Szentesen is megkezdődött

 

 

 

Végérvényesen véget ért az idei nyár. Pénteken megtartották az új tanévet megnyitó ünnepségeket, tehát befejeződött a vakáció. A 2008/2009-es tanévet elsőként délután fél ötkor a Zsoldos Ferenc Középiskolában nyitották meg, ahol Pintér Etelka a július elsején kinevezett igazgatónő köszöntötte a diákokat és a szülőket, és beszélt a tennivalókról.

 

 

 

A város hivatalos tanévnyitó ünnepségét délután öt órakor tartották a Klauzál Gábor Általános iskolában, ahol Tariné Lantos Piroska az intézmény vezetője üdvözölte a megjelent önkormányzati képviselőket, a helyi iskolák igazgatóit, majd ismertette az új tanév helyi, fontosabb feladatait. Szirbik Imre a város polgármestere beszédében a diákokat a jövő reményének nevezte, oktatásuk, nevelésük a legfontosabb feladatok egyike.

 

 

 

Kérte a település valamennyi pedagógusát, hogy áldozatos munkájukkal minél nagyobb eredményeket érjenek el az oktatásügy és a gyermekek érdekében is. Kitért arra is, hogy az idén újabb jubileumhoz ért el a Klauzál Gábor Általános Iskola: 25 éves a sporttagozat.

 

 

 

A szentesi Rendőrkapitányság bevezette az „egy iskola egy rendőr” akciót. Ennek keretében minden helyi általános iskola egy-egy hivatásos rendvédelmi személyt kap, akivel szoros együttműködésben gyorsan, pontosan és hatásosan tudnak olyan feladatokat megoldani, amelyek teljesítése eddig nem lehetett ilyen hatékony. A folyamatos és konkrét kapcsolattartás elősegítheti az együttműködésben résztvevő feleket, hogy azonos nevelési jellegű céljaikat maradéktalanul megvalósíthassák. Ezekben a napokban az iskolák nyilvános fórumain mutatják be a diákoknak, a pedagógusoknak és a szülőknek az adott intézmény rendőrét. Az iskolák vezetői kedvezően fogadták a kezdeményezést.

Szentes, 2008. 08. 30.

 

 

.