Első füzetem

 

 

 

Rendhagyó helyszínen, a ligeti sportuszodában rendezik meg az "Első füzetem" gálaműsort, 2009. június 14-án immáron hetedik alkalommal, ahol közel 300 leendő első osztályos kisgyermek személyesen veheti kezébe élete első füzeteit.

A vakáció első napjára a szervező Iroda-Profil Kit. nemcsak ajándékkal készül a leendő kisiskolások számára, hanem színes programokkal is várja a kicsiket. A programot bejelentő sajtótájékoztatón a cég ügyvezető igazgatója Korecz Mónika elmondta: — Kifejezetten a helyi elsőosztályosokra gondoltunk a rendezvény megszervezésében, hiszen az egész világon rengeteg első osztályos van, de mi büszkék vagyunk arra, hogy ebben a városban születtünk, itt élünk, itt akarunk teljesíteni és termi, és vannak elsőseink.

 

 

 

Ezen a vasárnapon egész napos kavalkád program várja a strandra látogatókat, melynek keretében a központi színpadon délelőtt 10 órától kezdődik az Első füzetem gálaműsor.

A szentesi Központi Óvoda és a Kertvárosi Óvoda intézményvezetői, Ternainé Fodor Mariann és Geréné Dunaluíti-Vas Márta intézményvezetők kihúzták annak a két helyi óvodának a nevét is, akik fellépnek a programban. Az idei évben a választás a Farkas Antal utcai es a Köztársaság utcai óvodára esett.

Szentes, 2009. 06. 02.

 

 

 

.