Jótékonysági koncert az orgonáért

 

 

 

Az elmúlt évhez hasonlóan ebben az évben is megrendezték az Anna-napi jótékony célú hangversenyt 2007. július 27-én, melyen neves művészek (Berkes János, Kállay Bori, Hegyi Anikó, Pándy Piroska és Nagy János) léptek fel és mindezt jótékony célból tették, hogy a hangversenyen befolyt összeg az orgona felújítását célul kitűző alapítvány kasszáját növelje.

 

 

A szakemberek véleménye szerint sürgősen szükség lenne az orgona átépítésére. A sípanyag maradéktalanul felhasználható, de a játszóasztalt és a belső szerkezetet fel kell újítani - mesélte Nagy János Szentes város díszpolgára, nyugalmazott címzetes iskolaigazgató. Ennek érdekében alapítványt hoztak létre a szükséges anyagiak előteremtésére. Az orgonát nem csak az istentiszteleteken használják, nyaranta rendszeresen rendeznek orgonahangversenyeket.

 

 

 

Homoki Nagy Mária hangverseny előtti beszédében kihangsúlyozta, hogy ez a nemes cél összefogást kell, hogy eredményezzen, ez pedig látható, hogy a művészek már összefogtak és már csak rajtunk múlik.

A hangverseny teljes hanganyaga ITT hallgatható meg!

 Számlaszám: 57200031-10043567 

 

Szentes, 2007. 07. 31.

.