Francia est francia vendégekkel

 

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium magyar-francia estet rendezett 2007. május 15-én a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban. A rendezvény egyben egy bemutatkozó előadás is volt, hiszen a gimnázium tanárai és tanulói többek között ezzel a színes estével kedveskedtek a franciaországi Angoulemeből, pontosabban a Collége René Cassin iskolából érkezett vendégeiknek.

 

 

 

A zenében, néptáncban, francia versekben és színdarabokban bővelkedő színházi est elején dr. Bácskainé Fazekas Márta igazgatónő szavaiban felelevenítette a két intézmény közötti kapcsolatot. Elmondta, hogy az Angouleme-ből érkező csoport vezetője, Jérôme Sou-risseau még tavaly egy európai uniós program keretében jött először városunkba, hogy betekintést nyerjen a magyar oktatási rendszerbe. Ezek után alakult ki a két iskola közötti kapcsolat, s kezdtek levelezni a tanulók. Jó motiváció ez a magyar fiataloknak, hiszen - amellett, hogy a francia nyelvet is gyakorolni tudják - új baráti kapcsolatokat alakíthatnak ki, s júniusban ők is eljuthatnak Franciaországba, ahol a most érkezett 23 diák látja majd vendégül őket.

Szentes, 2007. 05. 22.

.