Mentőszert kapott Nagytőke

 

2007. november 28-án a Kajtár István vezette szentesi tűzoltóság ünnepélyes körülmények között egy tűzoltó autót adott át Nagytőke polgármesterének, mely gépjárművet felújítottak. A jármű motorikusan és egyébként is jó műszaki állapotban van. Kajtár István a délelőtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy erre a szerre már nincs szüksége a Kurca-parti lánglovagoknak, mivel már ennél korszerűbb eszközökkel rendelkeznek.

 

 

 

Stabarecz Ferenc, Nagytőke első számú vezetője megköszönte a felajánlást, és kijelentette: már meg vannak az elképzeléseik annak hasznosítására. Egyrészt felszerelik kiegészítő eszközökkel és szeretnék majd a műszaki mentésben alkalmazni. Másrészt a használatba vételen keresztül feléleszteni a községi önkéntes tűzoltók életét, tevékenységét. Szöllősi Sándor a katasztrófa védelem megyei parancsnoka üdvözölte a kezdeményezést, és azt várja, hogy ez is hozzájárul a mentési munkák kistérségi összhangjához.

Szentes, 2007. 11. 28.

.