"Apu, kezdődik!"

 

Nem kezdődik kisfiam, ELKEZDŐDÖTT a fizetős parkolás!

 

Kérem, fizessen!

 

 

Az alcímben olvasható "kedves" szavakkal invitálja a parkolóóra az ügyfeleket hétköznap 8-17 óráig Szentes központjában.

Az első fizetős napon 2007. július 5-én szinte kiürült a belváros. Kellemes hétvégi hangulat uralkodott minden téren. Sétálgató emberek, sokan biciklire pattantak senki nem rohant, valósággal kihalt Szentes központja.

 

 

 

A Kossuth téri parkolóban két mosolygós hölggyel találkoztunk, akik sárga mellényben figyelmeztetéseket tettek azoknak az autósoknak a szélvédőjére, akik még nem értesültek a fizetési kötelezettségről, és röpke két óra leforgása alatt már sztorikat meséltek a szolgálatuk alatt történtekről.

 

 

A parkolóóránál időzve jöttek is a vélemények, melyek szerint elég megosztott a behozott rendelkezés megítélése. Sokak helyeslik, de vannak akik szinte perrel fenyegetőztek. Ezt tanúsíthatják az ellenőrök is, és a telefonos ügyfélszolgálat is, akikhez sokan felháborodva telefonáltak, hogy miért kaptak papaírt a szélvédőjük alá? Ez csak azt jelenti, hogy a kapott figyelmeztetést el sem olvasta, hanem inkább 60 forintot eltelefonált, ahelyett hogy tájékozódott volna. A városközpont üzleteinek tulajdonosai viszont azt mondják, hogy ez a fizetős parkolósdi a multik kezére játssza a vásárlókat. Első nap után nehéz ezt eldönteni, de majd meglátjuk - volt ilyen vélemény is.

Nagy vita van az első 10 percről is, mert sokan úgy tudják (helytelenül), hogy az ingyenes. Na akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba! Nem az első 10 percről van szó, hanem aki a várakozói díjat befizeti, az kap grátisz még 10 percet, azaz ha hatvan forintot bedob (ami fél órát jelent), azért 40 percet kap! Tehát aki megáll, annak minimum 60 forintot fizetnie kell, de ezért a fizetős zónában bárhol parkolhat 40 percig.

 

 Ilyen volt!                                                   Ilyen lett!

 

Az "ilyen volt!" képek 2007. július 4-én, a fizetős parkolás bevezetése előtt egy nappal 14 óra 25 perckor készültek, és az "Ilyen lett!" képek másnap a július 5-én 10 óra 39 perckor készültek!

 

 

A Kossuth utca az első fizetős napon szinte kiürült (jobb oldali képek)!

 

A Kiss Bálint utcában az üres (ingyenes) parkolók kezdenek megtelni!

 

 

 Parkolójegy automata kezelése

1. Dobja be a pénzbedobó nyílásba a

    pénzérmét(-ket)

 

2. A bedobott összeg az automata kijelzőjén

    megjelenik

        - ha a bedobott összeget módosítani akarja

          (csökkenteni) – hogy kapjon vissza pénzt –

          azt a felső kék gomb megnyomásával teheti

          (10 forint gombnyomásonként)

          Pl.: 200 Ft bedobott összegnél csak 120 Ft-

          ért akar parkolni, akkor a kék gombot

          8x kell megnyomni, míg a 120 Ft összeg a

          kijelzőn meg nem jelenik.

        - a sárga gombbal növelheti az összeget, ha

          a példánál maradva a 120 Ft díjtételről

          180 forintra akarja változtatni, akkor – 6 x

          a sárga gomb megnyomása.

          (egy gombnyomás adatbevitel 10 forint +/-

           összeget jelent)

 

3. Ezt követően  kell megnyomni a legalsó

    jegykiadó zöld gombot és a jeggyel együtt a

    visszajáró pénzt a pénzvisszaadó nyílásból

    ki kell venni

 

4. Ha a bedobott díj összege megfelel a várakozási

    időnek, akkor csak a jegykiadó gombot kell

    megnyomni.

 

5. Ha több pénzösszeget dob be és nem módosítja

    a díjtételt, akkor az automata a bedobott

    pénzösszeget várakozási időbe számítja át.

 Az óra számlapja kinagyítható!                      

 

A jegykiadó automata plusz 10 perc várakozási időt ad, a ténylegesen váltott parkolási időhöz. Pl.: 30 perc parkolás esetén 40 perc várakozási idő áll rendelkezésre.

