Mi is odamancsoltunk

A Hungerit Zrt. dolgozói tüntettek a Négy Mancs irodájánál

 

A hízott libáról, azaz a magyar baromfiipar egyik legjövedelmezőbb exporttermékéről mondott le szeptembertől a Hungerit Zrt., miután a Négy Mancs állatvédő szervezet fekete listájára került a cég. Az állatvédők kampányát követően német áruházláncok függesztették fel a hízott liba forgalmazást.

 

 

 

A szentesi Hungerit Zrt. augusztus 27-én levágta az utolsó hízott libát, szeptember elsejével pedig végleg beszűntette a hízott baromfi vágást. A cég döntésének hátterében az áll, hogy a bécsi székhelyű, három éve Magyarországon is működő Négy Mancs alapítvány 2006 novemberétől nemzetközi kampányt folytat a kényszertömött libákból származó hús ellen, feketelistát készített, melyen tizennégy magyar és húsz francia cég neve szerepel. A Négy Mancs arra kérte az áruházláncokat, hogy ne vásároljanak hízott májat és hízott libát olyan üzemtől, amely a listán szerepel, azaz garantáltan részt vesz kényszertömésből származó áru előállításában, feldolgozásban. Ennek következtében több osztrák és német élelmiszerlánc (Kaufland, REWE csoport) bojkottálja a felvásárlást és levette polcairól a problémás magyar és francia termékeket.

 

 

 

 

 

Pontos termékmegjelölés szüntetheti meg a fekete listát

Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke a múlt héten bejelentette, hogy október elsejétől hajlandóak a tömésből származó hústermékeket a csomagoláson jól látható módon megkülönböztetni. Cserébe azt kérik, hogy a Négy Mancs vegye le a Hungeritet és valamennyi magyar céget a feketelistáról. Gergely Zsófia a Négy Mancs alapítvány magyarországi képviselője azt mondta, amennyiben valóban lesz címkézési kötelezettség, megszűnik a fekete lista: "Ebben az esetben nem lesz már szükség arra, hogy külön tájékoztassuk a fogyasztókat" - jelentette ki.

 

 

 

Pénteken a Hungerit dolgozói átadták a Négy Mancsnak petíciójukat, melyben a cég szakszervezeti képviselője azt követeli, hogy haladéktalanul vegyék le a vállalatot a német és osztrák áruházláncoknak küldött feketelistáról, miután a Hungerit megszüntette a hízott libamáj előállítását.

A képek a petíció átadásán készült, melyet köszönünk a Csongrád TV-nek és az eseményről 20 perces videó anyagot tekinthetünk meg a tv honlapján. http://www.csongradtv.hu/video/hungerit.wmv

 

 

 

 

Szentes, 2008. 09. 22.

 

 

.