye Közművelődéséért Díját Magyar Anna elnök adta át G. Szabó Lenkének, a Szentes Városi Könyvtár igazgatójának, aki 1974-től dolgozik a Szentes Városi Könyvtárban, először a Gyermekkönyvtárban majd 1980-tól a felnőtt könyvtárban. G. Szabó Lenke a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelő-könyvtáros szakán végzett, majd munkája mellett megszerezte másoddiplomáját a szegedi egyetemen könyvtári informatika szakán.

 

 

 

A Csongrád Megye Közművelődéséért Díj annak a közalkalmazottnak adományozható, aki a közművelődés, a közgyűjteményi és levéltári munka területén a megyében vagy a megye érdekében kimagasló eredményt ért el, és ezáltal közvetlenül vagy közvetve hozzájárul Csongrád megye fejlődéséhez, jó hírnevének növeléséhez. Idén két személy részesült ebben az elismerésben. G. Szabó Lenke mellett Dr. Berta Tibor, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettese.

 

 

Szentes, 2010. 01. 25.

 

 

.