Műszaki bál Szentesen

 

 

 

2007. november 23-án került megrendezésre az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj által szervezett Műszaki bál Szentesen. Mintegy 150 fő vett részt a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében, ahol a meghívott díszvendégek között részt vett Tömböl László mérnök altábornagy az MH Összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka.

 

 

 

Az alakulat parancsnokának, Nyers József mérnök ezredesnek a megnyitója után, Tömböl László mérnök altábornagy mondott pohárköszöntő beszédet. A 2007. évben igen sok feladat hárult a zászlóaljra, mely jelentősen megterhelte a személyi állományt. A feladatokat azonban sikeresen megoldották és teljesítették az elvárt követelményeket.

 

 

 

A bál képes összefoglalója ITT tekinthető meg!

 

Ezek után a bál a kikapcsolódásról, a megérdemelt szórakozásról szól – mondta az altábornagy úr. Az ünnepélyes megnyitó után a Honvéd Együttes két művésze adott elő operett slágereket. Vacsora után a helyi Szilver tánciskola mutatta be színvonalas műsorát. A standard és latin amerikai táncokat bemutató táncosok méltán vívták ki a közönség vastapsát.

 

 

 

A báli hangulatról a hódmezővásárhelyi Kaméleon zenekar gondoskodott. A szerencsésebbek az értékes tombolatárgyak közül vihettek haza nagyon szép nyereményeket. Az est kellemes hangulatban telt, amelyen a jelenlévők, a baráti társaságok kötetlen beszélgetésével, a kikapcsolódással és természetesen tánccal szórakoztak.

Szentes, 2007. 12. 10.

.