Több ezren a Szentes FÓR Expón

 

 

 

2009. május 15-én nagy közönségsiker övezte a Dia-Média Top Kft. által szervezett és a Szentesi FÓR Magazin nevét viselő expót. A több ezer érdeklődő kedvére nézelődhetett, illetve köthetett üzletet a kiállítók sokaságánál, akik között ezúttal is lettek vásári különdíjasok. - Nagyon fontos, hogy a kissé szűkülő piac mellett, a szentesi és a más településekről érkező kiállítók megmutathassák, hol tartanak ma. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy az itt élő és a környékbeli lakosok tudják meg azt, hogy hol, mi kapható, és hogy hol, mit gyártanak, a szűkebb és a tágabb környezetünkben - mondta a Szentesi FÓR Expo hivatalos megnyitóján Szűcs Lajos alpolgármester. Megnyitó beszédében örömét fejezte ki, hogy ennyi kiállító jelent meg a dr. Papp László Sportcsarnokban és környékén, a tizenhetedik alkalommal sorra kerülő Kurca-parti kiállításon és vásáron.

 

 

 

78 kiállító népesítette be a sportcsarnok küzdőterét, illetve az épület előtti parkot. A 60 százalékban szentesi standja mellett, az ország legtávolabbi pontjáról, így például Győrből is volt, aki itt kínálta a portékáját, illetve itt kötött üzletet.

 

A FÓR Expón természetesen, ezúttal sem maradhatott el a kiállítók elismerése. A Csongrád Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara különdíját Horváth István kistérségi elnök a Bohus és Társa Bt. ügyvezetőjének, Bohus Lászlónak adta át. Szentes város polgármesterének különdíját Szűcs Lajos alpolgármester, a Vasveréb Kézműves Műhely képviseletében Medgyesi Istvánnak nyújtotta át.

 

   

 

A Szentesi FÓR Magazin különdíját, illetve a velejáró ingyenes hirdetési lehetőséget, a Piramis- Szentes Kft. nevében Szabolicsné Sándor Ildikó vehette át a rendezvény védnökétől, Molnár Anita laptulajdonostól. A Rádió Szentes különdíját a Héjja Testvérek Kft-nek ítélték, melyet a csongrádi húsüzem képviselője Besenyei Gábor stúdióvezetőtől kapott meg.

 

 

 

Végül a Dia-Média Top Kft. díját Berényiné Sarkadi Zsuzsa ügyvezető, a Bodrogi Bau Kft. képviselőjének nyújtotta át. A színes programokkal tarkított háromnapos rendezvényt egyébként több ezren keresték

 

   

 

Szentes, 2009. 06. 02.

 

 

.