Szentesi katonák a Parlament előtt

 

 

Már hagyomány, hogy az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj katonái minden évben részt vesznek a budapesti augusztus 20-ai rendezvénysorozat műszaki biztosításában. A „RED BULL AIR RACE” repülő világbajnokság már hozzátartozik az ünnep programjához, melynek kiszolgálásában tevékenykednek a szentesi katonák.

122 katona és 110 db technikai eszköz utazott a fővárosba a feladat végrehajtására, mely a repülőverseny felfújható ballonjainak helyt adó vízi szigetek telepítését foglalta magába. A hadihíd elemekből különböző nagyságú és méretű kompok összeállítása és leúsztatása a Duna Parlament előtti szakaszára rutin feladat a hídépítő katonáknak. Az örvényekkel teli, gyors folyású folyó azonban  kihívást is jelent a katonáknak, hiszen a kiképzések során a Tisza szelíd hullámaihoz szokva, most „éles bevetésen” kell teljesíteniük feladataikat. A kompokat GPS-el kijelölt helyeken, nagy pontossággal és precizitással kellett a Duna adott pontjaira navigálni és szakszerűen rögzíteni. A vízen kialakított 7 sziget mellett berendeztek és üzemeltettek a folyó meghatározott pontján még egy helikopter leszálló pályát is.  A tevékenység szépségét, kihívását jelentősen fokozta, hogy ezt mind az ország szívében, a Parlament előterében, a nagyközönség szeme előtt kellett végrehajtani.

 

 

A katonák kiképzések során jól felkészültek, a technikai eszközök megfelelően előkészítésre kerültek. Megtiszteltetés számunkra az ország háza előtt bemutatni képességeinket a civil lakosságnak – mondta Horváth Zoltán százados, a hídépítő század parancsnoka.

 Katonák az ünneplés helyett azonban tevékenyen részt vesznek állami ünnepünk, valamint a lakosság ünneplésének, szórakozásának biztosításában. Az alakulat ünnepi állománygyűléséről szolgálati feladataik végrehajtása miatt távollévő állománynál, augusztus 19-én Nyers József mérnök ezredes, a zászlóalj parancsnoka tett látogatást. A jutalmazásban részesült katonák részére a Duna partján, csodálatos parlamenti környezetben nyújtotta át megérdemelt elismeréseiket, jutalmaikat.

A szentesi műszakiak maradéktalanul végrehajtották a számukra előírt feladatokat, kivívták a szervezők megelégedését és a civil lakosság elismerését, ezzel jelentősen hozzájárultak az alakulat, és a műszaki katonák hírnevének öregbítéséhez.

 

Szentes, 2008. 08. 25

 

 

.