Lopással indult a tanév

 

 

 

Picit kemény a cím, de sajnos igaz! 2007. szeptember 3-án vette kezdetét hivatalosan is a 2007/2008-as tanév. Az iskolai összevonások után többen nagy érdeklődéssel várták a tanévnyitókat ezért részt vettem a Horváth Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola évnyitóján. Szerettem volna felvenni az évnyitót hangbelileg (és közreadni), elő is készítettem az mp3 lejátszó/felvevőt, hogy mindent rögzítsen. Ez egyik pillanatban még ott volt a helyén és mire elkezdődött volna az ünnepség már hűlt helye volt.

Amikor ezt észleltem a környékben tartózkodó diákoknak és osztályfőnököknek szóltam, hogy ha valaki talált egy ilyen készüléket, akkor azt juttassa vissza.

Az ünnepség végén hangosbemondóba is bemondták, de a nap folyamán nem került elő, melyről az új igazgatót is tájékoztattam. Hát szóval így kezdődött a tanév a gimiben!

 

A tolvaj (vagy szerencsés megtaláló) enyhíthet az ügyön, ha leadja a gimnázium vezetésének, akik biztosan szólnak, hogy meglett a készülékem, mellyel több gimnáziumi szalagavatót, mustra gálát és koncertet rögzítettem eddig!

 

Akkor lássuk mi is történt az évnyitókon:

A gimnáziumban 7 óra 45 perckor csöngettek be az első órára, mely a tanévnyitó kezdetét jelentette ezen a napon. Jó volt látni, ahogy az egész nyár alatt nem találkozó diáktársak összeölelkeztek egymást megpillantva, majd oszlopokba rendezkedve elfoglalták helyüket az iskola sportpályáján.

 

 

 

A Himnusz elhangzása után Magyar Anna a Csongrád Megyei közgyűlés elnöke kapott szót, aki röviden ismertette a nyáron bekövetkezett változásokat a diákokkal, majd Szirbik Imre polgármester kért szót.

 

 

 

Ő beszédében nem kívánt a történtekkel foglalkozni, azonban csokorral köszöntötte a régi igazgatót, dr. Bácskainé Fazekas Mártát, megköszönve az intézmény élén végzett munkáját.

 

 

 

 

 

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy dr. Bácskainé magasra tette a lécet az intézmény vezetésében és ennek szeretne megfelelni az új igazgató Inokai-Tóth László is.

 

 

 

Ugyan az igazgató úr csak a szózat után kapott szót, de ez a kis malőr betudható a tanév első szereplésének a konferáló fiatalnál, és ő is köszöntötte a diákokat valamint bemutatta az új pedagógusokat, és jó tanulást és szorgalmat kívánt.

 

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola tagintézményében, a Boros Sámuel Szakközép és Szakiskolában ezután (9 órakor) kezdődött a tanévnyitó, ahol először a megyei közgyűlés alelnöke, Zakar Péter egyetemi tanár szólt a diákokhoz és a kollégákhoz.

 

 

 

 

 

Könnyed évnyitóbeszédében egy rettegett matematikatanárára emlékezett vissza, aki elhivatottságát azzal bizonyította, hogy még törött lábbal is bement az iskolába és röpdolgozatot íratott velük, pedig mindenki azt gondolta, hogy ezt megússzák. Ilyen pedagógusokat kívánt a diákoknak.

 

 

 

A tagintézmény vezetője, Molnárné Tóth Györgyi beszélt a változásokról, és bemutatta a tagintézmény új pedagógusait és az angol lektort. A város polgármestere erre az ünnepségre is csokorral készült, bár Pádár Zoltánné, az iskola volt igazgatónője, aki nyugdíjba vonult, nem volt jelent az évnyitón.

 

A hivatalos beszédek után nem volt más hátra, mint hogy elkezdődjön a 2007/2008-as tanév, melynek első nagyrendezvényei a gólyabálak lesznek.

Szentes, 2007. 09. 04.

 

.