Reméljük, hogy csillag születik!

 

Boros Réka és Kiss Linda

 

A tévénézők a mai napon 2007. november 3-án élőben láthatják a vásárhelyi Boros Rékát és a szentesi Kiss Lindát az RTL KLUB új műsorában a Csillag Születik tehetséggondozó műsorában. 

 

Teljesen különböző személyiségek között is szövődhet igaz barátság, erre Réka és Linda kapcsolata az élő példa. Két nyáron keresztül sokakat derítettek virágos jókedvre egy szegedi cukrászda teraszán. Régóta énekelnek tehát együtt, de kizárólag a műsor kedvéért váltak igazi duóvá.

 

 

A vásárhelyi Boros Réka (csillagjegy:szűz; hobbi: zenehallgatás, filmnézés, internetezés) a Horváth Mihály Gimnázium végzős diákja, és a szentesi Kiss Linda (csillagjegy: vízöntő; hobbi: éneklés, mozizás otthon, a párommal lenni), aki a Boross Sámuel Szakközépiskolában végzett és most Szegeden tanul a Rouge nevű zenekarban találkoztak. Linda mellé kellett még egy énekes, és Rékát javasolták. Ez két éve történt, azóta kiváltak az együttesből.

Linda batárjának unszolására jelentkeztek a műsorba, aki szabályszerűen ultimátumot adott Lindának, és hát nagy úr a szerelem, így az utolsó regisztrációs nap estéjén küldték be jelentkezést.

Még felkészülni sem tudtak, mert egy szegedi fellépés után, hajnalban indultak Miskolcra, ahol mindössze tízperces volt a meghallgatás, de sikerült nekik.

Szentes, 2007. 11. 03.

.