Mindent bevetettek az újvárosiak

 

 

 

Az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki bronzcsata szombati, 12–10-es sikerével lépéselőnybe került a Dunaújváros női pólócsapata a Szentes ellen. A Kurca-partiak 2008. május 21-én a ligeti uszodában kezdődő találkozón javíthattak volna.

A helyzetet még véletlenül sem lehet bonyolultnak nevezni: amennyiben a szentesi lányok a ligeti uszodában nem győzik le a Dunaújvárost, akkor Brávikék nyakába kerül a bajnoki bronzérem, ha viszont Szremkóék sikerével zárul a találkozó, akkor az egyik fél második győzelméig tartó csata mindent eldöntő befejező felvonására szombaton Újvárosban kerül sor.

 

 

 

Az első negyed nem kezdődött fényesen és semmi jót nem jósolt (a negyedik percben a vendégek már 5–0-ra vezettek). A végére három góllal elhúzott az Újváros, ami nem sok, csakhogy az ellenfél ebben az esetben a sokszoros magyar bajnok volt. Szépen meneteltünk utánuk, de igazából utolérni nem tudtuk. A szentesiek is mindent bedobtak, de az újvárosiak eredményesebbek voltak. Az utolsó két negyed sok úszással járt, ami azt jelentette, hogy mindkét csapat sokat hibázott, csakhogy mi többet. Így lemaradtunk a dobogóról, de ennek ellenére hallhattuk a nézőtérről, hogy SZÉP VOLT LÁNYOK!!!

Hungerit-Metalcom-Szentesi VK–Dunaújvárosi Főiskola-ELCO 8–11

(2–5, 3–2, 2–2, 1–2)

 

 

Szentes, 2008. 05. 22.

 

 

.