Kilenc és a Fehér galambok

 

 

 

A Nyári Szabadtéri Színház keretén belül 2008. augusztus 5-én Kortárs Táncszínházi Estet láthattunk a Megyeháza udvari színpadán.

Ezen a napon a VSG Danszgrupp "9" c. előadását megelőzően Góbi Rita és Nagy Andrea duettje indította az estet. Az előadás címe: "Fehér madarak csupasz fákon". Az előadás nagy sikert aratott többek közt a TRAFÓ-ban megrendezett szóló-duó fesztiválon is. Vass Sándor Gergely a VSG Danszgrupp vezetője nem először dolgozik együtt a duett egyik szereplőjével Góbi Ritával, hiszen a szentesi közönség is láthatta 2006. nyarán ugyanezen a fesztiválon az "Asszonyok éneke" c. darabban mindkettőjüket egy színpadon.

 

 

 

A 9 az isteni hármas megsokszorozódása, a tökéletesség és az örökkévalóság száma. A 9-es szám az Aura: benne minden egyes szám hatása érvényesül. Kétféle jelentéstartalommal bír, egyfelől nyugalomra, békességre, boldogságra és tökéletességre, másfelől indulatokra, törekvésekre, erőszakosságra, kegyetlenségre és elszántságra utal. A 9 táncos által előadott darab 9 rövid történetben áll össze egy egésszé!"

 

 

 

Koreográfus: Vass Sándor Gergely

Zene: Montázs

Fény: Putto

Táncolják: Annus Beáta, Bánovits Vivianne, Birincsik Petra, Halász Noémi, Hankó György,

Szalóczy Géza, Muhel Tamás, Vass Márta, Vass Sándor Gergely

Szentes, 2008. 08. 08.

 

 

.