II. JOKER Amatőr Kerékpárversenyen és
Teljesítménytúra

 

 

 

A múlt hétvégén került sor a St. Jupát SE. idei első kerékpárversenyére - nagy érdeklődés mellett -, mely teljesítménytúra is volt egyben. A JOKER kerékpáros verseny mezőnye a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok mellől indult, hogy legyőzze az idei két versenytávot.

 

 

 

Igaz a szervezők - mint elmondták - a rövidebb kört mindenkinek ajánlották, hiszen azt kellemes, könnyed tempóban is lehetett teljesíteni, ennek ellenére a nevezők felkészültségükről tettek tanúbizonyságot, hiszen többen voltak, akik már körülbelül egy óra alatt visszatértek az expo standjai mellett felállított versenyközpontba. A hosszabb távon főként rutinosabb versenyzők indultak, köztük szolnokiak és szegediek is, de egyesek életük első versenyén kategóriájukban az első tízben végeztek.

 

 

 

A St. Jupát SE. pedig az útkereszteződésben mászó falat is állított, amelyet a rendezvény ideje alatt nemcsak a versenyzők, hanem az érdeklődők is kipróbálhattak. Egészen az eredményhirdetésig, amelyről a jól teljesítők érem és serlegdíjazással térhettek haza. Illetve a székesfehérvári Andromeda Travel Kft. jóvoltából a családi és a férfi abszolút kategória győztesei 3-3 fős görögországi szálláslehetőséget is kaptak teljesítményük díjazásaként a II. JOKER Amatőr Kerékpárversenyen és Teljesítménytúrán.

 

 

Eredmények:

3-4. kcs., férfi, 19 kilométer: 1. Szaszkó Dominik, 2. Dandé Marcel, 3. Bocskay István Bogdán.

5-6. kcs., férfi 19 kilométer: Kóródi Csaba Antal.

7. kcs., női, 19 kilométer: 1. Bocskayné Király Edit, 2. Marton Csilla.

7. kcs., férfi, 19 kilométer: 1. Aranyi László, 2. Samu Róbert, 3. Enyedi Balázs.

8. kcs., női, 19 kilométer: 1. Vajkó Ildikó, 2. Valkai Attiláné, 3. Rozgonyi Lajosné.

8. kcs., férfi, 19 kilométer: 1. Ujlaky Tibor, 2. Ignácz János, 3. Mészáros Zoltán.

5-6. kcs., férfi, 53 kilométer: 1. Sinkó Dávid, 2. La- dányi Richárd, 3. Huszka Gábor.

7. kcs., férfi, 53 kilométer: 1. Suhajda Balázs, 2. Csala Viktor, 3. Bodrogi Csaba.

8. kcs. férfi, 53 kilométer: 1. Labancz István, 2. Valkai Zsolt, 3. Molnár Imre.

Abszolút, női kategória, 19 kilométeres versenytáv: - 1. Vajkó Ildikó, 2. Bocskayné Király Edit, 3. Marton Csilla.

Abszolút, férfi kategória, 53 kilométeres versenytáv: 1. Suhajda Balázs, 2. Csala Viktor, 3. Bodrogi Csaba.

A családi kategória 19 kilométeres versenytávjának győztesei: Hajós Ferenc, Hajósné Király Mária, Hajós Ferenc, Hajós Henriett.

 

A verseny részletes eredménye ITT tekinthető meg!

Szentes, 2009. 05. 25.

 

 

.