Óvoda szépítő zöld program a
Szent Anna utcai oviban

 

 

 

Augusztus első hétvégéjén a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft Zöld Munkacsoportjának jóvoltából óvodaszépítő napokat szerveztünk a szentesi Szent Anna utcai Oviban. A munkában szülők, óvonénik, dadusok, a gyár néhány dolgozója, és természetesen jó néhány csemete vett részt. Több, mint húsz felnőtt és egy tucat gyerek sürgött-forgott a ovi udvarán, hogy a 2 napra tervezett munkálatokat elvégezzük. A legnagyobb kihívást a kerítés karbantartása jelentette, mivel sok-sok éve nem nyílt lehetőség a hibás, megrongálódott elemek kijavítására, teljes felújításra. Most csiszolással, hegesztéssel, rozsdamentesítéssel, vidám színekkel újult meg az elavult kerítés.

 

 

 

 

 

 

 

Az eredmény egy része így látványos, hiszen a csicsergő zöld óvoda zöld-sárga kerítése a járókelőket is jókedvre deríti. A gyerekek lelkesen pingálták saját kerékpártárolójukat is. Ezenkívül virágzó cserjék ültetésével gazdagítottuk az ovi növényvilágát, elhordtuk a törmeléket, lomokat az udvarról, hogy az ősszel visszatérő gyerekhad még szebb és biztonságosabb környezetben játszhasson. A munkálatok még nem fejeződtek be. A program a közeljövőben tovább folytatódik füvesítéssel, növényültetéssel, festéssel. Az ovi dolgozói kiváló vendéglátóknak bizonyultak, mindkét nap madárfüttyös ebéddel jutalmazták a tevékeny csapatot. Ezúton mondunk köszönetet a Mars anyagi támogatásáért, illetve a szorgos bokrosi ’Green team’ töretlen munkájáért is. 

 

 

 

 

 

Szentes, 2009. 08. 07.

 

 

.