„Gasztronómiai utazás az ízek világában”

 

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2008. júniusában pályázatot hirdetett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatálya alá tartozó települések önkormányzatai, e településeken rendezvényt tervező non-profit szervezetek, illetve magánszemélyek számára helyi rendezvények szervezésére, helyi közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására.  A pályázat célja a települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének a bemutatása, valamint a helyi identitás, a közösségi élmény és összetartozás erősítése.

Az ÚMVP által támogatott falunapok, vidéki rendezvények 2008. augusztus 1. és október 31. közötti időszakban kerülnek megrendezésre, melynek keretében 146 esemény részesül támogatásban

Szentes Város Önkormányzata sikeresen pályázott, így a 2008. augusztus 18-19-20.  Szent István Napok rendezvénysorozaton belül a „ Gasztronómiai utazás az ízek világában” elnevezésű program keretében tradicionális ételek, édességek bemutatására, kóstolására lesz lehetőség. A rendezvény célja a magyar gasztronómiai tradíciók ill. az egészséges ételek népszerűsítése.

A rendezvény ideje alatt  a Helyi Vidékfejlesztési Iroda sátrában bővebb információ kapható az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról.

 

„Gasztronómiai utazás az ízek világába” – részletes programja

 

11.00  Nyitótánc, előadja a Szabadidős Sportklub Rock and Roll tánccsoportja

11.05  Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportja

11.30  Szentesi Margaréta Citerazenekar

11.40  Szentesi Pengető Citerazenekar

12.00  Jó ebédhez szól a nóta (Fellép: Dömsödi Farkas Bálint nótaénekes)

13.15  Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola Balance tánccsoportja

13.45  Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola Vass Sándor tánccsoportja

14.15  A szegedi Groove in One zenekar koncertje

15.15  Táncház különböző nemzetek tradicionális táncaival (Táncoktató: Molnár Zsolt)

16.30  A szentesi „tegyükfelhogy” az IH Gödör Tehetségkutatón eredményesen szereplő                           zenekar akkusztikus koncertje

18.00 – 24.00-ig A jó hangulatról Farsang László szintetizátoron gondoskodik

 

A gyerekeket ugrálóvár, felfújható mászófal, trambulin, lufihajtogatók ill. bohócok várják!

A program az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program  által támogatott.

 

A rendezvény helyszíne: A szentesi Kossuth tér és az Ifjúsági park szabadtéri színpada

 

 

.