Szélessávon a kistérség

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a szentesi, csongrádi kistérség és Mindszent területén szélessávú internethálózat kiépítése valósult meg uniós segítséggel, melynek ünnepélyes átadását tartották meg 2008. augusztus 15-én délelőtt Szentesen, a Megyeháza és Konferencia Központ dísztermében. Az eseményen részt vett Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Szirbik Imre, a Szentesi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Bedő Tamás, Csongrád és Zsótér Mindszent polgármestere.

 

 

 

A 2006-ban indult projekt megvalósítása a hálózatba bekapcsolandó települések számát, illetve azok földrajzi távolságát tekintve is egészen különleges. A fejlesztés a következő településeket érintette: Derekegyház (Tompaháttal együtt), Nagymágocs (Ótompaháttal együtt), Árpádhalom, Fábiánsebestyén, Eperjes, Nagytőke, Szegvár, Szentes-Magyartés, Csongrád-Bokros, Felgyő, Tömörkény, Csanytelek, Mindszent (Dózsa-telep). A projekt lehetővé teszi a felsorolt kistelepülések számára az országos gerinchálózat elérését, ennek eredményeként jelentősen nő a térség szélessávú internet lefedettsége.

 

 

 

Biztosítja a kis-, és középvállalatok, a potenciális munkavállalók számára is a fejlődést, bekapcsolódást az üzleti folyamatokba. A közel 330 millió forint összköltségvetésű fejlesztést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 246 millió forintos uniós és hazai támogatásban részesítette. A 75 %-os támogatás mellett a szükséges saját erő támogatására a pályázó több mint 50 millió forint támogatást nyert az EU Pályázati Önerő Alapból. A gazdasági miniszter hozzászólásában kiemelte, hogy a projekt az országban szinte egyedülálló, hisz a három térséget összekapcsoló 130 km. hosszú optikai gerinchálózat 13 települést - közöttük külterületi településrészeket is - köt össze, lehetővé téve az érintett települések nagysebességű internet kapcsolattal való ellátását.

 

 

Szentes, 2008. 08. 18.

 

 

.