Ifjúsági Tűzoltóverseny Szentesen

 

 

 

A tavalyi évet követően immár második alkalommal adott otthont a szentesi Pusztai László Sporttelep (2009. május 1-jén) a Szentesi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság, valamint a Szentesi Tűzoltók Hagyományőrző Közhasznú Egyesülete által szervezett és megrendezett ifjúsági tűzoltóversenynek. A versenyen városunk, valamint környező településeink általános iskolásai mérték össze tudásukat kategóriánként három-három versenyszámban. A versenyen tíz általános iskola indított összesen tizennyolc 6-6 fős alsó- és felső tagozatos csapatot.

 

 

 

 A verseny megnyitóját követően a csapatok tűzoltósággal, tűzvédelemmel kapcsolatos kérdéseket tartalmazó teszt-feladatlapot töltöttek ki, mellyel elméleti felkészültségükről, tudásukról adtak számot. Ezután képkirakó versenyben mérték össze feladatmegoldó képességüket, gyorsaságukat. A verseny leginkáb közönséget vonzó, leglátványosabb eleme az akadálypálya feladatainak végrehajtása volt, mely a verseny záró szakaszában zajlott le harmadik versenyszámként. A felépített akadálypálya leküzdésével a gyerekek bizonyíthatták gyorsaságukat a futásban, ügyességüket a felállított akadályok leküzdésében, valamint egy „tűzoltási feladat” végrehajtásával a feladatmegoldó képességüket, fizikai felkészültségüket.

 A verseny napsütéses időben, jó hangulatban, sportszerűen zajlott. Hatalmas küzdelemben a családtagok, barátok, iskolatársak és pedagógusok biztatása mellett az alábbi eredmények születtek:

 

 

 

Felső tagozatosok:

I.                    Koszta József Általános Iskola

II.                   Kiss Bálint Református Általános Iskola

III.                   Arany János ÁMK (Fábiánsebestyén)

IV.                  Petőfi Sándor Általános Iskola

V.                   Forray Máté Általános Iskola (Szegvár)

VI.                  Klauzál Gábor Általános Iskola

VII.                 Hunyadi János ÁMK (Nagymágocs)

VIII.                Deák Ferenc Általános Iskola

IX.               Rigó Alajos Általános Iskola

Alsó tagozatosok:

I.                    Koszta József Általános Iskola

II.                   Klauzál Gábor Általános Iskola

III.                  Deák Ferenc Általános Iskola „A”csapat

IV.                 Deák Ferenc Általános Iskola „B” csapat

IV.                 Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola

VI.                 Forray Máté Általános Iskola (Szegvár)

VII.                Rigó Alajos Általános Iskola

VIII.               Hunyadi János ÁMK (Nagymágocs)

 

 

 

A versenyt követően külön díjazásban részesültek a különböző versenyszámok első helyezettei.

Eredmények:

 

                Teszt-feladatlap kitöltése:

                I.             Koszta József Általános Iskola     - felső tagozat

                I.             Klauzál Gábor Általános Iskola   - alsó tagozat

 

                Képkirakó verseny:

                I.             Koszta József Általános Iskola     - felső tagozat

                I.             Deák Ferenc Általános Iskola „A” csapat - alsó tagozat     

 

                Akadálypálya leküzdése:

                I.             Koszta József Általános Iskola     - felső tagozat

                I.             Koszta József Általános Iskola     - alsó tagozat    

 

 A versenyt felső tagozatos kategóriában második alkalommal megnyerő csapat, a Koszta József Általános Iskola csapata őrzi egy évig a Vida-Team Kft által alapított vándorserleget.

 Az alsó tagozatos kategóriában idén alapított vándorkupát szintén a Koszta József Általános Iskola teheti ki vitrinjébe a jövő évi versenyig.

 Ezúton köszönetet mond a verseny rendezősége az eseményt támogatóknak, továbbá az iskolák vezetőinek, tanárainak, akik biztosították a gyerekek felkészülését és részvételét a versenyen.

 

 

 

Támogatóink: Vida-Team Kft., Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, ITV-Informatika Kft. Szentes, Dunavet ÁT., Piramis Áruház Szentes, Hydroferr Plusz Kft., Dr. Papp László Városi Sportcsarnok Szentes, Ifjúsági és Művelődési Ház Szentes, Dr. Neu Klára, Martinkáné Dr. Bazsánt Judit.

 

Szentes, 2009. 05. 09.

 

 

.