 

Hasznos tudnivalók a fizető-parkolásról

• Parkolójegyet a jegykiadó automatáknál érmével (5-10-20-50-100 Ft) lehet váltani. Pénzérmékről még a parkolóhely igénybe vétele előtt minden használónak magának kell gondoskodnia. Pénzváltás céljából nem célszerű a környéken lévő üzleteket megkeresni, mert a pénzváltás elhúzódhat, ezalatt lehetséges, hogy az öt perc türelmi idő eltelik, és a gépjárművet pótdíjazzuk. A rendelet a megváltott jegyek kihelyezésére, öt perc türelmi időt biztosít.

• Ha nem működik a pakolóautomata, kérjük, váltsa meg a parkolójegyét a legközelebbi automatánál, kérje a parkoló ellenőr segítségét. A pénzérmék a használat során szennyeződnek, bizonyos érmék elektrosztatikusan feltöltődnek, így megváltozhat olyan tulajdonságuk, amely alapján a berendezés az érméket nem ismeri fel. Célszerű a visszautasított, szennyezett érmét megtisztítani, megdörzsölni.

• Teljes áru pakolóbérletet válthat, természetes személy, jogi személy. Bérletváltás feltétele: személyigazolvány, lakcímigazolvány. gépjármű forgalmi engedélye. Érvényes a városban kijelölt összes fizető-parkolóhelyére, az érvényességi időszakon belül, időbeli korlátozás nélkül.

• Mérsékelt áru parkolóbérletet válthat, a természetes személy (lakossági), ha korlátozott várakozási területen lakcímmel, gépjárművel rendelkezik. Bérletváltás feltétele: személyigazolvány, lakcímigazolvány, gépjármű forgalmi engedélye. Érvényes a lakáshoz legközelebbi kijelölt fizető-parkolóhelyre, az érvényességi időszakon belül, időbeli korlátozás nélkül. Jogosultság csak egy gépjárműre terjed ki. További gépjármű esetén teljes árú bérletet kell váltani igény esetén. Bérlet ára a teljes árú bérlet árának 50%-a.

• Térítésmentes parkolóbérletre jogosult az a természetes személy (lakossági) a rendelet szerint, a Kossuth tér 5 és a Petőfi u. 1. számalatti ingatlanok esetén lakcímmel, gépjárművel rendelkezők.  Bérletváltás feltétele: személyigazolvány, lakcímigazolvány. gépjármű forgalmi engedélye. Érvényes a lakáshoz legközelebbi kijelölt fizető-parkolóhelyére, az érvényességi időszakon belül, időbeli korlátozás nélkül. Jogosultság csak egy gépjárműre terjed ki. További gépjármű esetén teljes árú bérletet kell váltani igény esetén.

• Parkolási engedély a rendeletben meghatározott hivatalos gépjárművekre igényelhető az arra jogosult intézményvezető által. Feltétel: kérelem, forgalmi engedélyben lévő adatok (rendszám, üzemeltető,).

• A pótdíj fizetési felszólítás kiadása kézi számítógéppel és nyomtatóval történik. A felszólítás mellé, azzal megegyező azonosító számú készpénz-átutalási megbízást (csekket) is csatol az ellenőr. Az iratokat átlátszó tasakba teszi, és azt gépjárművezető felöli, ablaktörlő aláhelyezi. A csekket a befizetőnek kell kitölteni (név, lakcím). A pótdíj befizetésére az ügyfélszolgálaton is van lehetőség.

• Rakodás esetén csak addig nem minősül várakozásnak a jármű egyhelyben való tartózkodása, ameddig a rakodás folyamatos, az ellenőrök láthatják az áru mozgását.

• Kifogást, panaszt az üzemeltető ügyfélszolgálatán lehet tenni. Személyesen: 6600 Szentes, Kossuth tér 6. (Tel: 63/510-338), vagy írásban. Nem tudjunk kifogásként elfogadni olyan indokokat, hogy nem ismerte a korlátozott várakozási övezet táblát, aprópénz hiánya, szolgálati ok miatt parkolt, nem láttam az automatát, és különben sem tudom kezelni,)

• Az üzemeltető nem hatóság, várakozási díjhoz kapcsolódó viták polgári jogi jellegűek. Mindezek alapján az esetleges vitákat bíróság döntheti el.

 

 

 A térkép kinagyítható!

 

2007. július 5-től Szentes városközpontjában 440 parkolóhelyen kérnek díjat a várakozásért reggel 8 órától délután 5-ig munkaszüneti- és ünnepnapok kivételével, óránként 120 forintot. A főutcai épületek mögött viszont vannak parkolók, ahol ingyen várakozhatnak az autósok.

Szentes, 2007. 07. 06.

.