Takarékosságból lefokozás

Új katonai szervezet jött létre

2007. március 1-én állománygyűlésen került sor az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandárt megszüntető, valamint a jogutódjaként megalakított MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj létrehozását elrendelő honvédelmi miniszteri határozatok ismertetésére. A rendezvényen – Szentes város, valamint a rendvédelmi szervek képviselői mellett – megjelent Benkő Tibor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese.

 

 

 

A miniszteri és vezérkari főnöki határozatok, parancsok ismertetése után Szabó István ezredes, a dandár volt parancsnoka többek között arról szólt, hogy kerek tízesztendős évfordulóról emlékezhetnek meg, hiszen 1997. március elsején alapították meg a dandárt, s ezen a napon szűnik is meg. A dandár e tíz esztendő alatt a műszaki csapatok történetében példátlan pályát futott be. A bázisán alakult meg az okucani Magyar Műszaki Kontingens, az első alakulat volt a Magyar Honvédségben, ahonnan az NRF-be (NATO Response Force – NATO Reagáló Erő) alegységet vezényeltek, s a prágai képességcsomag-felajánlás műszaki kapacitását is ők adták. Mindezek mellett a dandár mindvégig kiszolgálta a Magyar Honvédség műszaki biztosítási feladatait, és részt vett a hazai katasztrófa-elhárításban is.

 

 

 

Benkő Tibor vezérőrnagy egyebek mellett arról szólt: tudja, ez a rendezvény nem ünnepi állománygyűlés. Ugyanakkor – folytatta – mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a haderő-átalakítás ésszerű, a vezetést integráló és különválasztó lépései mellett a változásokban nem kis szerepe van az ország teherbíró képességeinek is. Elismerve a dandár eddig végzett tevékenységét, az újonnan létrehozott zászlóalj személyi állományától az eddigiekhez hasonló hozzáállást kért, egyben biztosította őket arról: a lehetőségek keretein belül, működésük minden feltételét biztosítani fogják.

Az átszervezés során megszűnt a dandár hídépítő, valamint logisztikai zászlóalja, és a törzstámogató század. Az MH 37/4. Török Ignác Műszaki-építő Zászlóalj az MH 5. Bocskai István Könnyűlövészdandár alárendeltségébe került. Az újonnan megalakított – egy hídépítő és egy víztisztító századból, valamint a kiszolgáló, támogató elemekből álló – zászlóalj parancsnoka Nyers József alezredes lesz. Addig, amíg Nyers alezredes ez év nyaráig a vezérkari tanulmányait folytatja, az alakulat megbízott parancsnoka Csurgó Attila alezredes.

Szentes, 2007. 03. 02.

.