Cseuz László leszállt Sanghajban!

 

 

A British Columbiai Parlament előtt                                 A kínai negyed bejárata Victoriában

 

Most kaptuk a hírt, hogy szerencsésen landolt Cseuz László gépe Sanghajban, ahol már várták. Sikerült itt Magyarországon a kínai konzulátussal beszélni, hogy ha lehet akkor segítsék már a tanár úr útját kint Kínában. Ment a telefon jobbról, ment balról, hogy melyik járattal és melyik repülőtérre érkezik a szentesi kerékpáros. A Mozaikon található képekből átküldve, sikerült a kínaiaknak megtalálniuk Cseuz tanár urat, és segítették első lépéseit, amely során már szerelte is össze kerékpárját, és szállodában töltötte az első estéjét.

A tanár úr jól van, de csak most kezdődik az útjának a legizgalmasabb része, mert hiába járnak több millióan biciklivel Kínában nincs tisztelet irányukba. Nap, mint nap ütnek el kerékpárosokat és ha sikerül is megúszni minden balesetet, akkor is bármikor kirabolhatják a Pekingbe vezető úton. A konzul elmondta, hogy Sanghajban biztonságban van a szentesi kerékpáros, de ő semmi szín alatt nem kerékpározna a Sanghaj - Peking útvonalon.

Szóval eddig minden rendben, sikerült bejutni Kínába Cseuz tanár úrnak, de mint írtuk, csak most jön a neheze!

 

 

Cseuz László mögött a Csendes Óceán partjainál        A tanár úr kanadai vadludakat fotóz egy victoriai öbölben

A cikkben található képeket, Balogh Jánostól kaptuk Kanadából, akik vendégül látták a tanár urat.

Szentes, 2008. 07. 25.

 

 

.